2024 januárjában az ipari termelés volumene 3,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 4,1 százalékkal csökkent – erősítette meg szerdán második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szakcsi Rádió néven online jazzrádiót indít a közmédia. A nap 24 órájában hallgatható rádió tesztadása március 15-én indul, a hivatalos start a nemzetközi jazznapon, április 30-án lesz.
A Temu ellen induló eljárás előzménye, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) február 27-én már arról számolt be, több bejelentéses eljárás is folyamatban van a kínai online piactér kereskedelmi gyakorlatával kapcsolatban.
A mindennapi rohanása közepette gyakran megfeledkezünk arról, milyen fontos szerepet tölt be életünkben a pihenés. Egy jól megválasztott nyaralás lehetőséget ad arra, hogy újra feltöltődjünk, szélesítsük látókörünket és rendkívüli élményekkel gazdagodjunk. Azonban ahhoz, hogy ezeket a célokat elérjük, fontos, hogy kellő időt és figyelmet fordítsunk az úti cél kiválasztására.
A két évtizede NATO-tag Románia nevében, országa teljesítményére és saját tízéves államfői tevékenységének tapasztalataira alapozva pályázza meg a védelmi szövetség főtitkári tisztségét.