A tajvani család még öt évvel ezelőtt, véletlenül került el egy Veszprém–Pick-Szeged rangadóra. A kis Kalman azóta nagy rajongója a Tisza-parti kézilabdacsapatnak.
Egyik rokonát hívta meg enni az étterembe, de fizetés helyett inkább eltaxizott egy áruházba, ahol szintén lopni akart. Az őrök megakadályozták, és bevitték a biztonsági szobába, de a férfi innen is megszökött.
Egy férfi abból biztosította megélhetését, hogy valótlanul szlovák közjegyzőnek adta ki magát, és egy nemlétező örökségre hivatkozva pénzt kért plébánosoktól.
Az egyik szakszervezeti vezető szerint volt olyan kirúgott munkás, akinek azt mondták a HR-osztályon, hogy nem kellett volna például a szakszervezet zárt Facebook-csoportjában posztolnia.
A miniszter meg akarja akadályozni, hogy a projekt részeként felhőkarcolók épüljenek Budapesten, és ráveszi az arabokat, hogy kisebb épületekben gondolkodjanak.
Előadásában fontos kiindulópontként hivatkozott a szegedi egyetemen töltött éveire. Az előadás végén elhangzott köszönetnyilvánításában pedig kiemelte, hogy milyen fontos volt számára egykori alma matere, ahol a tudományos alapokat megszerezte.
“Melyik a világ legnépszerűbb sportja?” – ha megkérdeznénk tíz embert az utcán, akkor valószínűleg kilenc közülük azt válaszolná erre a kérdésre, hogy a foci, amit a World Population Review 2023 februárjában közzétett elemzése is határozottan megerősít.
Még nincs késő ahhoz, hogy beszerezd a tökéletes karácsonyi ajándékokat, így ha eddig nem sikerült kitalálnod, hogy mivel lepd meg a barátnődet, húgodat/nővéredet, anyukádat vagy anyósodat, akkor most adunk pár remek tippet!
A családi programok, közös élmények erősítik a családtagok között az összetartozás érzését és magát a kapcsolatot is. A ma még csacsogós gyerekek hamar felnőnek és kirepülnek a családi fészekből, így meg kell ragadni minden lehetőséget a közös időtöltésre.
Az építési és közlekedési miniszter nem csak életkor szerint szeretné bevezetni az ingyenes utazást, hanem a legsérülékenyebb társadalmi csoportok, vagy például a pedagógusok és az egészségügyben dolgozók számára is.
Tatha Ghose, a Commerzbank szakembere külön kitér a magyar adatok körüli bizonytalanságra csütörtöki kommentárjában. Szerinte külső szemlélőnek nehéz eldöntenie, mennyi ebben az igazság.
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a piromán nővel szemben, aki volt élettársán akart bosszút állni és még az oltást is megpróbálta megakadályozni.