Nyitott a párbeszédre az ukrajnai rendezés ügyében Vlagyimir Putyin orosz elnök, de fontosnak tartja az eredményességet - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
Burkolatjavítási munkákat végez a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a 7452-es jelű Csákánydoroszló-Vasalja összekötő úton, Kemestaródfa átkelési szakaszán 2023. november 16-án, csütörtökön. A 7 és 16 óra között zajló munkálatok idejére teljes útzárat vezetnek be a szakemberek, ezért terelőúton lehet majd közlekedni.
Búvárszemüvegben és békatalppal órákon át üldözte a halakat, majd a nála lévő szigonypuskával elejtette a közel három kilogrammos pontyot. Nem tudta, hogy a halőrök végig figyelték.
A közepesen ittas férfi autója egy kanyarban egy forgalmi okból álló gépkocsinak sodródott márciusban. Az okozó bölcsebbnek látta elhagyni a helyszínt. Vádat emeltek ellene.
Ugyanakkor a nyugdíjtakarékossággal kapcsolatos tudatosság némileg csökkenő tendenciát mutat. Valószínűleg a bizonytalanabbá váló anyagi helyzet miatt.
Továbbra is van hét olyan, magyar állampolgárságú személy a Gázai övezetben, aki biztonsági okokból nem tudja elhagyni a területet - mondta a külügyminiszter.