Hiteles hírek egész Magyarországról

KecsUP.hu

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Lapszemle | 2024-06-25 06:00:05

Orbán bejelentette Rómában: európai versenyképességi paktumot készít a magyar kormány

Orbán Viktor Rómába utazott, hogy Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel egyeztessen többek között az ukrajnai konfliktusról és Magyarország uniós elnökségi programjáról. „Megtárgyaltuk az ukrajnai konfliktust, és álláspontjaink nem mindig egyformák, de nagyra értékelem a magyar álláspontot az EU-ban és a NATO-ban, amely lehetővé teszi a szövetségesek számára, hogy fontos döntéseket hozzanak akkor is, ha nem értenek […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Lapszemle | 2024-06-24 18:00:04

Egy jogi kiskapuval megkerülték a magyar kormány korábbi tartózkodását Ukrajna támogatásával kapcsolatban

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, az EU tanácsi ülésének szünetében arról beszélt, hogy a magyar kormány nem ért egyet a lefoglalt orosz vagyonból származó bevétel egy részének az ukrajnai fegyverszállításokra való felhasználásával. Josep Borrell uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő elmondta, hogy találtak egy jogi kiskaput, ugyanis a döntéshez nem kellett egyhangúság, azaz a magyar […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Balla Szilárd | 2024-06-24 14:03:01

Csoboth gólja döntött, drukkolhatnak a magyarok az Eb-továbbjutásért

Magyarország Csoboth Kevin 100. perces góljával 1-0-ra legyőzte Skóciát az Európa-bajnokság A csoportjának sorsdöntő mérkőzésén vasárnap, így továbbra is élnek a továbbjutási remények. Válogatottunk 3 ponttal, -3-as gólkülönbséggel zárta a csoportot, és már nem a saját kezükben van a sorsuk. Mint korábban beszámoltunk róla, Falusi Norbert, a Kecsup újságírója a helyszínen tekintette meg a mérkőzést, […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Lapszemle | 2024-06-24 13:00:10

Magyar Péter újabb hazugságon fogta Orbánt

Magyar Péter Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor megint hazudik. „Most éppen azt főzték ki a gyűlöletkonyhájukban, hogy Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke gyűlöli a magyarokat.” A Tisza Párt alelnöke hozzátette, hogy az új központi üzenet célja egyértelműen az, hogy azzal támadják a pártot, hogy „egy olyan pártcsaládhoz csatlakozott, amelyet egy magyargyűlölő politikus vezet.” Manfred […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Bajáki Zsanett | 2024-06-24 12:17:08

Kecskeméti atlétáknak szólt a Magyar Himnusz Csehországban

A Cseh Nemzetközi Bajnokságon vett részt június 22-23-án Lovosicében Grosán Pál és Borbély Norbert, a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi tér sportolói. Mindketten valamennyi versenyszámukban Cseh bajnoki címet nyertek. Grosán Pál az M85 éves, Borbély Norbert az M45 éves korcsoportban végzett az élen. Norbi évek óta nem talál legyőzőre. – A súlylökő ötpróba közben elért […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Hraskó István | 2024-06-24 11:08:21

Sorszámhúzással kell kezdeni a kecskeméti kórházban rendelés és előjegyzés előtt

Megváltozott a szakrendelések igénybevételének és időpontfoglalásának rendje a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház minden telephelyén, így Kecskeméten (és Kalocsán és Kiskunfélegyházán is). A szakrendelésekre kizárólag előzetes telefonos vagy személyes időpontfoglalás után lehet menni, emellett fontos változás, hogy bevezették a sorszámhúzást a betegfelvétel előtt. Olvasóinkat arra biztatjuk, hogy írják meg tapasztalataikat az új rendszerrel kapcsolatban! A kórház közlése […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Lapszemle | 2024-06-24 09:00:56

Hosszú Katinkának nem sikerült megúszni a szintet, így nem lesz ott az olimpián

Nem jött össze Hosszú Katinkának az ötkarikás játékokon való szereplés, ugyanis a Rómában zajló Sette Colli (Hét Domb) elnevezésű nemzetközi viadalon vasárnap nem sikerült megúsznia 200 méter vegyesen a párizsi induláshoz előírt olimpiai szintet. Hosszú tavaly novemberben jelentette be három és fél hónappal gyermeke szülése után, hogy megcélozza a párizsi olimpiát. A háromszoros olimpiai bajnok a […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Lapszemle | 2024-06-24 07:30:40

Rogán: a kormányon lévő erő nem lehet mindig nyerő pozícióban

A Financial Times egy cikkében Rogán Antalt és annak kapcsolati rendszerét, kiterjedt hatalmát és vagyonosodását vette górcső alá. Az írás a Magyar Péter felbukkanása jelentette politikai fordulatot is megvizsgálta. Rogán Antal, aki három évtizede áll kapcsolatban Orbán Viktorral, és aki jelenleg az állami kommunikációt és a titkosszolgálatokat is felügyelő Miniszteri Kabinetirodát vezető miniszter, a cikkben elmondta, […]

KECSUP.HU | Falusi Norbert | 2024-06-24 06:00:00

Bevállaltam, lássuk, mire jutunk – nagyinterjú Szeberényi Gyula Tamás kecskeméti fideszes országgyűlési képviselővel

„Mindenkinek van felelőssége, de aki magasabb pozícióban van, annak nyilván több.” „A felső középosztályú választók körében gyengültünk, ezt kár volna eltagadni. Az alsó középosztálynál viszont erősödtünk.” „A gazdasági válság idején mindig kicsit többen jönnek haza, hiszen megszűnnek ott is a munkahelyek, amikor viszont fellendülés van, és jobban profitálnak a nyugat-európai országok, akkor többen mennek el.” […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Balla Szilárd | 2024-06-23 17:00:24

Barátságos hangulatban várják a felek a sorsdöntő Skócia-Magyarország találkozót (galériával)

Barátságos a hangulat a két szurkolótábor között az Európa-bajnokság A csoportjának sorsdöntő mérkőzése, a Skócia-Magyarország meccs előtt. A helyszínről a Kecsup újságírója, Falusi Norbert osztotta meg tapasztalatait. A magyarok és a skótok egyaránt -4-es gólkülönbséggel állnak az első két találkozó után, a kék-fehérek azonban Svájc ellen pontot tudtak szerezni. A feladat vasárnap 21 órakor mindkét […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Hraskó István | 2024-06-23 14:45:47

Háromról két műszakra áll át a Mercedes-gyár júliusban, kérdés még, hány dolgozótól válnak meg

A KecsUP szerkesztősége úgy értesült, hogy a kecskeméti Mercedes-gyár július 22-től két műszakos munkarendre áll át, amely állítólag tartós lesz, akár két évig is kitolódhat. A cég az átállás tényét megerősítette. Kérdésünkre, mindez jár-e leépítéssel, azt közölték, hogy „az átállás nincs közvetlen hatással” saját munkavállalóik számára, a kölcsönzött munkaerő iránti igényük pedig „igazodik a piaci […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Varga László | 2024-06-23 12:13:35

Idén is megrendezték a KASZ alkotótábort Kecskeméten (galéria)

A neves alkotókat felvonultató Kecskeméti Acélszobrászati és Képzőművészeti Szimpózium június 10. és 28. között zajlik Kecskeméten a K-ARTS Művészeti Alapítvány szervezésében, így a helyszín természetesen a KÉSZ Ipari és Innovációs Park. Az ipari környezet a különös atmoszférát teremt, valamint számos lehetőséget is kínál az alkotói szabadság szárnyalásához, hiszen a művészek használhatják az üzemek eszközparkját, a […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Lapszemle | 2024-06-21 18:00:04

A mentális problémákkal küzdő gyermekeknek is több hónapig kell várniuk a kezelésre

Átadták a Bethesda Gyermekkórház új gyermek-pszichoterápiás központját, az eseményen Pászthy Bea, az Egészségügyi Szakmai Kollégium gyermekpszichiátria és addiktológia tagozatának elnöke elmondta: “Minden hetedik gyermek mentális problémával küszködik. Ennek az iszonyatos mentális járványnak beláthatatlan következményei lesznek.” Pászthy hozzátette, nagy dolog, hogy közfinanszírozott ellátóhelyet bővítettek, mert több hónapos a várólista az alulfinanszírozott pszichoterápiai ellátásban, de még a magánszektorban […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Hraskó István | 2024-06-21 13:36:47

Visszaáll a régi forgalmi rend az ÉZI-nél lévő kereszteződésnél

Az 52-es főút ideiglenes forgalomtereléseinek megszüntetését követően július 1-jén, hétfőn az önkormányzattal egyeztetett módon visszaáll Kecskeméten az Ipoly utca – Küküllő utca – Kiskőrösi út csomópontjában az eredeti forgalmi rend, amely a főút négysávúsításának  kivitelezése előtt volt érvényben – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium pénteken. Hozzátették, az eredeti forgalmi rendnek megfelelően, a július 1-jei […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Lapszemle | 2024-06-21 13:00:22

Székesfehérvár fideszes polgármestere több szempontból is másképp értékeli a választásokat, mint párttársai

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár kormánypárti polgármestere a 24.hu-nak adott interjút, amiben elmondta, hogy „a háború mellett más témákkal is hangsúlyosan kellett volna foglalkozni” – ezeknek a hiányát pedig szerinte visszaigazolták az eredmények. Cser-Palkovics hozzátette, hogy a háború és a béke kérdését kampánytémává emelni abszolút jogos volt, de végig volt benne egy hiányérzet a Fidesz kampánya kapcsán. Szerinte […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Falusi Norbert | 2024-06-21 11:00:38

Szavazategyenlőség miatt megismétlik Újsolton a polgármester-választást

Nem sikerült polgármestert választani a mintegy 155 fős Újsolton, Bács-Kiskun vármegye egyik legkisebb településén, mert a két legtöbb voksot elérő jelöltet egyformán 29-29-en támogatták. A mindössze hat utcából és száz házból álló településen szeptemberben időközi polgármester-választáson döntenek az új polgármesterről.  Öt független jelölt mérettette meg magát a polgármesterségért folyó küzdelemben június 9-én, miután három ciklus […]

KECSUP.HU | kecsUP | 2024-06-20 09:19:02

Így találd meg a legjobb marketing ügynökséget a vállalkozásod növeléséhez

A versenyképesség megőrzéséhez ma már elengedhetetlen az erős online jelenlét egy vállalkozás számára. Aki nincs jelen a neten és a közösségi médiában, az lényegében olyan, mintha nem is létezne, hiszen már az idősebb generáció tájékozódási szokásai is jelentősen megváltoztak. Mivel a marketing egy rendkívül sokrétű szakma, a különböző online kommunikációs és reklámtevékenységeinkkel érdemes megbízni szakembereket. […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Lapszemle | 2024-06-21 09:00:45

Észak-Macedóniában újra a Fidesz szövetséges párt kerül hatalomra, Magyarország milliárd eurós hitelt adhat nekik

A májusi választásokon újra hatalomra jutott VMRO, a még be sem iktatott észak-macedón kormány vélhetően Magyarországtól készül egymilliárd eurós, kedvezményes kamatozású hitelt felvenni – értesült a helyi sajtó. A VMRO a Fidesz macedón szövetségese, Nikola Gruevszki volt tíz évig a miniszterelnökük. 2018-ban magyar diplomataautókkal menekítették ki az országból az ellene folyó eljárások miatt, azóta Gruevszki […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Hraskó István | 2024-06-21 08:30:02

Égő házból hozott ki egy férfit a soltszentimrei körzeti megbízott

A rendőrséghez június 20-án, csütörtökön érkezett bejelentés, hogy Soltszentimrén, a Petőfi utcában ég egy lakóház. A település körzeti megbízottja, Pintér Antal zászlós pár perccel később már ott is volt a helyszínen. A szomszédtól megtudta, hogy laknak a házban, de onnan senkit sem láttak kijönni. A rendőr nem tétlenkedett, és azonnal bement az ingatlanba. Az egyik […]

KECSUP.HU | kecsUP | 2024-06-19 07:47:29

Mi történik akkor, ha hibás a vízszigetelés?

A megfelelő vízszigetelés megakadályozza azt, hogy az épületbe csapadék és nedvesség jusson be. A víz hatására ugyanis olyan károsító folyamatok indulhatnak meg, mint a penészesedés, a rozsdásodás, de megjelenik a salétrom is. A nem megfelelő vízszigetelés hatásairól egyre gyakrabban olvashatunk a hírek között is. Ennek következtében akár olyan súlyos problémák is bekövetkezhetnek, mint az épület […]