Április végén egy nemesgörzsönyi magtárból rúgta be a kampányt a miniszterelnök, most szombaton pedig Hódmezővásárhelyen sem egy nyilvános teret, mondjuk egy közteret vagy művelődési házat, hanem egy magánház zárt udvarát választották.
Az albán férfi egy mikrobusz sofőrjeként próbálta meg őket átcsempészni Magyarországra, lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt indult eljárás vele szemben.
Időnként még a hírekből is értesülünk arról, hogy bizony nem minden szolgáltatónál – például étteremnél – megfelelő a higiénia minden területen. Noha ezek elsősorban a konyhában uralkodó áldatlan állapotokat szokták leginkább elénk tárni, tudjuk jól, hogy minden szaniter olyan felület, amely kiemelt odafigyelést igényel.
Az egyedi enteriőr kialakításában a személyes tárgyaknak, fényképeknek igen nagy szerepük van. Ma pedig már egyáltalán nem jelent nehézséget az, hogy egy saját fotóból készüljön nagyméretű vászonkép.
Az elektromos autók aggregátorról történő töltése egy igen ellentmondásos és gyakran vitatott jelenség, és most a Dóm téren élőben is meg lehetett szemlélni egy ilyet.
Szakértők szerint lenne rá kereslet nálunk és a környező országokban is, így előnyös a szegedi vagy debreceni helyszín, hiszen egyszerre lenne közel több határos országhoz.
Több tízmillió forintot utalt át Ambrózfalva önkormányzatától Csanádalbertire a két falu közös pénzügyese, ám az összeg eltűnt. A hiány a két falu mellett másik kettőt is nehéz helyzetbe hoz, mert közös hivatalt tartanak fönn.
Nem maradunk azonban halászlé nélkül idén sem, az önkormányzat megtartja ugyanis a halfőző családi napot a Partfürdőn, mely a több napos halászléfesztivál része volt.
Vádat emeltek egy férfival szemben, aki egy belvárosi fesztiválon verekedett két esernyő miatt, majd egy mélygarázsból elkötött egy kocsit és a rakparton a tengelye körül megpördülve egy parkoló autónak ütközött.