Idén nem szavaztam az Év Sportolóira. Etikai oka is van. Hiszen tavaly jeleztem Szöllősi Györgynek, a hazai sportújságíró szövetség elnökének, hogy húzzanak le a közösség listájáról. Úgy tűnik, nem tették meg, mert folyamatosan küldték az SMS-t, hogy szavazzak. Még az utolsó órákban is jelezték, hogy él a lehetőség. A másik ok, hogy elfogult lennék a […]
Az egyik legnagyobb művészét gyászolja a magyar színésztársadalom: 98 éves korában halt meg Békés Itala, aki bátyjával elsőként adott elő pantomim számot, aki elsőként mutatott be önálló estet, de aki legutóbb Oscar-díjra jelölt filmben játszott. Békés Itala embernek is akkora volt, mint művésznek. Nemcsak a színészek siratják Békés Italát, hanem azok is, akik emlékeznek a […]
Egy felmérés szerint a lakosság 61 százaléka támogatja a kormányellenes tüntetéseket, amelyek az újvidéki vasúti pályaudvarnál történt tragédia miatt indultak.
Az egyik leggazdagabb magyar vállalkozó, Jellinek Dániel beismerte bűnösségét, akit különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással vádolt az ügyészség. Az Indotek vezetője lemondott a tárgyalás lehetőségéről. A vád szerint Jellinek cégei az F. Zsolt által vezetett számlagyár-hálózattól fogadott be fiktív számlákat, amiknek összegét aztán készpénzben visszakapta F. Zsolttól, elcsalva a számlák értéke utáni áfát. […]
A KSH adatai szerint a Szegedi járásban nem romlott 2024 első kilenc hónapjára figyelembe vett bruttó átlagfizetés az év első felében mérthez képest. Ez azonban nem mondható el minden településről.
DEBRECINER.HU|Polgár Tóth Tamás| 2025-01-14 17:10:30
A gyanúsított jegyző állítja, akkor a polgármesteri hatáskörbe tartozott az eljárást elindító döntés. A tanúként meghallgatott volt polgármester viszont azt állítja, ő nem vett részt ezekben a folyamatokban.
Három cég is olcsóbb árajánlatot adott a Mészáros-cégnél, de kettő pályázatát érvénytelennek nyilvánították, egy vállalat pedig idő előtt visszalépett a tendertől.
Dr. Domán István 2020-ban elsőként hajtott végre robotsebészeti beavatkozást Magyarországon. Az azóta eltelt négy évben több mint 600 sikeres térdprotézis-beültetést végzett az amerikai fejlesztésű OMNIBotics robot segítségével, mely a világban egyedülálló módon a szalagfeszesség objektív mérése alapján dönt az implantátum betegspecifikus elhelyezéséről.