A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság által körözött asszony tartózkodási helyét a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Célkörözési Osztálya derítette fel.
Egy budai papnövendék anno a katonaság alatt egy új világot ismert meg, amely megérintette őt: ahol keveredett a kiszolgáltatottság, a szeretet, a nagylelkűség a romaság sorsával és egyben önsorsrontásával.
Változékony, jellemzően szeles, enyhe időjárás várható a jövő héten, 6 és 12 Celsius-fok közötti csúcshőmérséklettel. A hét második felében csapadék érkezik, és némileg csökken a nappali felmelegedés - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium döntése alapján egyszeri, kétszázezer forintos SZÉP-kártyás pénzbeli elismerésben részesülnek a MÁV árvízi védekezésben részt vett dolgozói – közölte a vasúttársaság.