Magyarország számos lehetőséget kínál azoknak, akik vállalkozni szeretnének, ám a kezdeti lépések sokszor kihívásokkal vannak tele. A megfelelő tájékozódással az alapítás mégis könnyen megoldható.
A játékok kínálatában új dimenzió nyílt, különösen a játékbabák és babakocsik világában. Az ezekkel való tevékenykedés nem csupán örömteli elfoglaltságot jelent a gyerekeknek, de komoly fejlesztő hatással is bírnak.
Egy alapítvány kuratóriumi elnöke más bűncselekmények mellett több mint 315 millió forintnyi oktatási normatívát igényelt nem létező vagy máshol tanuló diákok után.
A képzés során a hallgatók megtanulják, miként kell megtervezni egy mesterséges intelligenciát is magába foglaló szoftvert, hogyan alakítható ki a felhasználói interakció, illetve milyen szempontok alapján tesztelhető és értékelhető ki a működése.
Ez itt a Szegeder péntekenként érkező heti hírlevelének legutóbbi, október 17-én megjelent száma. A közélet a múlt héten kissé őrlángra csavarta magát, de azért így is történt pár hírnek látszó dolog.
1940-ben írták: Megdöbbentő leletre bukkantak a makói Tüdőbetegotthonnál a közelben játszadozó gyerekek. A vizsgálat során kiderült, hogy a véres husdarab egy 3 hónapos méhmagzat lehet.
Hétfőn az egyre vastagodó felhőzet mellett a nyugati országrészben kevesebb napsütés várható, az ország északkeleti részein a pára és köd feloszlását követően akár estig derült maradhat az idő, csapadék még nem lesz.
1920-ban írták: A női szabómunkások sztrájkja egy héttel ezelőtt kezdődött és még egyre tart. „A pestiek kedvezményes ellátást, olcsó hatósági kenyeret kapnak, mi a piacról élünk, méregdrágán” – mondták a munkások.