Egriszin.hu

Találkozott Vágner Ákos (Fidesz), Eger polgármestere és Bódis Péter (Tisza) államtitkár úr a minap, és hosszasan tárgyaltak. Nem közösen adtak ki erről közleményt, hanem mindketten külön-külön. A beszámolókat összehasonlítva két dolog azonnal szembetűnik. Az egyik, hogy lényegében azonos hangütést használnak, mindketten felelős döntéshozói minőségben mutatják magukat. Ez a megközelítés merőben eltér a kommentszekciók mocskától és a korábbi fideszes revolver-propaganda gyalázatos, lekezelő hangnemétől. Valós dolgokról tárgyaltak. Bódis úr számonkérő, vizsgálódó hangulatban volt, míg a polgármester úr védekező, magyarázkodó attitűddel tárgyalt. Ugyanakkor nem megkerülhető a kérdés, hogy hogyan jutottunk odáig, hogy elfogadhatóvá vált az, hogy egy parlamenti képviselő felkérdez egy szuverén önkormányzati vezetőt emberek fizetéséről, intézmények működéséről? A '90-es rendszerváltás utáni években ebből országos botrány lett volna, és az önkormányzatiság lábbal tiprásaként pellengérezték volna ki a történteket. És igazuk is lett volna.

Napirend előtt jelentette be Eger fideszes polgármestere, Vágner Ákos, hogy a város működése veszélybe került és azonnali cca. 800 millió forintos gyorssegélyt kér a kormánytól, mert a tömegközlekedést már nem tudja finanszírozni. A három(!) alpolgármesterrel működő testület és a 130 millióba kerülő, 4 sajtóst köztisztviselőként alkalmazó 14 fős polgármesteri kabinet mellett az 1000 forintos éves buszbérlet, az indokolatlan beruházások sem erősítik az "önhibáján kívül bajba került önkormányzat" képét. A kérés mellé egy kis presszió is társult: Ha nincs pénz, Eger le fog mondani az "önként vállalt feladatairól", amibe például a buszjáratok, a rendezvények, sport stb. is beleférhet. Ez a politika egyébként rímel a fideszes önkormányzatok országszerte tapasztalható REKI "túlterheléses támadására" (Önkormányzatok rendkívüli támogatása), amikor a kormányt teszik felelőssé a forráshiányuk miatt, hogy nem kapják meg a "szokásos" egyedi támogatásokat.

500 évvel ezelőtt ezen a napon vívták meg az egyesült magyar és cseh seregek a mohácsi csatát az Oszmán Birodalommal szemben. Bár a csata kimenetelét és következményeit mindenki jól ismeri, azt sokan elfelejtik, hogy a Mohácshoz vezető út egy 150 éves folyamat vége volt, hisz a Magyar Királyság a kereszténység védőbástyájaként ekkor már másfélszáz élve állta útját az oszmánok balkáni terjeszkedésének. Hogy jutottunk hát el mégis a végzetes napig?

Eger belvárosa látszólag „készen van”. Beépült, ami beépülhetett, kialakult, ami kialakulhatott. A valóság persze az, hogy napjainkban is bontanak-építenek új házakat, akár a Dobó téren is, kapnak új funkciót elhagyatott telkek, romos sarkok. Bár láthatóan sem távlatos koncepció, sem tudatos szabályozás, de még a belváros funkciójáról szóló elképzelés sincs a láthatáron, az élet mégis kikényszeríti a változást és megtölti tartalommal ezeket a tereket.

Na, akkor emberek, itt az ideje beszélni Ringelhann Györgyről, akinek az emlékét most kiásták azok, akik már nem tudnak élő példaképpel házalni, remélve, hogy hátha már senki nem emlékszik arra, hogy mi is zajlott a rendszerváltás környékén Egerben, és ebben milyen szerepe volt Ringelhannak, aki politikai hullából jogerősen politikai zombiként bukott el, miután mindent elárult, amit a rendszerváltás jelentett. Persze nem volt egyedül. Azonban, amíg a többiek rendelkeztek valamilyen „felvilágosult abszolutizmusra” hajazó vízióval (ez fajult törvényszerűen később az orbáni zsarnoksággá), addig Ringelhann György polgármesterként annyira jelentéktelen volt, hogy talán e sorok írója, mint aki elég jól ismerte, és talán nem kevés felelőssége volt abban, hogy sikerült rávenni Gyurit, hogy vállalja el a polgármesterséget, teljes joggal mondhatja – merő udvariasságból –, hogy polgármesterként abszolút senki volt. Mondom ezt udvariasságból mai, nyugdíjas fejjel, mert régebben simán zombinak neveztem, amiért be is perelt, és el is vesztette. Így lett Ringelhann György polgármester úr jogerős zombi.

Eger, 2026. Se Kotmány, se kenyér. Helyette Alaptörvény, országtorta. Tűzijáték és élő közvetítés, ahol kivetítőn nézheti a plebs, amint az elit ünnepel. Aztán jóárasított (duo) Pély Barna koncert. Miközben a fővárosban Vitézy Dávid miniszter azon dolgozik, hogy a sok ünnepnapi bulihely utasforgalmát tömegközlekedéssel megszervezzék, Egerben szerencsére megállt az idő. Szó sincs arról, hogy a nemzeti ünnepet az egység étosza lengené körül. Domán Dani (az ellenzék), mint Maupassant és Zola Párizsból, kivonul a Dobó térről egyenesen a Szmrecsányi Lajos Érsekkert-Népkert-Érsekkertbe, hogy ott bulikázva igyanak Drehert, egyenek az újHamburgerből, tapossák a füvet. De főleg azért, hogy távol tartsák magukat a hivatalos vircsafttól.

Dübörögve agonizál az egri turizmus. Persze nincs egyedül. A Balaton és az ország számtalan turisztikai régiója küzd problémákkal. Az okok összetettek. A korábbi évek szétlopott milliárdjai miatt elmaradt-félrement fejlesztések, az erős forint, a kifosztott és pénztelen hazai vendégek, a hőkupola, meg az önszabályozó minőségbiztosítás nélkül maradt turisztikai piacon garázdálkodó hiénák gátlástalansága is közrejátszik a problémában. Nem kizárt, hogy a gondok kezelésére a megoldás nem az eddig tartott irányba történő „gázadás”, hanem inkább az alkalmazkodás a valósághoz.

Bezárták a nemrég megnyitott bélapátfalvai ciszterci kolostort. A hosszú és csaknem 2,5 milliárd közpénzbe kerülő felújítás-újjáépítést követő rövid időszakban látogatható volt a templom, amit az egri érsek fel is szentelt. Aztán kiderült, hogy nincs használatbavételi engedély. Sem az örökségvédelmi, sem a vízügyi hatóság nem engedélyezte a használatot. Az Egri Szín korábban beszélgetett az akkori állami főépítésszel, aki elmondta, hogy egyszerűen átléptek rajta, amikor "akadékoskodott" amiatt, hogy oda nem illő, soha nem létezett épületekkel (fogadóépület, újabb templomszerű nagyterem...) nyomták el a kolostor impozáns romjait. Aztán végre megnyílt a templom, és egyik elsőként vettük meg a belépőt, amiért örök élményt kaptunk az eligazítótáblamentes, faluház-kategóriájú provinciális attrakció menedzsmentről. A végén még a templomba is bezártak minket egy csomó gyerekkel együtt, akikre azért reteszelték rá a kaput, nehogy kiszökjenek a miséről.

Mit mutattak a Sajóból vett vízminták? A Debrecen környéki akkucégek nyomultak a Campus Fesztiválon. Tizenévesek is tanyáznak a kecskeméti drogerdőben. Vendégmunkásokkal töltötték volna fel a BYD szegedi gyárát? Jászberényből indult, meghódította az országot az „ecetes srác”. Gigaépítkezés folyik Veszprémben jelentős káosszal. Többek között ezek a témák érdekelték 2026 harmincegyedik hetében a független helyi újságok szerkesztőségeit és olvasóit.

Július végi kánikula, uborkaszezon – mégis zsúfolásig megtelt az egri Korona Szálló konferenciaterme. A Dobó Kör baráti társaság meghívására Egerbe látogatott Dr. Laczó Adrien, a Budai Központi Kerületi Bíróság és a Fővárosi Törvényszék korábbi bírája, aki ma védőügyvédként az ország legforróbb jogi és politikai ügyeinek közepén áll. A kötetlen este folyamán terítékre került a bírói függetlenség eróziója, a Szabó Bence-féle "kémsztori", az ukrán készpénzszállító "Aranykonvoj" drámai lefoglalása, a legfőbb ügyész éppen az aznap délután bejelentett lemondása, valamint Laczó Adrien államfői jelölésének háttere is.

Az egri önkormányzat a lakosság véleményét kéri, hogy milyen legyen Eger jövője. Nagyszabású városfejlesztési stratégia kidolgozásába kezdtek. Ez persze dicséretes dolog, csak van vele egy kis probléma. Olyanok kérik az egriek véleményét, és akarnak majd dönteni erre hivatkozva évtizedes fejlesztésekről, akik mögött már gyakorlatilag semmilyen társadalmi támogatottság nem tapintható. A törmelék ellenzék két képviselője és a Fidesz hatalmas többsége sem rendelkezik megfelelő legitimációval egy ilyen stratégia kialakításához. Ezt még egy társadalmasítás elbábozása sem képes pótolni. Mindeközben a Tisza Párt, mint a legnagyobb politikai erő, mélyen hallgat. Nincs vélemény, nincs tagság, nincs koncepció. Az aktivista bázis "szigetei" nem politikai aktorok. Az Orbán-rendszer bornírtságait kiszolgáló fideszes "őrmester-képviselők" pedig aggódnak a demokráciáért, és egyengetik a város jövőjét. A helyzet jól példázza azt a "végeken" folyó utóvédharcot, amit a bukott rendszer figurái vívnak egy olyan pályán, amin egyedül ők vannak jelen.

Juhász Misi visszatért a tett helyszínére, és néhány képpel többet elmondott arról, hogy mára mivé lett a rendszerváltás fiatal generációjának ideája a szabadságról, az undergroundról. A MÁS-EGÁL klub nem elenyészett, hanem elenyésztették. A sors fintora, hogy részben azok dobták oda a neonáci követeléseknek, akik a létrejöttekor bábáskodtak. Egyszerűen politikai hasznot reméltek a „nem eléggé nemzeti” fiatalok találkahelyének kivégzéséből. Természetesen ebből a nagyívű nemzeti megváltásból is csupán gyomot és korhadást teremtettek, mint minden másból.

Váratlan mellékhatása lett az áprilisi választásoknak: felszínre tört a fociellenesség az egri belvárosban. A királyi sport nagyképernyős élvezete eddig a hatalom ajándéka volt a népnek, ám most fellázadtak a lakók, akiknek az ablaka alá a „szurkolói zóna” LED-paneljét telepítették. Eddig tűrtek, de most felismerték magukban az ellenállót. Mi más lenne az önkény végleges bukásának a jele, mint hogy lázad a köz a focivébé köztéri örömködése ellen? Pedig a Végvári vitézek tere egy abszolút színház. Úgy lett kialakítva, mint egy rendezvénytér. Merthogy az is. Ráadásul ebben az ügyben mindenkinek igaza van: az egy hónapig lényegében egy tévébe költöztetett lakástulajdonosoknak és a köztereken szurkolni vágyó sokaságnak is. Még az önkormányzat is jó fej a dologban.

Átsétált az országon a volt miskolci rendőrkapitány, betelt az akkupohár Debrecenben, megőrizték az eddigi hullámokat a felújított egri úton, patkányinvázió keseríti a lakók életét Kecskeméten, nagy gond van az ivóvízzel Tiszavasváriban is, az ételek egy része ehetetlenül csípős a szegedieknek, vészesen alacsony a Tisza vízállása Szolnoknál, nem lankadnak a NER-közeli ingatlanfejlesztők Veszprémben, Mellár Tamás pedig elbeszélgetett a Szabad Péccsel. Többek között ezek a témák érdekelték 2026 huszonhetedik hetében a független helyi újságok szerkesztőségeit és olvasóit.

Kiderült, hogy a hepe-hupa ára cirka 400 ezer forint. Ha ennyit kifizet egy több tízmilliót bezsebelő, Fidesz-közelinek tartott útépítő cég, akkor akár buckalakó-tanpályát is építhet a városban utak helyett, a városvezetés kifizetné azt. Most egy gyenge „nem”-et kapott az ötlet, de nincs kétség, hogy a végén átmegy. A közgyűlésen az egriek megtudhatták, hogy az utat nem elrontották, hanem csak „lekövették” annak korábbi hullámosságát. A tevepúp-szimulátor útpálya pedig igazából majdnem jó, mert a hepék és a hupák átlaga 100 méterenként nem is olyan rossz (de, az), igaz, a 20 méteres felbontásban már kiderül, hogy hatalmas mélyedések vannak a frissen átadott útszakaszban. De ez természetes, hiszen az 5 centis kopóréteg naná, hogy nem tudja elfedni a 8 centis huplikat. Tovább is van.

Debrecenben átszabják a városképet, Borsodban a NER elit kitúrja a vadászokat, Szolnok Hajdúszoboszló nyomába lépne, míg Kecskeméten a fejek felett dőlhet el a világhírű képzőművészeti értékek sorsa. Többek között ezekről az érdekességekről számol be a független helyi lapok heti médiaajánlója.

Vágner Ákos polgármester úr egy Facebook posztban jelentette be, hogy lezárja a társasház azt a kis közt, ami a postai buszmegállót összeköti a piaccal. A poszt arról elmélkedik, hogy az a kapualj magántulajdon, így ez egy teljesen rendben levő döntés a ház lakóitól, akiket nagyon zavartak azok az állapotok, amelyek ott uralkodtak. A hozzászólásokból az derül ki, hogy már a hatvanas években is ott jártak át az egriek, ahol egyébként egy kis aszfaltozott járda is készült, egyértelműsítve, hogy ez egy köz. Az is igaz, hogy a belváros áldatlan állapotai (bódult alakok, szenny, graffiti…) érthetően sarkalták a lakóközösséget erre a döntésre. A polgármesternek azonban egy egész város érdekét kell képviselnie, ami jelen esetben nem a kényelmesebb út, főleg úgy, hogy a gazda nélkül maradt főállású hőzöngők, a feketeöves digitális harcosok most ilyen témákon élik ki magukat. Pedig ez az ügy szép példája annak, hogy az önzéssel szemben a meghunyászkodáson kívül létezik jó megoldás is.

Elment az egri kulturális élet egyik meghatározó alakja. Jónás Zoltán, Zoli, maga volt a vers. Nem a költő, hanem a költészet. Nem a rímeket, a formát, hanem a harmóniát képviselte. Amikor a kakofónia kicsit hangosabb volt, akkor hátrébb húzódott, amikor a hangzavar alábbhagyott, akkor sem jött előre, de mégis kitűnt. Halálával a város egy olyan építőkövét vesztette el, amelyik arra emlékeztetett minden polgárt, hogy mennyire megfér egymással az örök és a múlandó. Jónás Zoltánra fia, Jónás Péter költő, dramaturg emlékezik.