A miniszterelnöknek saját bevallása szerint az éjjel Kolozsváron belefért egy kis elhajlás. Megünnepelte az új Nobel-díjasunkat, borozgatott és egy ismert ivó-mulatódalt énekelt.
Valami működik a családi birtokon, csak még nem tudjuk, mi. Márpedig ilyen állatot csak akkor lehet tartani, ha állatkert vagy cirkusz vagyunk, és van megfelelő engedélyünk. Ha nincs, az bizony bűncselekmény. Elvileg. A másik lehetőség: egyszerűen leszarvasolták a jogszabályokat.
A volt köztársasági elnök a fenntarthatóságról beszélt sok általános-és középiskolás gyerek és politikusok előtt. A 600 fős sportcsarnok kicsinek bizonyult, pótszékeket is be kellett vinni.
Törvénymódosítást nyújtott be a Demokratikus Koalíció az Országgyűléshez, amely megszüntetné az egyházi titoktartás – köztük a gyónási titok – védelmét a gyermekek elleni bűncselekmények esetében.