Viszont akkor felmerül a kérdés, hogy Sulyok Tamás helyett ki állapítja meg azt, hogy a miniszterelnök beszéde nem alkalmas a társadalmi béke megbontására és a nemzet megosztásra.
A Momentum felhívására a gyülekezési jog - az Országgyűlés által elfogadott - módosítása ellen tüntettek Budapesten, a Parlament előtti Kossuth téren kedden. A BKK azt közölte, lezárták a forgalmat a Margit hídon.
Az autó vezetője nagyon sajnálja a történteket és elismerte a felelősségét a balesetért, de említett néhány olyan körülményt is, ami a járművezetőknek rendszeresen okozhat fejtörést.
A ráfutásos balesetben az érkező autó egy megálló gépkocsit tolt bele az előtte lévőbe. Az okozón kívül kórházba szállították a „szendvicsben” középre került jármű sofőrjét is. Torlódás alakult ki.
Előkerültek a füstgyertyák, a szovjet himnusz, valamint Orbán és Putyin csókolózós képe. Orbán, Rogán és Gulyás nem vett részt az ülésen, így nem is szavazott.