Tavaly augusztus elejétől idén november végéig összesen 4117-en jelentkeztek határvadásznak, ebből mindössze 1804 emberrel kötött szerződést a rendőrség.
A tíz éve Nobel-díjjal kitüntetett Randy Schekman amerikai sejtbiológus és Thomas Südhof német–amerikai neurológus, valamint Ole Petersen és Sahin-Tóth Miklós jön Szegedre.
A botránypolitikus szerint nonszensz, hogy egy szabálysértési ügy miatt gyilkosok közé akarják bedugni, ezért „polgári engedetlenséggel” tiltakozik az országot uraló jobboldali, valamint a fővárosban regnáló baloldali rendszerrel szemben.
Az olimpiai bronzérmes, világbajnok szegedi súlylökő ősz óta a dobó szakágak vezetőjeként tevékenykedik a Magyar Atlétikai Szövetségben, a célja pedig az, hogy segítőivel a lehető legjobban támogassák a sportolók és edzőik életét.
A hétfőn 16 órakor összesített adatok szerint a tiltakozók aránya a teljes állományhoz képest 21 százalék, a hétfőn dolgozók létszámához képest pedig 39 százalék volt.
A megjelenésünk fontos részét képezik a kiegészítők is, ezekkel válik teljessé az öltözékünk. Az egyik legfontosabb darab a karóra, amely rengeteget ad hozzá a stílusunkhoz. Emellett azonban előszeretettel hordunk más ékszereket is. Vajon hogyan érhetjük el azt, hogy a karunkon viselt óra valóban összhangba kerüljön a többi kiegészítőnkkel?
Közlekedni már lehet, de még zajlik a műszaki átadás-átvétel a Rókusi körúton, melyet eredetileg november végén terveztek átadni hivatalosan. A kivitelező néhány napig korrigálja a beruházás során keletkezett hibákat, például szintbe hozza az aknafedőket.
A belvárosi Arany János és Dózsa György utcák sarkán 2003 óta álló parkolóházat se lebontani, se felújítani nem éri meg, így üresen áll már egy ideje. A parkolásért felelős közlekedési cégnél, az SZKT-nál keresték a lehetőséget, miként lehetne hasznosítani az épületet. Az eladás mellett döntöttek: az épülettől 273 millió forintért válnának meg.
Magyarországon nincs jelentős 50 kW-nál nagyobb teljesítményű töltőhálózat kiépítve. Ezek gerincét a 150 kW-os Tesla-töltők jelentik, ám eddig ezeket kizárólag Tesla-tulajdonosok használhatták, egészen péntekig.
A Makói Gumiipari Szakszervezet most a hannoveri vezetésnek írt nyílt levelet, de a gyár szerint a két szakszervezeti vezető saját pozíciójuk megerősítése miatt támadja őket.
Az utasoknak hétfőn reggel nem igazán tűnt fel a buszsofőrök sztrájkja Szegeden, bár a munkabeszüntetést meghirdető szakszervezet vármegyei elnöke szerint az autóbuszvezetők negyede lerakta a munkát.