Pedig az ütközés következtében a másik jármű visszapillantó tükre visszacsapódott, és kitörte a vezetőfülke baloldali üvegét, az üvegszilánkok pedig a vezetőfülkébe szóródtak.
Az Audi az elmondás alapján egy elé kivágó és vele érintőlegesen ütköző személyautó miatt hajtott szalagkorlátnak először a menetirány szerinti bal, majd jobb oldalon. Az ijedt sofőr próbált jelezni az érkezőknek a 110 km/órás szakaszon, de egy külső sávban érkező járművezető ezt későn vette észre.
Hiedelmek, mondák és mesék szereplői, sokszor természetfeletti erővel, de honnan jöttek, hogyan épültek be a köztudatba. Erről szól a Bestiarium Hungaricum.
Az ország leghosszabb sáljának darabjaival öltöztették fel a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium diákjai a fákat, a kerítést, a bejárati oszlopokat. Be sem kell térni az épületbe ahhoz, hogy megnézzük a kiállítást, akár munkába menet. A sálat a Szent Anna Ház tagjai kezdték el horgolni.
Megerősíthetem, hogy Észak-Korea csapatokat küldött Oroszországba, ahogy azt is, hogy ezeket a katonai egységeket a Kurszk-régióba telepítették – jelentette ki a NATO-főtitkár Brüsszelbe.
Az egyik áldozatra egy mezőn bukkantak rá hétfőre virradóra Felső-Ausztriában, Altenfelden település közelében. A rendőrség egyelőre nem azonosította az áldozatot, de az osztrák média - források megnevezése nélkül - azt írta, hogy az áldozat az egyik ottani település polgármestere volt. A másik áldozat, egy vadász holttestét a nap folyamán később találták meg.