Nyugat-Európában jóval kevésbé jellemzőek a saját tulajdonú ingatlanok. Ott a produktivitás szempontjából kulcsfontosságú lakossági mobilitás a fontosabb.
Egy bécsi tanulmány szerint minden igazoltan koronavírusos gyerekre és fiatalra jut egy további, a tudtán kívül fertőzött vagy a fertőzésen már átesett 6-20 éves. Vagyis az osztrák fővárosban körülbelül kétszer annyi gyerek esett már át koronavírus-fertőzésen, mint eddig gondolták. Ez az eredmény is alátámasztja, mennyire fontos a gyerekek tesztelése és oltása a járvány megállításához.
Haza, Szeretet, Hűség – A soproni népszavazás utóélete címmel tartanak konferenciát november 24-én, szerdán Sopronban, a Liszt Ferenc Konferencia- és Kulturális Központban -írja a Magyar Hírlap.
A népszavazás centenáriumi évében indult kezdeményezés szerint a jövőben minden esztendőben annyi fával gyarapadik a Hűségerdő, ahány diák megkezdi tanulmányait a Soproni Egyetemen. Az első csemeték kedden kerültek a helyükre.
A gazdasági helyzet és a fogyasztói igények változása miatt zárnak be a bankfiókok, de a cég szerint mindenhonnan 10 perc autóútra lesz nyitva tartó bank.
Több színtéren is helytálltak a Dirty Dance Sopron táncosai a hétvégén. Ott voltak az őszi kupaversenyen Soroksáron, részt vettek a Fusion Dance Contest eseményen Mosonmagyaróváron és flashmobot tartottak Sopronban.