Habár a helyi Fidesz-frakció korábban azt közölte, Papp László személyes találkozót ajánlott a Momentumnak, Mándi László önkormányzati képviselő elmondása szerint nem kaptak hivatalos megkeresést a polgármestertől. Úgy látja, a városháza blokádja arra mindenképpen jó volt, hogy szóra bírta Debrecen vezetését.
Egy év alatt egyetlen egy lakossági fórumot sem tartottak a debreceni vezető fideszesek a város köré épülő kínai akkumulátorgyárak ügyében. Minek? Kinek? Ezeknek?
„Itt lakom, látod, ez az a ház, kevés a luxus, szolid a kényelem.” Csak mi 10-en osztozunk a legújabb luxusladik hosszán, ugyanis lakásonként picivel több, mint 6 métert számlálunk szélességben. A luxust, a kényelmet, a kiszolgálást meg hagyjuk is. De, most őszintén, kik vagyunk mi ahhoz a párocskához képest? Senkik.
Tisztázni kell egy kérdést, amely túlmutat a film elemzésén: vajon férfiként mennyire szabad éles véleményt megfogalmazni a feminizmussal és annak eszközeivel kapcsolatban.
Tímár Zoltán szerint a hajdú-bihari község szomszédságában épülő üzem veszélyeztetheti a vizet, a levegőt és a termőföldet. Egy helyi ingatlant külföldiek leptek el, ezért a településvezető kezdeményezésére a jegyző eljárást indított, amelybe bevonják majd a katasztrófavédelmet és a kormányhivatal népegészségügyi osztályát is. A polgármester arra készül, 2024-ben ismét a Fidesz színeiben indul az önkormányzati választáson.
A debreceni Fazekas-gimnázium egyik tanára is zenélt a Campus Fesztiválon, akit sokan a kosárlabda világából ismernek. Kecskeméti János, sokaknak csak Kecsu, ifjabbaknak Kecsu bá – vele beszélgettünk a SixPack formáció fellépése előtt sportról, zenélésről meg a tanári pályáról, nem kikerülve az úgynevezett státusztörvényt sem. (Az interjú készítőjének edzője volt Kecskeméti János, innen a régi ismeretség, a tegeződés.)
DEBRECINER.HU|Polgár Tóth Tamás| 2023-08-07 07:18:19
A négynapos rendezvényen szakkiállításokon mutathatják be termékeiket és szolgáltatásaikat a magyar agrárium szereplői, valamint növénytermesztési, állattenyésztési és kertészeti konferenciákon vitatnak meg olyan kérdéseket, mint a talajkímélő gazdálkodás, az állattenyésztés melléktermékeinek felhasználása, valamint a meggytermesztés jelene és jövője. Szólláth Tibor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke úgy látja, a magyar mezőgazdaságnak új irányokat kell találnia.
A péntek este lecsapó vihar számtalan nyomot hagyott Debrecen utcáin, több fát csavart ki, ágakat szakított le. A mi utcánkban is több helyen találkozni lehetett az ítéletidő nyomaival. Az előttünk lévő autókra rászakadt egy ág, az épület alját pedig alámosta a víz.
A Csokonai Színház már évek óta nem szerepel a Színikritikusok díjának jelöltjei között. Tavaly azonban sok változáson ment keresztül a teátrum. Kérdés, hogy ezek a változások segítenek-e majd abban, hogy jövőre a Csokonai Színház is kapjon jelölést.
A közlekedéssel nekem évek óta bajom van. Na, nem azért, mert én olyan rettentő kekec lennék. Egészen egyszerűen azért, mert a debreceni közösségi közlekedés gyalázatos. Tudom, Pósán László fideszes országgyűlési képviselő az alábbi kijelentésre ragadtatta magát két évvel ezelőtt: „Debrecen a közösségi közlekedés új fővárosa”, s példát mutat a magyarországi városoknak. Azt, persze, példát. Elrettentő példát. Na, de hagyjuk a tréfát.