Hiteles hírek egész Magyarországról

szabadhirek.hu

SZEGEDER.HU | Szegeder.hu | 2023-02-09 15:57:32

Lemondott Kis Andrea, Hódmezővásárhely egyik alpolgármestere

A történtekre akkor került sor, amikor az alpolgármesterek beszámolóit tárgyalta a testület. Beszédében megköszönte a hivatal dolgozóinak munkáját, de aziránt is sajnálatát fejezte ki, hogy a politikai táborok közötti harc szerinte már öt éve mérgezi a vásárhelyi közéletet.


Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2023-02-09 15:58:55

Az igazi testbeszéd: Orbán Viktor arckifejezése mindent elárult, amikor Zelenszkij megérkezett – képek

A magyar kormányfő már azzal is demonstrált, hogy a jelenlevők közül látványosan egyedül ő nem tapsolta meg az ukrán elnököt. Amikor pedig a fényképezésnél Zelenszkij pont őelé állt be, testbeszéde tökéletesen árulkodott arról, hogy érzi magát a “muszáj-helyzetben”. Így kerülünk szép fokozatosan Európa perifériájára. Az Európai Tanács ülésére Brüsszelben csütörtökön ellátogató Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt az uniós állam- és kormányfők vastapsoló csapata fogadta. Köztük Orbán Viktor. Zelenszkij éppen elé állt be a csoportképbe. Orbánt a fotózás közben nem ragadta magával a mosolygós közhangulat, és ilyen arcokat vágott: Mivel hosszú évek…

További írások a témában:

NYUGAT.HU Orbán arca, amikor Zelenszkijt tapsolják az Európa Tanács ülésén


Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2023-02-09 15:45:06

A földrengés magyar túlélője: Iszonyatosan hideg volt és óriási pánik, most semmink nincs

A nagyvárostól tíz kilométerre él a magyar nő a családjával, köztük egy kisgyermekkel. A hajnali földrengésnél szerencséjük volt, a kicsi épületből hamar ki tudtak menekülni, de szinte semmit nem tudtak magukkal vinni. Kovács Dominika 2 éve él kint, és a Blikknek mesélte el, hogyan tudták túlélni a katasztrófát, amiről a Borsod24 is többször beszámolt. „Arra ébredtünk, hogy reng a föld. Azonnal kiugrottunk az ágyból, vittük a kislányunkat, Jázmint is. Először nem is tudtuk mit tegyünk, hogy védjük magunkat, közben folyamatosan rengett a föld. Aztán összeszedtük minden erőnket, kirohantunk az utcára, ahol akkor…


Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Zavarkó Erik | 2023-02-09 10:30:33

Rendkívüli körülmények között dolgoznak a miskolci életmentők Törökországban

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a miskolci Spider Mentőcsoport is részt vesz a mentési munkálatokban a törökországi földrengés által sújtott területeken. A hattagú magyar alakulat kedd este érkezett a térségbe, és éjszaka már meg is kezdték a kutatást a túlélők után. Lehoczki László, a Spider vezetője a LEGOTT, a Hajdú, a Főnix és az Életjel mentőcsoportok egy-egy specialistájával, illetve az évek óta vele együtt dolgozó nevelt lányával, Nikivel, valamint négy mentőkutyával Smile-al, King-el, Nózival és Hope-al indult el a Liszt Ferenc Repülőtérről kedd reggel Törökország felé. Lehoczki felesége, Beatrix tegnap…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2023-02-09 15:30:14

Veres Pál: Kész vagyok lemondani kuratóriumi tagságomról

A miskolci polgármester egyáltalán nem ragaszkodik a kuratóriumi tagságához, ellentétben a miniszterekkel, akik csak hosszú huzavona után és vonakodva engedtek az uniós követelésnek. Veres Pált senki nem kérte, hogy mondjon le, de ha ezzel tudná jobban képviselni Miskolc érdekeit, gondolkodás nélkül megtenné az első szóra. „Elkötelezett és büszke miskolci polgárként eddigi életem és valamennyi megbízatásom során, pedagógusként és polgármesterként is elsődleges feladatomnak mindig a város és az itt élők, a miskolciak szolgálatát tartottam – és tartom ma is. Éppen ezért szeretném ismét nyomatékosan megerősíteni, hogy amennyiben a miskolci diákság, a…


Media1.hu
MEDIA1 | Szalay Dániel | 2023-02-09 14:44:09

Elindult az EssenceMediacom

Az eddig MediaCom néven ismert nagy, Magyarországon is jelenlévő médiaügynökség immár EssenceMediacom néven működik tovább, miután a GroupM egyesítette Essence és MediaCom médiaügynökségi márkáit.



Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Zavarkó Erik | 2023-02-09 14:34:11

Sorozatos betörés Kazincbarcikán

A kazincbarcikai rendőrök elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki az elkövetőt. Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy 42 éves helyi férfival szemben. Az elkövető 2023. február 4-e előtt, Kazincbarcika külterületén négy alkalommal hétvégi házakba tört be, ahonnan fűnyírót, láncfűrészt, permetezőt, elektromos szerszámokat tulajdonított el. A kazincbarcikai rendőrök több hónapos nyomozás eredményeként azonosították az elkövetőt, akit elfogtak és 2023. február 7-én gyanúsítottként hallgattak ki, amely során a férfi beismerő vallomást tett. A rendőrök az eljárás során az ellopott dolgok jelentős részét lefoglalták és visszaadták jogos tulajdonosaiknak…


Media1.hu
MEDIA1 | Szalay Dániel | 2023-02-09 12:56:23

Elindult a Telekom Spots

Bár pár éve a Magyar Telekom az Origo eladásával egy időre kivonult a tartalomszolgáltatói oldalról, most a távközlési óriás elindított egy kisebb, kulturális jellegű online tartalomszolgáltatást.









DEBRECINER.HU

Zöld folyadék tör fel a csatornából a debreceni CATL gyárkapuja előtt a Mikepércsi Anyák videóján

A Debreceni Járási Ügyészség vette át a Kossuth 26. hanyag kezelési ügyét, a nyomozás folytatódik


EGRISZIN.HU

Eloszlatott feloszlatás

Az ötödik pecsét, amit hét lakat alatt kellene őrizni


ENYUGAT.HU

Menesztették Fodor Istvánt, a Szombathelyi Tankerületi Központ vezetőjét

Új kutat fúrnak a szentgotthárdi termálfürdőnél, elkezdődik a fürdő korszerűsítése


7300.HU

Új üzemeltetőt keresnek a Sikondai Pihenőparkba és a tóbüfébe

Ellopta komlói ismerőse bankkártyáját, majd többször is vásárolt vele


KAPOS-T

Szeretem, csütörtök: a Kaposvári Polgári Casino elnöke kiteszi az asztalra, amit nem akartunk látni…

Ezt végképp nem láttuk jönni: derült égből leesett nekünk egy Kaposvár-Dombóvár közti közútfejlesztés…


KECSUP.HU

MOL: A hazai repterek kerozinellátása stabil és zavartalan

A WHO igazgatója: 900-ra nőtt az ebola-gyanús esetek száma Kelet-Afrikában


MEDIA1

Felmondott Litauszky Balázs az RTL Híradónál

25 év után váratlanul kirúgták Bokor Klárát, a Kiskegyed főszerkesztőjét – kollégái sem értik, miért – a munkáltatója szerint ne


NYUGAT.HU

Bajban az autóipar, Magyarországot is elérhetik a következmények

Kósa Tamás helyreigazítást kért a Nyugattól


SZEGEDER.HU

Kétszintes parkolóház és parkok épülnek Hódmezővásárhelyen 1,35 milliárdból

10 millióra bírságolta a BYD-t a kormányhivatal, a szennyezés viszont eltűnt, újra használható a talaj



TAGOK

Debreciner.hu

KecsUP.hu


VESZPREMKUKAC.HU

NYEREMÉNYJÁTÉK – A dzsungel könyve az arénában

NEKROLÓG – Meghalt Németh János, a közösségek kovásza