Sopron és egész Magyarország ünnepli idén a népszavazás 100. évfordulóját. A város történelmi hűségére emlékezve a közintézmények centenáriumi zászlót kapnak az önkormányzattól. A Líceumba volt tanítvány vitte az ünnepi lobogót.
Hat gyártó oltása hozzáférhető Magyarországon, ám nem mindegyik mindenkinek: van vidéki, van "junior" és egy platformra került az egyik nyugati vakcina két keletivel. Íme a lehetőségek.
Korábbi tervek szerint egy határtalan golfpálya, újabb tervek szerint egy új rekreációs terület, kerékpáros pihenő, a határátkelő épületében pedig egy konditerem létesül, és ez még csak a kezdet.
A Commerzialbank tavalyi csődje magával rántotta Nagymarton (Mattersburg) labdarúgó-csapatát is. Az SV Mattersburg volt az egyetlen olyan burgenlandi csapat, mely az osztrák NB1-ben, azaz a Bundesligában játszott, nem is eredménytelenül.