Hiteles hírek egész Magyarországról

szabadhirek.hu

Media1.hu
MEDIA1 | Szalay Dániel | 2024-05-29 08:06:15

Erdélyi magyar milliárdoshoz kerülhet a Telekom Románia – már létre is jött az elvi megegyezés

Teszári Zoltán nagyváradi milliárdos, miután sikeresen eladta a Fidesz-közeli 4iG-nek a magyarországi DIGI Kft.-t, most arra készül, hogy megveszi a továbbra is a Teszári tulajdonát képező, piacvezető romániai DIGI-vel a Telekom Romániát. Lényegében már csak a román versenyhatóságok jóváhagyására van szükség ehhez, ugyanis az elvi megegyezést erről már be is jelentették.

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Farkas András | 2024-05-29 07:45:47

Lesz vita vagy nem lesz vita? Varga Andrea továbbra is várja a jelölteket

A Függetlenek SZIVE választási szövetsége 2024. május 25-én tette közzé felhívását, amelyben Varga Andrea Klára a többi miskolci polgármesterjelöltet hívta nyilvános vitára. Azóta egyik jelölttől sem érkezett visszajelzés sem Varga Andrea Klára, sem pedig a vita közvetítését vállaló Mikom Nonprofit Kft. részére, olvasható a szerkesztőségünk részére eljuttatott közleményben. A Függetlenek SZIVE közleményét az alábbiakban változtatás nélkül közöljük. “A választási szövetséget alkotó Függetlenek SZIVE, a Momentum és a Jobbik-Konzervatívok továbbra is hisz benne, hogy a nyilvános jelölti viták segíthetnek a választópolgárok számára eldönteni, szavazatukon keresztül kibe fektessék bizalmukat. Hiszünk a demokráciában…



SZABADPECS.HU | SzabadPécs | 2024-05-29 07:32:48

Miért rendelik egyre többen az irodaszert webáruházakból?

Statisztikák szerint a hazai irodaszer-webáruházak száma növekszik, ami magyarázat lehet arra, hogy miért rendelnek egyre többen ilyen termékeket online. Azonban pusztán ez a növekedés nem számít fő oknak. De akkor mégis minek köszönhető ez a változás? Ennek jártunk utána. Irodaszer-webáruház, ahol minden van! Nem véletlen szeretnek egyre többen online vásárolni. És bár a néhány évvel […]

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Safranka Janos | 2024-05-29 07:30:03

Választások Miskolcon: ők a 6. kerület jelöltjei

Kevesebb, mint két hét van hátra a választásokig, ezért a Borsod24 cikksorozatban mutatja be az egyes önkormányzati választókerületek képviselőjelöltjeit. A hatodik egyéni választókerületbe tartozik az ikonikussá vált Avas városrész, aminek problémái az utóbbi évtizedekben országszerte elhíresültek. Azóta ugyan lecsillapodni látszanak az avasi hullámok, amik hátán három hölgy és két úr kardoskodik a képviselőségért. A hatodik választókerületben Szilágyi Szabolcs az MSZP-DK-Párbeszéd-LMP, Kozma István Jánosné a Fidesz-KDNP és a Pont Mi Egyesület, Barkasziné Leskó Gyöngyi a Független SZIVE, Jobbik, Momentum, Vozár Martin a Mi Hazánk és Rózsa-Atkinson Erika Terézia a Nép Pártján…

Debreciner.hu
DEBRECINER.HU | Debreciner-médiaszemle - Nébih | 2024-05-29 07:23:24

Elképesztő hiányosságok egy debreceni vendéglátóhelyen – Nébih

Súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményeket és nyomonkövetési hiányosságokat találtak egy debreceni vendéglátó-ipari egység ellenőrzésekor a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei. A feltárt jogsértések miatt az étterem tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették a szakemberek.


Kecsup.hu
KECSUP.HU | Lapszemle | 2024-05-29 07:00:31

A DK rálépett a megafoni útra

Újabb fórum nyílt májusban a Demokratikus Koalíció kommunikációjában, a DK TV, a DK-applikáció és az árnyékkormány árnyékkormányinfója után itt a Hétköznapi Hősök. Magukat alulról szerveződő mozgalomnak definiálják, ők „az erő, ami a kormányváltáshoz vezet, és az út a demokratikus, szabad Magyarországhoz. Baloldali és európai értékeket valló ellenzékiek, akiknek elegük van már abból, hogy a közpénzből […]


Media1.hu
MEDIA1 | Hirdetés | 2024-05-29 06:49:03

Mi köze a neurobiológiának a print hatékonyságához?

Ezredmásodpercekben mérjük a győzelmet a fogyasztók meggyőzéséért folytatott harcban, de egyre fontosabb kérdés, hogy milyen minőségű és monetizálható-e az elnyert figyelem. Miért érdemes printtel tervezni a digitális médiafelületek mellett a tudomány mai állása szerint és hogyan befolyásolja a képletet, hogy hét évvel érezzük fiatalabbnak magunkat, mint a biológiai életkorunk?





Kecsup.hu
KECSUP.HU | Balla Szilárd | 2024-05-29 05:00:54

„Az emberek akkor fogják letenni az autót, ha valós alternatívát látnak” – egy 18 éves srác újragondolta Kecskemét közösségi köz

Korábban két cikkben is beszámoltunk róla, hogy kecskeméti civilek gondolnák újra a város közösségi közlekedését. Az ügy haladásáról, terveiről és nehézségeiről a mozgalom arcával, a 18 éves Rittgasser Lászlóval beszélgettünk, aki idejét sem sajnálva, rengeteg energiabefektetéssel próbál meg tenni városunk közlekedéséért – egy élhetőbb Kecskemétért. László elmondta, hogy a KecsUP-on megjelent két cikk nagyban segítette […]






Szol24.hu
SZOL24.HU | Kiss Lajos | 2024-05-28 20:32:45

A Tisza-tó fürdőhelyeinek nagy része kiváló besorolást kapott

Természetes vizeink döntő többségében teljes biztonsággal fürödhetünk, mindössze hat olyan strandot találtak, ahol a vízminőség kifogásolható, egészségre ártalmas lehet. A Tisza-tó nem tartozik ezen kategóriába. Továbbra is kiváló minőségű a hazai természetes fürdővizek többsége a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) értékelése alapján – derül ki az NNGYK keddi közleményéből. Magyarországon 2023-ban 283 természetes fürdővizet tartottak nyilván, ezek közül 177 kapott kiváló, 52 jó és 10 tűrhető minősítést. Kifogásolt kategóriába 6 strand került. A kifogásolt, vagy a nem ellenőrzött vízminőségű fürdőhelyeken a fürdőzők elsősorban hányással, hasmenéssel járó megbetegedésnek, szem- vagy fülgyulladás…

Szol24.hu
SZOL24.HU | Kiss Lajos | 2024-05-28 20:15:42

A jászkunsági jelzőtábla hűlt helye – itt valaki nem akart 50-re lelassítani

Nem igazán világos, hogy simán lelopták, vagy szándékosan szedték le az illetékesek. Deák Tamás biztosa veszi, hogy eltulajdonításról van szó. Szeretne is boldog születésnapot kívánni annak, aki megkapta ajándékba. A tábla egyébként a sokat kritizált Hatvani úti külterületi szakaszon …..volt. Nem sokkal korábban előfordult, hogy mindkét táblának egyszerre lett hűlt helye, most csak az ötvenes korlátozónak. A helyszín egyébként Jászberény külterülete. Többen is jókívánságaikat küldték annak, aki 50. születésnapjára megkapta ezt a leszedett táblát, amit egyébként a döntő többség teljesen feleslegesnek tartott ezen a szakaszon. Bár az utolsó utcában lakók szerint…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2024-05-28 19:41:06

Óvatosan, miskolciak, igen mély kátyú okoz veszélyt a városban

Jó 20 cm mélységű, az autók kerekére és féltengelyére kifejezetten veszélyes, a Városgazda viszont már lépett. A további lépéseket is várjuk a probléma kijavítására. De a figyelmeztető jelzés már jelen van. Voltak, akik korábban igencsak beletrafáltak ebbe a látványos megsüllyedésbe, ami viszont a bója kihelyezése előtt nemigen látszódhatott az autóban ülve. Varga Zoli figyelmeztette az autósokat az egyik helyi csoportban, hogy vigyázzunk a Kiss Ernő úti Aldi behajtónál, Diósgyőr felől érkezve. “Egy kb 20 cm mély kátyú várja az autósokat!” – írta. Bár volt, aki szerint be kell jelenteni, ha…

DEBRECINER.HU

Zöld folyadék tör fel a csatornából a debreceni CATL gyárkapuja előtt a Mikepércsi Anyák videóján

A Debreceni Járási Ügyészség vette át a Kossuth 26. hanyag kezelési ügyét, a nyomozás folytatódik


EGRISZIN.HU

Eloszlatott feloszlatás

Az ötödik pecsét, amit hét lakat alatt kellene őrizni


ENYUGAT.HU

50 milliós uniós pályázatból szállt ki két vasi település, mert túl bonyolultnak tartották a bürokráciát

Megválasztották Fejes Pétert Magyarország legfőbb ügyészévé


7300.HU

Ellopta komlói ismerőse bankkártyáját, majd többször is vásárolt vele

Az ország legjobb hangulatú öltözőit keresi a TrollFoci, a komlóiak jól állnak, de bele kéne húzni


KAPOS-T

Szeretem, csütörtök: a Kaposvári Polgári Casino elnöke kiteszi az asztalra, amit nem akartunk látni…

Ezt végképp nem láttuk jönni: derült égből leesett nekünk egy Kaposvár-Dombóvár közti közútfejlesztés…


KECSUP.HU

MOL: A hazai repterek kerozinellátása stabil és zavartalan

A WHO igazgatója: 900-ra nőtt az ebola-gyanús esetek száma Kelet-Afrikában


MEDIA1

Felmondott Litauszky Balázs az RTL Híradónál

25 év után váratlanul kirúgták Bokor Klárát, a Kiskegyed főszerkesztőjét – kollégái sem értik, miért – a munkáltatója szerint ne


NYUGAT.HU

Leépítésekre készül a Schaeffler, Szombathelyt nem érintik az intézkedések

Szombathelyi ügynökakták 2. rész: Papok, művészek, fotóriporterek és egyetemi oktatók is szerepelnek a nyilvántartásban


SZEGEDER.HU

Kétszintes parkolóház és parkok épülnek Hódmezővásárhelyen 1,35 milliárdból

10 millióra bírságolta a BYD-t a kormányhivatal, a szennyezés viszont eltűnt, újra használható a talaj



TAGOK

Debreciner.hu

KecsUP.hu


VESZPREMKUKAC.HU

NEM OKÉ – Iskolai zaklatás elleni világnap

Amerikai félidős választások – Óriási pofon Trumpnak