Hétvégén rendezték meg a III. korcsoportos kézilabdások, röplabdások és kosarasok országos döntőjét, melyen összesen több mint hatszáz fiatal sportoló vett részt.
A baleset a hírhedt Csaba utcai kereszteződésben történt. Az okozó autója "kiütött" egy Fiatot, ami fél frontálisan ütközött egy új Volkswagennel, amit egy másik Fiatnak tolt. Az egyik vétlennel az idén már egy halálos közúti balesetnél is találkoztunk, ott is vétlen volt.
A fejét ért ütés hatására eszméletét vesztette, a mai vizsgálatok során megállapították, hogy az agyi funkciói már nem működnek. Szvoboda Bence 31 éves.
A pick-up vezetője megállt a kereszteződésnél, körülnézett, majd lassan elindult, de a sofőr nem vette észre a menetirány szerinti bal oldalról érkező motort. A motoros próbált kitérni, de már sikertelenül.
2016-ban költözött be a párt a Kiskar utcába. Az iroda először Schmuck Erzsébeté volt, utána pedig Ungár Péteré lett, aki egyre kevesebb időt tölt Szombathelyen.