Hiteles hírek egész Magyarországról

Media1

Media1.hu
MEDIA1 | Szalay Dániel | 2023-06-02 14:44:48

Távozik Dull Szabolcs a Telex főszerkesztői posztjáról, de igazgatósági tag marad, Tóth-Biró Marianna főszerkesztő-helyettes a l

Mától Német Tamás a Telex új főszerkesztője, míg Dull Szabolcs, az eddigi főszerkesztő a Van Másik Zrt. igazgatóságának tagja marad és a Telex Akadémiáért is felel, de a főszerkesztésről lemondott. A cég közleménye szerint Tóth-Biró Marianna főszerkesztő-helyettes két hete elhagyta a vállalatot.

Media1.hu
MEDIA1 | Szalay Dániel | 2023-06-02 12:45:11

Puccs készülődött a Telexben Dull Szabolcs főszerkesztő és helyettese ellen – a lap állítja, mindketten önként távoztak a posztj

A Media1 péntek délután arról írt, hogy információi szerint komoly gondjai vannak a Telex szerkesztőségének, puccs készülődött a háttérben, és a stáb tömeges távozása is előállhat, illetve a főszerkesztői vagy főszerkesztő-helyettesi poszton történő változásra vonatkozó igény is a levegőben van. Hírünk megjelenése után több órával a kiadó végül bejelentette, hogy Dull Szabolcs főszerkesztő saját kérésére távozik posztjáról, de az igazgatóság tagja marad és ő vezeti a Telex Akadémiát, míg a főszerkesztő-helyettesről, a lap impresszumában még pénteken is szereplő Tóth-Biró Mariannáról azt írták, hogy már két hete távozott a laptól is. Az nem világos, hogy ha így van, ezt miért titkolták heteken át az olvasók elől és szerepeltették a nevét az impresszumban.


Media1.hu
MEDIA1 | Szalay Dániel | 2023-06-02 09:12:12

Új vezetők az ATV-nél

Június elsejétől házon belülről érkezik két új vezető az ATV Csoporthoz. A televízió kreatív igazgatója lett a Spirit FM-et is irányító Korvin Tibor, míg az új művészeti vezető Balogh Ferenc lett.



Media1.hu
MEDIA1 | Szalay Dániel | 2023-06-02 07:45:01

„Nem volt tányércsapkodás” – interjú Dull Szabolccsal, a Telex főszerkesztőjével (Media1 Podcast, május 18.)

A Media1 podcast- és rádióműsorának vendége volt nemrégiben Dull Szabolcs, a Telex főszerkesztője, a lap egyik részvényese. Épp azután vettük fel a beszélgetést, hogy két fontos személy, Munk Veronika, a lap első főszerkesztője (akivel egy rövid ideig társfőszerkesztőként, párban vezették a lapot) és Lovas Gergő főszerkesztő-helyettes is távozott, és már túlvoltunk az erdélyi lap, a Transtelex főszerkesztő-helyettesének távozásán, de még épp azelőtt, hogy további két személy, Rovó Attila főszerkesztő-helyettes és Haász János szerkesztő is felmondott a Telexnél.


Media1.hu
MEDIA1 | Szalay Dániel | 2023-06-01 18:23:01

Óriási pénzekért elvihette az RTL az M4 Sport elől az UEFA BL-meccsek legfontosabb, „A” típusú közvetítési jogát

Bennfentes iparági szakértők becslései szerint nagyjából évi 9-11 millió euróba, meccsenként lebontva hozzávetőlegesen 100 millió forint körüli költségbe is belekerülhet az RTL Magyarországnak, ha tényleg megszerezte az M4 Sport tévécsatornát működtető állami MTVA elől az UEFA Bajnokok Ligája futballmérkőzések úgynevezett „A típusú”, tehát legfontosabb közvetítési jogait 2024 őszétől, márpedig a Media1.hu által megkérdezett szakértők biztosak benne, hogy az MTVA helyett ezúttal az RTL lett a befutó, nem kis borsot törve ezáltal az állami televízió orra alá. Az általunk megkérdezett szakértők szerint az RTL ezzel nagyon jelentős pénzügyi kockázatot vállal magára, és közel sem biztos az üzlet megtérülése.

Media1.hu
MEDIA1 | Szalay Dániel | 2023-06-01 15:37:30

Távozik Lampé Ágnes az ATV-től és a Spirit FM-től, megszűnik az Aktuál című reggeli műsor a Spirit FM-en

A Media1 információi szerint bizonytalan időre felfüggesztik a 92.9 Spirit FM Aktuál című reggeli műsorának sugárzását, így ezzel az utolsó olyan, az ATV Csoporthoz tartozó televíziós- és rádióműsortól is elbúcsúzik Lampé Ágnes, amelyben az utóbbi időben hallható vagy látható volt. Az ATV Csoport a kedvezőtlen pénzügyi helyzet, az ATV Zrt. veszteségessé válása miatt kezdett nagy racionalizálásba.




Media1.hu
MEDIA1 | Szalay Dániel | 2023-06-01 10:28:26

A Sport TV nyerte meg az UEFA BL-mérkőzések „B” típusú közvetítési jogait a következő évekre (frissített)

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) és a Sport TV-t üzemeltető AMC Networks International - Central and Northern Europe (AMCNI-CNE) hosszútávú, többéves együttműködésének köszönhetően továbbra is követhetik az érdeklődők a Sport TV-n az UEFA Bajnokok Ligája mérkőzéseit, sőt minden eddiginél több találkozó kerül képernyőre ebben az időszakban.

Media1.hu
MEDIA1 | Szalay Dániel | 2023-06-01 09:10:46

Nagyot esett a Magyar RTL Televízió Zrt. nyeresége – a teljes RTL Magyarország konszolidált adata ennél kedvezőbb, de az is nehé

Az M-RTL Zrt. árbevétele kis mértékben csökkent 2022-ben, míg az adózott eredménye kifejezetten drasztikusan, a korábbi évi érték negyvened részére zuhant. Az M-RTL Zrt. mellett a többi magyarországi RTL-érdekeltséget is magába foglaló RTL Magyarország konszolidált adatai ennél valamelyest kedvezőbbnek tűnnek, de még a konszolidált adatokat figyelembe véve is az látszik, hogy kifejezetten nehéz évet zár a cégcsoport magyaroszági szárnya. A cég közleményében ugyanakkor sikeresnek értékeli a 2022-es évet, később pedig azt jelezték lapunknak, hogy a 2021-es jelentős profitot egy egyszeri, vállalaton belüli részesedésértékesítési tranzakció okozta, vagyis csak látszólag esett a profit a negyvenszeresére, tehát az egyszeri, korábbi kiugró profitot okozó tételt leszámítva csak közel harmadára esett az eredmény 2022-re.