Kikértük az adatokat a MÁV-tól és a Szegedi Közlekedési Társaságtól (SZKT) arra vonatkozóan, hogy mennyi autós ütközött az elmúlt három évben Szegeden a tram-trainekkel, és mennyi a helyi villamosokkal. A számokat összevetve az derült ki, hogy arányaiban több balesetet szenvednek a tram-trainek.
2025-ben sem lesz Toros Pálinka- és Halfesztivál, a szervezők szerint a város által kért magas területhasználati díjak miatt nem éri meg a rendezvényeket megtartani.
Elégedettségét fejezte ki a magyar határvédelem kapcsán Sulyok Tamás köztársasági elnök kedden Szegeden újságíróknak, a magyar–román és a magyar–szerb határon tett látogatása után.
Lezártak egy szentesi utcát délelőtt, késelés történhetett. Az utcában lakók úgy tudják, hogy az érintett házban egy autista fiatal férfi és az édesanyja lakik. Úgy látták, hogy a nőt vitték el a mentők.
2022 szeptemberében egy éjjel „sátán, sátán!”, illetve a „megszabadítalak!” kiáltásokkal szúrta meg a gyereket. „Mikor magamhoz tértem és megláttam a kislányt, olyan színű szeme volt, mint amikor megszületett. Nagyon szép zöld, azt hittem, hogy meghalt” – mondta.
A Szegedi Tudományegyetem egy olyan konferencia előkészítésén is dolgozik, amely többek között a transzplantációval kapcsolatos dilemmákat tárgyalja, és nem csupán társadalomtudományi szempontból vizsgálja azokat, hanem klinikusok bevonásával is.
A hatóság hangsúlyozta, hogy a kiskorúak eltűnéseinek jelentős része nem valódi eltűnés, hanem olyan eset, amikor gondozás alatt álló gyerekek engedély nélkül távoznak vagy nem térnek vissza a kijelölt tartózkodási helyükre.
Hétfői posztjában Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter nem konkretizálta, milyen árstop lesz, egy kérdésre most elárulta, hogy az élelmiszerekre gondolt.
1940-ben írták: Az elmult év telén K. Tóth Pál közvadászatot rendezett. Egyszer csak felröppent egy fogoly, nyomban rálőtt, de nem találta el. A következő pillanatban mögötte egy nyul rugtatott el. A puska ujból eldördült, de a serétek nem a nyulat, hanem Kovács Pált találták.
A nemrég felújított, és önkiszolgáló kasszákkal felszerelt Szent István téri Coop teljesen automatikussá tétele bár késik, jelen állás szerint május elején már bevezethetik a rendszert.
Tablettákat találtak a pénzügyőrök egy cseh autóban elrejtve Röszkénél. A kábítószeren kívül az autóból több kés, vipera és egy zacskónyi euró is előkerült.
Ez nyilvánvalóan ironikus, hiszen a terület egy évtizedek óta beépítetlen belvárosi telek, amelyet időről időre ellep a víz – és ezzel együtt a helyiek kreatív viccei is.
Idén 9 nagyjátékfilm, 6 dokumentumfilm, 15 kisjátékfilm és 8 videoklip került a versenyprogramba, míg a Magyar Operatőrök Hetén belül 7 kortárs hazai film várja a filmszerető közönséget.