Várhatóan novemberben választják majd meg a párt új vezető testületének tagjait, „figyelve arra, hogy a hölgyek egyenlő képviselettel rendelkezzenek minden poszton”.
A SZAKSZ szeptemberben fog dönteni arról, hogy szervezzenek-e demonstrációt. Több sofőr állította, nem jut megfelelő mennyiségű védőital, és a klímaberendezésekkel is gondok vannak.
Úgy vélik, valaki szándékosan telepíthette oda a növényt, hiszen tavaly közvetlenül a tanösvény pallója mellett jelent meg, és onnan indult hódító útjára.
1927-ben írták: Egy kisteleki fodrász lopott fúróval tört be a Hangya-szövetkezetbe, majd hamis név bemondásával más tehenét hozta el a számadó gulyástól. Elmondása szerint örül a börtönbüntetésnek, mert már úgy sem lesz rendes ember.
Az olcsó bérlet és a drága sztrádamatrica hatott, idén júniusban több mint másfélszer annyi utazás történt a vasúton, mint egy évvel korábban. Azonban a járműpark fejlesztése elmaradt.
Tűz nem keletkezett, a téves tűzriadó mindössze 15 percig tartott. Mivel nem sokkal nyitás után történt az eset, nem voltak sokan a bevásárlóközpontban.
Először készült nagyinterjú Sulyok Tamás államfővel, akit Gönczi Gábor kérdezett, így végül többet tudtunk meg az aranygaluskáról, mint az ukrajnai háborúról, az EU-ról vagy a kegyelmi botrányról.
A zöld hidrogén üzemanyagként szolgálhat a hosszú tengelytávú járművek, a kamionok és targoncák számára, energiatároló közegként szolgálhat a naperőművek, napelemparkok esetében.
Fél hatkor érkezett bejelentés arról, hogy a Zsámbokréti sor mellett avar, aljnövényzet, bozótos ég mintegy 4 hektárnyi területen. Nem sokkal fél hat után is érkezett egy riasztás, mely szerint a Zsitva sor mellett égett az avar és az aljnövényzet.
Inna Szovszun ukrán ellenzéki képviselő nyíltan beszélt arról, hogy Ukrajna ezzel a lépéssel részben nyomást helyezne a magyar kormányra, hogy ne akadályozzák a fegyverszállítást.