A részeredményekből kiderült, hogy a válaszadó fiatalok több mint tizedének semmilyen jövedelme nincs, 16 százalékuk pedig kevesebb mint 50 ezer forinttal kénytelen beérni.
1904-ben írták: „Vigyázz, hogy a szentek közé ne juss“ régi szállóige Csongrádban; a megyei börtönre czéloz, mely Szegvárott volt, tehát Szentes és Mindszent között.
Hétfőn gyenge hidegfronti hatás érvényesül, emiatt az érzékenyek körében fejfájás, görcsös panaszok, vérnyomás-ingadozás és keringési problémák egyaránt jelentkezhetnek.
Hódmezővásárhely idén nem tart tűzijátékot augusztus 20-án az állatvédők kérésére. Márki-Zay Péter polgármester bejelentése szerint az állatvédők és a tűzijátékot kedvelők között váltogatják az évek során a programot.
Az itt élők szerint először a klímavédelemmel, a helyi „környezetterheléssel” és az idős lakók számára különösen fontos parkolókkal kellene foglalkozni, és utána emléket állítani a szegedi tudós rabbiknak és fiának.
„Emberek! Ne szemeteljetek!” – kéri ezért Lázár János közlekedési miniszter, aki szerint szinte hihetetlen, hogy évente 10–12 millió kilogramm szemetet szórunk szét.
1953-tól 2006-ig tartó pályafutása alatt jelentős szerepet játszott az egyházmegye oktatási és szociális intézményeinek fejlesztésében. Püspöksége idején számos új templom épült és több egyházi intézmény újraindult az egyházmegyében.
A válogatott a döntőben a címvédő Japánt is felülmúlta Párizsban. Az olimpiák történetében ez a negyedik magyar győzelem a férfi párbajtőrözők csapatversenyében.
Szenttamáson üzleti park és piactér épül, a terület alatt azonban egy szemtanú szerint 1944-ben kivégzett magyar áldozatok tömegsírja található. Vajon a munkálatok során előkerülnek-e az áldozatok maradványai?