Tuzson Bence igazságügyi miniszter tavaly márciusban posztolt arról közösségi oldalán, hogy szeptember elsejétől az állam ingyenesen biztosítja a jogosítványt a középiskolásoknak. Eddig ötven iskola hirdetett KRESZ-, és mindössze 31 egészségügyi (elsősegély) vizsgát a kormányzati „ingyenjogsi” keretén belül – értesült a Népszava. Némi csúszással tavaly szeptember elején el is indult az iskolai Kréta rendszerben a jelentkezési […]
Baranya – Hétvégén egy kiskutya életét mentették meg a baranyai járőrök. Szombat délután a Pécsvárad és Lovászhetény között járőröző rendőrök észrevették, hogy három nagytestű kutya rátámadt egy kisebb termetűre. Az egyenruhások azonnal közbeléptek, és megmentették a bajba jutott kiskutyát. A rémült állatot ezt követően átadták az állatvédőknek. /forrás, címlapkép: Baranya vármegyei rendőrség/
Magánlaksértés az elrendelt körözés alapja, Szabó szerint arról lehet szó, hogy korábban a kormányfő édesapjának Hatvanpusztán lévő birtokára kísérelt meg bejutni.
A CRIC-CCCC konzorcium alatt dolgozó Shandong vállalat több alkalommal figyelmen kívül hagyta a felügyeleti szerv utasításait, ami a korábbi szerbiai építési miniszterhelyettes szerint a gazdasági stabilitást és a lakosság biztonságát is veszélyeztette.
Január 2-án kezdte meg működését a Rév Szolgálat Fecske utcai telephelyén a demens betegek nappali ellátója. Fő célkitűzésük, hogy napközben biztonságos körülmények között tudhassa a család a betegséggel küzdő idős szülőt, nagyszülőt, hozzátartozót, mégpedig egy olyan környezetben, ahol szakemberek aktívan és lelkiismeretesen foglalkoznak vele, így lassítva a betegség előrehaladását, késleltetve a súlyosabb tünetek megjelenését. Molnár […]
A bíróság bűnösnek mondta ki és 500 napig napi 500 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte a vállalkozót, tehát összesen 250 milliót kell fizetnie.
Egyenes, jól belátható szakaszon kezdett két teherszállító előzésébe egy személyautó, amikor a sofőr elmondása alapján a sorban másodikként haladó jármű is előzésbe kezdett, a személyautó vezetője pedig a menetirány szerinti bal oldalon árokba hajtott.
A kormány pénz híján a magánszemélyek forrásait célozva igyekszik lendíteni a gazdaságon, ennek is tudható be, hogy az idei béren kívüli juttatási rendszer nagyot változott tavalyhoz képest. Sok cég a hónap végén zárja le a palettáján levő béren kívüli juttatások közötti választás lehetőségét, ekkor fognak a dolgozók szembesülni azzal, mekkorát változtatott a kormány. Azénpénzem.hu portál […]
A lézeres szemműtétek világa lenyűgöző fejlődésen ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Ma már többféle kezelés közül választhatunk, amelyek mind a látásproblémák gyors, biztonságos és hosszú távú megoldását kínálják. De vajon melyik kezelés lehet ideális az Ön számára? Hogy könnyebb legyen a választás, bemutatjuk a legfontosabb típusokat, és nem hagyjuk ki a cikkből a – bár […]
A bulvárhírekben gyakran olvashatunk arról, hogy éppen melyik sztárpár szakított egymással. Sajnos ez nemcsak a celebekkel történhet meg, hanem velünk is, ha ugyanis nem fordítunk kellő figyelmet a párkapcsolatunkra, akkor válságba juthat. Sok esetben az ok nem más, mint az unalom. Vagyis az, hogy egyhangúnak érezzük az együtt töltött időt és esetleg a hálószobában sem […]
Lakhatási válság van Magyarországon, ennek ellenére országszerte, és nem csak a szegényebb vidékeken, de a jó helyen lévő településeken, így a fővárosban is rengeteg az üresen álló lakás, ami a tulajdonosok számára komoly bevételkiesést jelent. Amennyiben van a birtokodban olyan ingatlan, ami kisebb-nagyobb ráfordítással lakhatóvá tehető, érdemes lehet áldozni rá, majd bérbe adni, és ezáltal […]
Az OSB lapok sokoldalúságuknak és kedvező áruknak köszönhetően az építőipar egyik legnépszerűbb anyagának számítanak. Különböző típusaik közül a nútféderes OSB lap kiemelkedik speciális kialakításának köszönhetően, amely számos előnnyel jár az építkezések során. Ebben a cikkben bemutatjuk, mit jelent ez pontosan, hogy mit érdemes tudni erről az anyagról, és hogyan használható hatékonyan. Valamint azt is, hogy […]