Az elmúlt időszakban közel 2,5 milliárd forintot költöttek a Magyarországon egyedülálló szállodára. Megnéztük a végeredményt, és most már értjük, hogy a Spirit miért tarol a prémium kategóriában.
Egyes orosz katonai elemzők régóta sürgetik, hogy Putyin változtasson a szabályokon, tegye lejjebb a lécet, hogy „kijózanítsa” Oroszország nyugati ellenségeit.
Szeptember első hetében is napos, száraz, meleg idő várható 32-37 Celsius-fok közötti csúcshőmérséklettel, és csak elvétve fordulhat elő zápor, zivatar. A hét végén némileg csökken a nappali felmelegedés, és 29-34 fok között alakulnak a maximumok, derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Idén nyáron a Magyar Honvédség nyolcadik alkalommal szervezte meg honvédelmi táborait, amelyekben csaknem négyezer diák vett részt; ebben az évben huszonöt különböző témájú tábort rendeztek 56 helyszínen – közölte a honvédelmi miniszter vasárnap.
Videón mutatjuk meg, mi maradt a tűz után a területen. Munkagépek és egy pick-up is a tűz martaléka lett, két melléképület teljesen kiégett, de lakóépületre és a méhkaptárakra nem terjedtek át a lángok a szárazsággal küzdő településen.