Debrecen árban és projektszámban is listavezető, Szeged viszont a lakások számában előzi mindegyik vidéki várost, és ingatlanárban is dobogós a dél-alföldi megyeszékhely.
Tavaszi mezőgazdasági munkára készült az egyik szegedi gazdálkodó, amikor azzal szembesült, hogy a város határába tervezett elektromosautó-gyár miatt elkezdett munkák tönkretették a környék vetését.
A vasúthálózat azonnali bővítését és korszerűsítését szeretnék árufuvarozók, mivel az épülő debreceni BMW és a szegedi BYD várhatóan évente 200–200 ezer autót gyárt majd. Az infrastruktúra fejlesztése nélkül pedig nem tudnak már nagyobb forgalmat a vasútra terelni.
A döntés hátterében Kovács Gergelynek a XII. kerületi polgármesterjelöltségről való visszalépése áll, melyet a párttagok többségének az előválasztástól való elzárkózása indokolt.
Huszonöt közlekedési beruházás, köztük néhány szegedinek az előkészítése is megvalósulhat egy új kormányhatározat szerint, még az uniós támogatási kérelmek elbírálása.
Reagált a 444 főszerkesztője a szegedi Frank Sándor egyelőre nem hivatalos felkérésére, hogy legyen a 2024-es halászléfesztivál díszvendége és zsűrijének tagja.