Hat évvel ezelőtt még szaunamester volt a szentgotthárdi fürdőben, most egy közpénzekkel kitömött alapítvány stratégiai igazgatója. Amihez sokszínű köpeny kellett.
A Magyar Nemzeti Banknak van egy világos, határozott, mindenki számára érthető álláspontja: kötelező bevezetnünk az eurót – mondta Matolcsy György a Kossuth Rádióban.
Erdogan 2014 óta Törökország államfője. Korábban – 2003 és 2014 között – az ország miniszterelnöke volt. A köztársasági elnök felhatalmazása öt évre szól.