A Bizottság a 2023-ban elfogadott kormányrendeletet kifogásolja, amely lehetővé teszi, hogy a migránscsempészésért elítéltek büntetését szabadságvesztés helyett „reintegrációs őrizetre” módosítsák.
A térségben eddig csaknem 5 milliárd forintot fordítottak az ivóvíz arzénmentesítésére, azonban a kiépített rendszer nem üzemel. Emiatt 32 ezer embert továbbra is kénytelen szennyezett vizet fogyasztani.
Az esszék választható témái között szerepelt a liberalizmus, a Rákóczi-szabadságharc, a bethleni konszolidáció és a XX. század utáni népesség alakulása is.
1911-ben írták: Az alsóvárosi és a rókusi városrészben közel ötszáz házra mondta ki a mérnöki szakvélemény az itéletet. Tehát ebből az ötszáz házból legalább is ezer család lesz kitelepitve. Hol kapnak ezek most lakást?!
Szombaton a trolitelepen rendőr- és tűzoltóautó, kukásautó és fűnyíró traktor is ki lesz állítva a trolik mellett. A MÁV üzemirányító központját is meg lehet majd nézni.
A Szegedernél nap mint nap döntéseket hozunk arról, milyen témák kapnak figyelmet. Az elmúlt időszakból válogattunk most tízet, hogy megmutassuk, milyen anyagok készítését segíti elő, ha valaki az adója 1%-át idén az újságunk számára ajánlja fel.
A döntést megalapozó REPowerEU-ütemtervet kedden ismertették. A döntést nem tudja a magyar kormány megvétózni, minősített többség kell. A renitensek ellen kötelezettségszegési eljárást indítanak.
A fővároson kívül idén mindegyik településkategóriában csökkent az építési engedélyek száma 2024 első negyedévéhez képest. A megyei jogú városokban tapasztalható csökkenést azonban jelentősen ellensúlyozta a Szegeden kiemelkedő számban kiadott építési engedély.
A férfi 2021-ben szabadult, majd Makóra, a lánytestvéréhez költözött, akit bántalmazott. Az utolsó szó jogán sírva elismerte, hogy szóváltásba keveredett testvérével, de azt mondta, nem akarta a nő halálát.
Kiemelt terület az ökoturizmus, az olyan természeti értékek élményalapú bemutatása, melyet meg kívánnak őrizni. Bizonyos rendezvények kapcsán felmerülnek lakossági panaszok, ezek kezelése a helyi közösségek bevonásával lehetséges.
„Élesben érezhető csak igazán, hogy újságot írni egyáltalán nem olyan könnyű. Mégis megszerettem, mert egy olyan munkát végezhetek, amely nem csupán olvasóink tájékoztatását szolgálja, de egyben óriási felelősség is.”