Csütörtökön jelent meg a határozat, amely Magyar Péter korábbi ígéreteihez határidőket szab. A bicskei gyermekotthon vizsgálatáért Görög Márta igazságügyi miniszter és Pósfai Gábor belügyminiszter felel.
Iványi Gábor közleményben pontosította a MET egyházi státuszának ügyét: a 15 éve húzódó helyzet rendezéséhez egyeztetésekre és parlamenti döntésekre lesz szükség.
A volt közlekedési miniszter kifogásolta, hogy az osztrák állam beleszólhat a társaság működésébe. A részvények felvásárlása és egy későbbi tőkeemelés után azonban a magyar állam döntéshozó többséget szerzett a GYSEV-ben.
Az Egyetem egy általuk rendelt tervezői nyilatkozatot hivatkozott, amiben csak annyit mondtak ki, hogy az épületek jogilag nem állnak semmilyen védelem alatt.
Újraválasztották a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége elnökét, Éder Tamást a Pick Szeged Zrt. képviseletében. Az új vezetés szerint kiemelten fontos az élelmiszeri ágazat versenyképességének erősítése, ennek érdekében tárgyalást kezdeményeznek az új kormánnyal az adminisztratív és adóterhekről.
Az egyetem polgáraiból álló szervezethez a napokban több olyan hír is eljutott, hogy az egyetem kancellárja azt állítja, ő és a családja hónapok óta a Tiszát támogatta.
A baleset idején nem tartózkodtak utasok a szerelvényen, személyi sérülés nem történt. Az elsődleges információk szerint a kisiklást emberi tévedés és váltóállítási hiba okozhatta.
Tarr Zoltán ígérete szerint a kormány támogatja, hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség ismét bevett egyházzá váljon. Iványi Gábor közben a bezárt budapesti és szegedi iskola újraindítását tervezi őszre.
Csütörtöktől megszűnt a csaknem négy éve tartó különleges jogrend Magyarországon, ugyanakkor az Orbán-kormány számos, veszélyhelyzet idején hozott intézkedését törvényi szintre emelték.
Magyar Péter kedden este közölte, hogy az első kormányülésüket Ópusztaszeren rendezik meg. A döntést egyrészt a helyszín szimbolikus jelentőségével, másrészt a rendkívüli aszályhelyzettel indokolta.
Több mint hatezer kölyökkutya kerülhetett szabálytalanul főként Németországba 2020 és 2021 között egy Békés megyei hálózaton keresztül. A Gyulai Törvényszék mind a kilenc vádlottat bűnösnek mondta ki.
Magyar Péter közölte, hogy nem költözik be a Karmelita Palotába, a miniszterelnök székhelye és a kormányülések helyszíne az Alkotmány utca 5. alatt lesz.
A Tisza-kormány első ülését szerdán délután az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, a Feszty-körképnél tartják. Szerdán délelőtt az emlékpark jelezte, hogy zártkörű rendezvény miatt a körkép csak fél kettőig látogatható.
Cikkünkben most áttekintjük, mire érdemes odafigyelni, ha a kutyusunkkal indulunk útnak, illetve megnézzük, hogy pontosan mitől válik egy szálloda valóban kutyabaráttá.