Hiteles hírek egész Magyarországról

KecsUP.hu

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Flekk Alex | 2023-05-22 12:00:16

Fekete Giorgio, a Carson Coma énekese: Milyen kibaszott ország ez?

Kecskeméten koncertezett pénteken a Carson Coma. Fekete Giorgio, a zenekar énekese azzal vezette fel új, Feldobom a követ című számukat, hogy ejtett pár szót a pénteki diáktüntetésről, ahol a diákok könnygáz helyett rendőrrohamot kaptak a Fidesz-székháznál, illetve a kecskeméti photoshop-katasztrófáról is, hogy végül mégis el kellett hagynia a kollégiumot a diáknak, aki mémet csinált a nemzeti színű szalagot […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Glosszár Olivér | 2023-05-22 11:30:12

Kurdi Viktor: a hazai ivóvízrendszerek több mint nyolcvan százaléka kockázatos

„A 2013-as rezsicsökkentés óta a szolgáltatók folyamatos gazdasági présben működnek.” A tíz éve befagyasztott szolgáltatási díjak, a magas inflációs környezet, a forint-euró árfolyam és az energiaárak dinamikus változása együttesen rendkívül nehéz helyzetbe hozta a víziközmű cégeket, sok helyen már a társaságok gazdálkodása is kezelhetetlenné vált – nyilatkozta a mernokvagyok.hu szaklapnak Kurdi Viktor, a Magyar Víziközmű […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Flekk Alex | 2023-05-22 11:00:51

A költségvetési bizottsági küldöttség zöldpárti képviselője szerint Orbán a legkorruptabb politikus egész Európában

Daniel Freund zöldpárti Európai parlamenti képviselő – aki az Orbán-kormány egyik legkeményebb kritikusa – tagja volt annak a költségvetési bizottsági küldöttségnek, amely nemrég Budapestre látogatott, hogy tájékozódjon az uniós költségvetés védelméről és a jogállamisági feltételességi mechanizmusról szóló ügyekről. Freund egy interjúban elmondta, három nap alatt legalább húsz találkozójuk volt, de az „összkép mégis csalódást keltő […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Hraskó István | 2023-05-22 11:03:30

Ítélet első fokon a KSE-perben: komoly kritikát kapott a 2009-10-es kecskeméti önkormányzat és városvezetés

Hosszan elnyúlt a kecskeméti KSE Kft.-vel kapcsolatos büntetőeljárás, mind a nyomozás, mind a bírósági per, hiszen az ügy még 2011-ben pattant ki, és múlt hét csütörtökön született ítélet elsőfokon, a Szegedi Járásbíróságon. Talán már keveseket érdekel az egész téma, pedig sokat elárul és tanulságokkal is szolgál például egy szép reményekkel induló, majd a mélybe süllyedő […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Flekk Alex | 2023-05-22 10:00:26

Schmidt Mária betű szerint felmondta az orosz propagandát

A Népszava vette észre, hogy a Hír TV Bayer Show című műsorának vendége volt Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, aki kifejtette – most még Oroszország nem háborúzik Ukrajnával szemben, ez még különleges hadművelet. Az orosz fél egyelőre zsoldosokat vet csak be, a hadigépezet még nem indult meg a több millió katonával. Schmidt szerint […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Flekk Alex | 2023-05-22 09:00:10

Nehéz lesz majd átlátni a kötelező élelmiszerakciókat

A 24.hu a kereskedelmi érdekképviseleteket kérdezte arról, mire számíthat az ember vevőként júniustól szeptember végéig a kötelező akciók kapcsán. Ma még azt is nehéz megmondani, hogy egyes boltokban lesz-e biztosan kötelező akciózás. Vámos György, az OKSZ főtitkára megerősítette, hogy voltak egyeztetések a kormány és az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) között. Néhány pontban figyelembe vették az […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Glosszár Olivér | 2023-05-21 08:27:04

Stadionvita Vancsura és Szemereyné között. Alkalmas a Széktói Stadion nemzetközi meccsre?

Eldőlt. A bajnokság zárása előtt két fordulóval már biztos, hogy az NB1-es újonc kecskeméti focicsapat kilép a nemzetközi porondra. A lilák július végén az Európa-konferencialiga selejtező 2. körében lépnek majd pályára. Hogy ki ellen az majd a június 21-i sorsoláson dől el, de az öt európai topliga és a kupákból kizárt Oroszország kivételével akár lengyel, […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Glosszár Olivér | 2023-05-20 07:55:24

Sem eső, sem fázósabb idő nem rettenti a kecskeméti bringásokat

Az eső ellenére is igen sok, mintegy kétszázötven kerékpáros tekert át Kecskemét főterén csütörtök délután négy és hat óra között, és kapott egy kis uzsonnát, péksüteményt és gyümölcslevet a Magyar Kerékpárosklub Kecskeméti Területi Szervezetétől. A kerékpáros érdekvédelmi szervezet a borongós-csapadékos időjárási körülmények közepette is megtartotta végül a megszokott tavaszi Bringás uzsonna eseményüket. A kerékpározás, a […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Flekk Alex | 2023-05-20 07:08:04

KTE – Megvan a dobogó

Amit eddig szinte biztosra vehettünk, az most már teljesen biztossá vált, ugyanis a Paks-Puskás Akadémia mérkőzés 0-2-re végződött, ezzel pedig a KTE dobogós lett. Ez azt is jelenti, hogy a kecskeméti csapat kiharcolta az indulási jogot az Európa-konferencialigában is. A KTE Facebook posztban közölte a jó hírt, mint írják: „Klubunk története első érmét szerzi a […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Glosszár Olivér | 2023-05-19 13:00:52

Kihívások a kecskeméti vármegyei kórházban – milliárdos adósság, várólisták, orvoshiány

A szürkehályog műtétre váró betegek szűk három hét alatt sorra kerülhetnek a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórházban Kecskeméten, de a térd- és a csipőprotézis műtétre csaknem három hónapot kell várni a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) szerint. A jó hír az, hogy a 2 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból megvalósult egynapos sebészeten április elejétől már […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Glosszár Olivér | 2023-05-19 13:00:52

Kihívások a kecskeméti vármegyei kórházban – milliárdos adósság, várólisták, orvoshiány

A szürkehályog műtétre váró betegek szűk három hét alatt sorra kerülhetnek a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórházban Kecskeméten, de a térd- és a csipőprotézis műtétre csaknem három hónapot kell várni a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) szerint. A jó hír az, hogy a 2 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból megvalósult egynapos sebészeten április elejétől már […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Flekk Alex | 2023-05-19 11:00:07

Szolnokon erősítették a nemzetállami család szellemiségét

Az Orbán-kormány a családok jelentőségét hangsúlyozza Magyarországon, ami európai szinten már nem vehető észre. A Fidesz szerint Európai szinten nemzetállamok vannak, holott elvileg az európai népek is egy nagy családot alkotnak. Most Szolnokon erősítették tovább a nemzetállami család szellemiségét. Csütörtökön a szolnoki önkormányzat által szervezett családbarát szakmai napon Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Flekk Alex | 2023-05-19 10:00:36

Rétvári Bencét kiakasztotta egy LMBTQ képregény

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára indulatos, hosszúra nyúló Facebook-poszttal adózott kedden a kormányoldali meleggyűlölet oltárán. A Pál utcai fiúk és az Abigél mellett bukkant a politikus egy ismerőse a Heartstopper nevű, „csókolózó fiúkat ábrázoló” képregényre, amiről be is számolt Rétvárinak. A posztban olvasható: „Nem tudja a szülő, hogy most őt akarják provokálni, vagy a gyerekét […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | KecsUP | 2023-05-19 09:35:24

Táncsicsos diák: Igenis el kellett hagynom a koleszt

Dagadni látszik a kecskeméti Táncsics kollégiumi ügy. Tegnap megírtuk, hogy egy korábbi avatóünnepségen az igazgató fordítva fogta a nemzeti színű szalagot, amit később valaki manipulált, hogy helyes sorrendben legyenek a színek. Ebből a bakiból egy diák mémet gyártott, és feltöltötte egy koleszos belső csoportba. Az igazgatóhoz eljutott a hír, behívta a diákot, és „személyes pedagógiai […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Flekk Alex | 2023-05-19 09:00:46

Lehet-e továbbra is a KTE vezetőedzője Szabó István az NB-I-ben?

A Sport24 járt annak utána az MLSZ-nél, hogy nyártól mi vár a kecskeméti futballvarázslóra, Szabó Istvánra. Pro licences végzettség híján továbbra is lehet-e vezetőedző az NB I-ben, pláne az Európa Konferencia Ligában? Mivel, ha matematikailag még nem is, de már szinte biztos a kecskeméti bajnoki ezüst, ergo a nemzetközi kupaindulás. Szinte biztos, hogy a tavaly […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Flekk Alex | 2023-05-19 08:00:19

A válság ellenére jól teljesített a kecskeméti Mercedes gyár 2022-ben

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2023. május 18-án tette közzé éves üzleti jelentését. A 2022-es beszámolási időszakban több mint 152 ezer darab járművet gyártottak, mindezt a kihívásokkal teli környezet ellenére. 2021-hez képest növekedett a kecskeméti Mercedes adózott eredménye, elérte a 91,9 millió eurót. 2022-ben négymilliárd euró volt a vállalat nettó árbevétele. A beszámoló részletesen ITT érhető el. […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Flekk Alex | 2023-05-19 07:00:14

Hétvégén a Nyíri erdőben és Lakitelek-Tőserdőn „Muzsikál az erdő”

A „Muzsikál az erdő” rendezvénysorozat 2023-ban megalakulásának 20. évfordulóját ünnepli. Fennállása alatt a fő célja nem változott: az erdő és a zene, a művészet erejével a környezettudatos, fenntartható életvitel irányába mozdítani a rendezvény résztvevőit. A térségben tizedik alkalommal szervezik meg az eseményt: május 20-án a Nyíri erdőben, 21-én pedig Lakitelek – Tőserdőn. Az évszázados kocsányos tölgyek, magyar kőrisek, szilfák […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | L. B. | 2023-05-19 05:35:51

Növekvő aggodalom, a közbiztonság érzetének csökkenése. Ezt tapasztaljuk Kecskeméten?

„Széchenyivárosban éjszaka kivágták a katalizátort a kocsink alól. Több autóriasztót is lehetett hallani, le is jöttem, de nem láttam semmit. Valakinek vágták még ki ezt az alkatrészt az autója alól?” – tette fel a kérdést valaki pár hete egy kecskeméti facebookos csoportban. „Pár napja két hajléktalan egy széchenyivárosi lámpánál kéregetett reggel az autósoktól. Hosszú évek […]

KECSUP.HU | L. B. | 2023-05-20 06:10:40

A magyarok túlnyomó többségének nincs érdemi megtakarítása – Önnek van?

A gazdasági bizonytalanság hatására a lakosság elkezdte visszafogni költéseit, és sokan előre gondolkodnak a megtakarítások terén – derült ki az OTP Bank Öngondoskodási Index kutatásából. A felmérés arra is rámutatott, hogy részben a megtakarítást újonnan elkezdők miatt, részben a kedvezőtlenebb gazdasági helyzet hatására csökkent a 3 millió forint feletti megtakarítók aránya, és sokan vannak, akik […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | KecsUP | 2023-05-18 13:26:19

Manipuláltak egy sajtófotót, mert a koleszigazgató fordítva fogta a nemzeti színű szalagot

Szerencsétlenül sikerült Bibok Róbert igazgatónak a Táncsics Mihály Kollégium focipályájának avatóünnepsége. Ez már nem most volt, hanem mintegy egy hónapja. Azonban most szúrta ki egy olvasónk a bakit, és az ebből fakadó fényképmanipulálást. Április közepén tartották a Táncsics-Hét rendezvénysorozatot, amelynek egyik pillanata volt az intézmény műfüves pályájának avatása. Nagy csinnadratta volt, felvonultak városvezetők, politikusok, országgyűlési […]