Papírforma szerint újra egyhangúan megtagadta a debreceni helyi választási bizottság a Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület nemrégiben benyújtott öt kérdését. Ezúttal fogalomzavarra és pontatlanságra hivatkoztak a döntéshozók.
„Júliusban idén először a Campus Fesztiválon is találkozhatsz velünk! Elkötelezettek vagyunk a kulturális csere és a kölcsönös megértés elősegítése mellett, ezért a standunknál egy sor érdekes programmal várjuk a fesztiválozókat.” Olvasható az Amerikai Nagykövetség honlapján.
Egy évvel ezelőtt vette át a debreceni Malter üzemeltetését a Micélium Szövetkezet, az új bérlők felélesztették a bárt azzal, hogy sok programnak, rendezvénynek adtak otthont az utóbbi egy évben.
A debreceni polgármester egy józsai lakosnak válaszolva új információkat közölt a kínai Eve Power akkumulátorgyár beruházásáról. Többek között arról is írt, hogy a városban kialakítandó környezeti monitoringrendszert eredetileg nem is az akkumulátorgyárak, hanem a Civaqua-program miatt találták ki.
Az erről szóló közleményét Papp László 2022-ben egy nappal azt megelőzően adta ki, hogy civilek tüntetést szerveztek a ház megmentéséért. Úgy tudjuk, hogy az utcafronti részt nem érinti a bontás. Várjuk a Cívis Ház Zrt. tájékoztatását.
Egy ügyet tárgyaltak június 22-én 10 órától abból a hétből, amelyben a korábban elfogadott környezethasználati engedélyt támadták. A per tárgya az volt, hogy az indítványt beadó felperesnek van-e kereshetőségi joga, vagyis legitimnek, jogosnak tekinthető-e az általa beadott keresetlevél.
A közérdekű bejelentők világnapján indították útjára az új bejelentővédelmi felületet. A Transparency International Magyarországhoz forduló közérdekű bejelentők mostantól biztonságosan, anonim módon juttathatják el azon korrupciós eseteket, melyekről tudomást szereztek.
A belvárosi parkolók egy részének helyén lakóházakat látna szívesen az ökológiai közgazdász, így a debreceni ingatlanárak is csökkenhetnének szerinte. Még több teret adna a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak a centrumban is, s az autókat valamelyest kiszorítva minőségi szolgáltatást nyújtó közösségi közlekedésben látna környezetkímélőbb és lakosságbarát alternatívát.
DEBRECINER.HU|Polgár Tóth Tamás| 2023-06-26 13:40:33
Hatályon kívül helyeztetnék azt a törvényt, amely a párt szerint lehetővé teszi, hogy környezetvédelmi előírások betartása és társadalmi viták lefolytatása nélkül hozzanak létre beruházásokat.
Kényszerűen döntött egy roma családapa a menekülés mellett. Elege lett a kirekesztésből, a megbélyegzésből, abból, hogy elítélik származása miatt. Elsődleges célja az volt, hogy családját, gyerekeit szerette volna megvédeni a gyűlölködőktől.