Hiteles hírek egész Magyarországról

szabadhirek.hu



Szol24.hu
SZOL24.HU | Fazekas Adrián | 2024-05-29 10:46:12

„Évek óta nem tesznek semmit” – egy szolnoki baleset utóélete

Bár csak rövid időre állította meg a forgalmat a szolnoki Debreceni úton történt baleset május 27-én, illetve értesüléseink szerint az érintett fiatal lány könnyebb sérüléseket szenvedett, nagy volt az ijedtség: egy olyan útszakaszon történt mindez, ahol néhány évvel ezelőtt ketten is meghaltak, miközben az ott élők több alkalommal hangoztatták a gyalogos-átkelőhely veszélyességét. Mikor fog történni valami? 2018 júniusában a megyeszékhelyen, a Debreceni út és az Árnyas utca kereszteződésénél egy mentőautó és egy utasokat szállító autóbusz ütközött össze. A mentő megkülönböztető jelzéssel haladt Szolnok felé, amikor összeütközött a vele szembe haladó…


Borsod24.hu
BORSOD24.HU | borsod24.hu | 2024-05-29 10:46:39

Mikve avatás a Miskolci Zsidó Hitközségnél

A vallásgyakorlás fontos részének számító zsidó rituális fürdőt (mikvét) adtak át Miskolcon a Kazinczy utcai zsinagóga udvarán. Az átadáson megjelentek a hazai zsidó élet helyi és országos képviselői. A 40 millió forintos költséggel megvalósított beruházást a kormányzat is támogatta. Miskolcon a II. világháború előtt két rituális fürdő is működött, a legutóbbit 1968-ban bontották le. A legnépszerűbb fürdő a mai Szinvapark bevásárlóközpont területének elődjén állt, közvetlenül a Szinva patak mellett. Erről tanúskodnak azok a korabeli képek, amelyek ma is láthatóak a Déryné utca 20. szám alatt található Miskolci Zsidó Múzeumban. A…


Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Czapkó Dorottya | 2024-05-29 10:28:15

A közös italozásnak rablás lett a vége

A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen rablás bűntette miatt, aki közös italozás után felajánlotta a sértett férfinak, hogy hazakíséri azonban útközben földre lökte és nadrágzsebéből elvette a pénztárcáját. A vádirat szerint a vádlott 2024. február elején, az esti órákban lakóhelyén, egy borsodi kisvárosban összetalálkozott két férfi ismerősével, egyikük lakására mentek, alkoholt fogyasztottak, valamennyien leittasodtak. A sértett férfi távozása előtt elővette a pénztárcáját, hogy ellenőrizze mennyi pénze maradt. A vádlott ezt figyelemmel kísérte, látta van nála 12.000 forint, hogy megszerezze felajánlotta, hogy hazakíséri. Belekarolt a sértettbe, úgy haladtak…



Borsod24.hu
BORSOD24.HU | borsod24.hu | 2024-05-29 10:07:13

Disznóhús a voksokért – hogyan leplezhetjük le a választási csalást?

Az állampolgárok joga és lehetősége a választás, ami által felhatalmaznak képviselőket, akik a választást követően döntéseket hoznak a közélet számos területén. Valakinek a megválasztása felhatalmazás is egyben. Az önkormányzati vezetők és a képviselők feladata ugyanis, hogy a közösségért dolgozzanak. Érvényesítsék a helyi polgárok érdekeiket, tegyenek a mindennapi élet működőképessége érdekében olyan döntésekkel, amelyek a közösség érdekeit szolgálják, és egyben a közösség tagjainak biztosítják az élhető élet feltételeit. Ez helyi, önkormányzati szinten éppen úgy igaz, mint az Európai Parlament képviselőinek felhatalmazása a világpolitika színterén. A választás akár önkormányzati, akár Magyarország kormányzását…

További írások a témában:

SZOL24.HU Krumplival vett szavazat – miről ismerhetjük fel a választási csalást?








Veszpremkukac.hu
VESZPREMKUKAC.HU | Veszpremkukac | 2024-05-29 09:30:57

NYOMTASS TE IS! – Összeomlóban az egészségügy

Az uniós országok listáján az utolsók vagyunk abban a tekintetben, hogy évente mennyi közpénzt költünk GDP-arányosan az egészségügyre. Nem véletlen, hogy itt tartunk – írja a Nyomtass te is! Az Orbán-kormány az elmúlt 14 évben ahelyett, hogy több pénzt fordított volna az egészségügyre, a lakossági szükségletekre reagálva, egyre jobban leépítette azt anyagilag. Az utóbbi években […]

Szol24.hu
SZOL24.HU | Czapkó Dorottya | 2024-05-29 09:15:17

Kigyulladt egy mozdony a kunszentmártoni állomáson

Kigyulladt egy mozdony motortere kedd délután a kunszentmártoni vasútállomáson. A két kocsiból álló szerelvényen tíz utas volt, akiket időben leszállítottak. Őket mentesítő járat szállította tovább. A kunszentmártoni hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt a dolgozók áramtalanították a szerelvényt, illetve porral oltóval megfékezték a lángokat, így az egység egy vízsugárral visszahűtötte a motorteret. Fotó: Kunszentmárton HTP Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szol24.hu
SZOL24.HU | szol24.hu | 2024-05-29 09:24:08

Megnyerheti -e a magyar vízilabda válogatott a 2024-es nyári olimpiát?

Minden magyar sportrajongó tudja, hogy a magyar férfi vízilabda igazán legendás múltra tekint vissza. Csapataink mindig is az egyik legmeghatározóbb elemét képezték a nemzetközi versenyeknek és ez alól természetesen a négy évente megrendezésre kerülő olimpiák sem képeznek kivételt. Eddig kilenc olimpiai aranyéremmel a hátuk mögött, a magyarok ismét egyértelműen a dobogót célozzák meg az egyre közelgő párizsi játékokon. De vajon képesek lesznek-e 2024-ben újra megidézni a magyar vízilabda régi dicsőségét? A sport szerelmesei és a magyar csapat szurkolói természetesen figyelemmel követhetik majd a menetelésüket a vizilabda élő közvetítés segítségének köszönhetően.…


Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Gáll Tódor | 2024-05-29 08:39:13

Miskolci pilóta a hazai rali trónján: ki ő és hogyan került oda?

Pályafutásuk első ORB-győzelmét éppen a csapat hazai futamán, Miskolcon aratták, ezzel pedig meg is érkeztek a bajnokság élmezőnyébe. De hogyan tudták megnyerni a Diósgyőr Ralit? Azt a célt tűzte ki maga elé a Német Motorsport az idei szezont megelőzően, hogy az előző két idény negyedik helyezései után az év során sikerüljön felnőni a magyar bajnoki élmezőny szintjére, és képesek legyenek felvenni a rutinos versenytársak tempóját. Német Gábor és Németh Gergely is tudta, hogy ez mennyire nehéz feladat, hiszen az élmezőnyben található versenyzők nagy tapasztalattal rendelkező, igazán gyors pilóták – de…

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Lapszemle | 2024-05-29 08:30:28

Tavaly négyezer kisbolt zárt be

Húsz évvel ezelőtt még 157 ezer üzlet működött Magyarországon, csak 2023 második félévében 4000 kiskereskedelmi egység zárt be, ezzel 100 ezer alá csökkent a boltok száma. Antalffy Gábor, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) elnöke részben érthetetlennek tartja, ami történik, mert a reálbércsökkenés megállt idehaza. Mint mondta, komoly koncentráció zajlik a kiskereskedelemben, és […]


DEBRECINER.HU

Zöld folyadék tör fel a csatornából a debreceni CATL gyárkapuja előtt a Mikepércsi Anyák videóján

A Debreceni Járási Ügyészség vette át a Kossuth 26. hanyag kezelési ügyét, a nyomozás folytatódik


EGRISZIN.HU

Eloszlatott feloszlatás

Az ötödik pecsét, amit hét lakat alatt kellene őrizni


ENYUGAT.HU

50 milliós uniós pályázatból szállt ki két vasi település, mert túl bonyolultnak tartották a bürokráciát

Megválasztották Fejes Pétert Magyarország legfőbb ügyészévé


7300.HU

Ellopta komlói ismerőse bankkártyáját, majd többször is vásárolt vele

Az ország legjobb hangulatú öltözőit keresi a TrollFoci, a komlóiak jól állnak, de bele kéne húzni


KAPOS-T

Szeretem, csütörtök: a Kaposvári Polgári Casino elnöke kiteszi az asztalra, amit nem akartunk látni…

Ezt végképp nem láttuk jönni: derült égből leesett nekünk egy Kaposvár-Dombóvár közti közútfejlesztés…


KECSUP.HU

MOL: A hazai repterek kerozinellátása stabil és zavartalan

A WHO igazgatója: 900-ra nőtt az ebola-gyanús esetek száma Kelet-Afrikában


MEDIA1

Felmondott Litauszky Balázs az RTL Híradónál

25 év után váratlanul kirúgták Bokor Klárát, a Kiskegyed főszerkesztőjét – kollégái sem értik, miért – a munkáltatója szerint ne


NYUGAT.HU

Leépítésekre készül a Schaeffler, Szombathelyt nem érintik az intézkedések

Szombathelyi ügynökakták 2. rész: Papok, művészek, fotóriporterek és egyetemi oktatók is szerepelnek a nyilvántartásban


SZEGEDER.HU

Kétszintes parkolóház és parkok épülnek Hódmezővásárhelyen 1,35 milliárdból

10 millióra bírságolta a BYD-t a kormányhivatal, a szennyezés viszont eltűnt, újra használható a talaj



TAGOK

Debreciner.hu

KecsUP.hu


VESZPREMKUKAC.HU

NEM OKÉ – Iskolai zaklatás elleni világnap

Amerikai félidős választások – Óriási pofon Trumpnak