Szerinte a dokumentációk is azt igazolják, hogy nem etikátlan kíváncsiság, hanem a gyermekük iránti aggodalom vezérelte őt, ám ez a bíróságot nem hatotta meg.
A végeredmény 33–27 lett az Aalborg HB javára a Bajnokok Ligája csoportkörének 11. fordulójában.
A két csapat tizedik egymás elleni BL-meccsén négy szegedi siker és két döntetlen mellett negyedszer győzött az Aalborg.
A cég a munkavállalók munka-magánélet egyensúlyának javulására és hatékonyabb munkavégzésre számít. A rendszer minden hónapban felülvizsgálaton esik át, a munkarend megtartásáról pedig az év végén születik döntés.
A megyei jogú városok közül egyedül Hódmezővásárhely nem kapott rezsitámogatást, ezért a kiegyensúlyozott működési érdekében 600 millió forint állami támogatást terveztek be.
Annak ellenére is, hogy a belföldi turisztikai attrakciók közül jellemzően a fürdők, várak és kastélyok voltak a legnépszerűbbek 2022-ben a Szallas.hu összesítése szerint. Városunkat Pécs követte, mellyel együtt számos, hagyományos fürdővárost előztünk meg.
A történtekre akkor került sor, amikor az alpolgármesterek beszámolóit tárgyalta a testület. Beszédében megköszönte a hivatal dolgozóinak munkáját, de aziránt is sajnálatát fejezte ki, hogy a politikai táborok közötti harc szerinte már öt éve mérgezi a vásárhelyi közéletet.
Történt egy viszonylag váratlan bejelentés, miszerint Varga Judit, Lantos Csaba, Lázár János, Nagy István, Szijjártó Péter és Navracsics Tibor is lemondott a vagyonkezelői alapítványok kuratóriumaiban vállalt pozícióikról.
Az egyik szerelvény már több perces késéssel érkezett a Dugonics térre, de Csak a Vitéz utcai megállóig jutott, jelenleg is ott vesztegel. A kimaradt járatok helyett az SZKT pótlóbuszokat indít.
Az együttműködés eddigi sikeres programja a többi közt a Rush Game elnevezésű kezdeményezés, illetve az SZTE egyik legnépszerűbb kurzusa az Open University.
Kiengedték az előzetes letartóztatásból Putnik Lázárt, akit egy éve vittek el bilincsben költségvetési csalás miatt. Kiderült azonban, hogy Újszentiván volt polgármestere még a rácsok mögött is vásárolt egy 2,7 hektáros szántót 4,8 millió forintért a Nemzeti Földügyi Központtól.
Bemutatták a Városházán városunk idei költsgévetését, aminek legnagyobb része Szeged olajozott működésére megy majd el. Az ínséges idők ellenére néhány fejlesztés is kilátásban van, több teret felújíthatnak például. Rezsire 13 milliárd forint megy.
A mostani adás a nemzetközi közvélemény számára történetileg is megvilágított képet festett a második világháború pusztításától szenvedő Magyarországról, ahol 1946 nyarán a világon valaha legmagasabb inflációt mérték.