Hiteles hírek egész Magyarországról

szabadhirek.hu


Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Zavarkó Erik | 2023-02-16 16:18:46

Droglaboron ütöttek rajta magyar és szlovák rendőrök nem messze a határtól – videó

Nemzetközi összefogással ütöttek rajta azon a kábítószerdíleren, aki Szászfán komplett droglabort működtetett. Kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy 46 éves szlovák állampolgárral szemben. A gyanúsított 2023. február 14-e – azaz elfogása előtt – Szászfán kábítószert állított elő, amit vevőkörének továbbadott.   A rajtaütésben részt vett a Szlovák Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) munkatársai, A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve és a „Bükk” Közterületi Támogató Alosztály munkatársai. A drogkeverő dílernél tartott házkutatás során laboratóriumi eszközöket, a kábítószer előállításához szükséges kristályos anyagokat, és több…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2023-02-16 16:21:20

Hodász atya vallomása elindította a lavinát, többen is vállalják azóta, hogy őket is molesztálták a papok

Egyre inkább arra mutatnak a jelek, hogy Magyarországon is élénk és erős probléma az egyházi személyek által elkövetett szexuális visszaélés kiskorúak ellen. Hodász András kiállása és Pető Attila botrányosan elsikált ügye után egyre többen állnak fel és jelentkeznek, hogy bizony őket is molesztálták az atyák. Küszöbön a nagy balhé? A Szemlélek című lapot keresték meg többen, miután megjelent Hodász cikke, amelyben arról írt: kamaszkorában molesztálta egy katolikus pap. Nemcsak külföldön gyűrűzik egyre magasabbra a balhé, hanem Magyarországon is. De itt egyelőre a bejelentőt éri retorzió. Meddig? Személyes írásban osztotta meg a Szemlélek magazinban…



Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2023-02-16 16:07:21

“Idén nem emelkedik a gáz, a távhő és az áram rezsicsökkentett ára”

Ezt az energiaügyi miniszter jelentette be. A rendszerhasználati díjjal sem fog senki trükközni, legalábbis ez az ígéret. Csak remélni tudjuk, hogy nem történik akkora pálfordulás, mint tavaly, amikor februárban és márciusban még nagyon szépek voltak az ígéretek, aztán jött a feketeleves. Az áram, a gáz és a távhő rezsicsökkentett lakossági ára sem fog emelkedni egész évben – mondta az energiaügyi miniszter az MVM energetikai konferenciájának nyitó előadásában a Portfolio beszámolója szerint. Lantos Csaba azt is közölte, hogy a rendszerhasználati díj sem fog változni idén. A tárcavezető hozzátette, hogy – a kormány korábbi döntésének…

Nyugat.hu
NYUGAT.HU | Enyugat.hu | 2023-02-16 16:02:05

Rekordon Burgenland lakossága

Dinamikusan növekszik Burgenland tartomány lakossága, mára már meghaladta a 301.000 főt is.

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Zavarkó Erik | 2023-02-16 16:01:00

Miskolc régen: ilyen volt a város a ’80-as években

Folytatjuk nosztalgiarovatunkat az 1980-as évtizeddel, a gyors és mélyreható változások, valamint az ellentmondások időszakával. Ez volt az az évtized, amikor nyugaton már mobiltelefont használtak, itthon viszont még Nysa mikrobuszok voltak a mentőautók. A szovjet blokk már válságban volt, viszont még állt a vörös csillag a Tiszai pályaudvar bejárata felett. Szálljanak fel velünk a Bengáli villamosra, és tegyünk egy kört az Acélvárosban! A Pátria-tömb a ’80-as években, háttérben a legendás Bengáli villamossal. Az épülettömböt az előző évtizedben húzták fel a merőben más stílusú, Monarchia-korabeli épületek közé. Annak idején még több lakást…


Media1.hu
MEDIA1 | Szalay Dániel | 2023-02-16 15:44:46

Médiatanács: jogsértő a Showder Klub romavicce és a ValóVilág 24 órás online közvetítése

Emberi méltóságot sértő a ValóVilág című reality több epizódja, a 24 órás online közvetítés pedig folyamatosan megalázó, megszégyenítő helyzetbe hozza a szereplőket, miközben a gyermekvédelmi szabályok is sérülnek – ezt állapította meg e heti ülésén az NMHH Médiatanácsa. A testület legutóbbi ülésén kirekesztőnek találta a Showder klub egyik szereplőjének a roma közösséget megbélyegző poénját is.


VESZPREMKUKAC.HU | Révész Erika | 2023-02-16 15:19:06

BAKONYKARSZT – Az államé lesz?

A most igennel szavazóknak ki kell majd állniuk a veszprémiek elé, és elmondani nekik, miért döntöttek úgy, hogy a város legértékesebb vagyonát átadják az államnak....





SZEGEDER.HU | Szegeder.hu | 2023-02-16 14:25:40

Szegeden is megnőtt a szárazfű-tüzek esélye

A múlt héten száraz volt az idő, a belvízzel borított területek nagysága tovább csökkent. A talajok felszín közeli része sokat száradt, azonban a mélyebb rétegek Sopron és Szeged környékének kivételével országszerte telítettek.


Szabadpecs.hu
SZABADPECS.HU | Babos Attila | 2023-02-16 13:56:00

Harmadik Színház: egy összegben fizeti ki az éves támogatást a bajba jutott színháznak a pécsi önkormányzat

Bezárhat a Pécsi Harmadik Színház, ha a pécsi-baranyai, vagy őket ismerő, szerető távolabb élő színházszerető közönségtől nem kapnak segítséget ahhoz, hogy talpon tudjanak maradni, erről lapunk írt egy hónnapal ezelőtt. A Szabad Pécs azt követően azonnal megkereste a pécsi önkormányzatot, hogy tudnak-e segíteni a Pécsi Harmadiknak. Most nem a mi kérdésünkre jött válasz, hanem egy […]



VESZPREMKUKAC.HU | Bartuc Gabriella | 2023-02-16 13:37:17

Megnyílt a Kádár Tibor-műterem-galéria

Közönségsikerrel kecsegtető tárlattal tiszteleg Kádár Tibor emléke előtt Veszprém és az Academia Humana Alapítvány. Kádár Jutka, a közelmúltban elhunyt festőművész özvegye az Európa Kulturális Fővárosa...


DEBRECINER.HU

Zöld folyadék tör fel a csatornából a debreceni CATL gyárkapuja előtt a Mikepércsi Anyák videóján

A Debreceni Járási Ügyészség vette át a Kossuth 26. hanyag kezelési ügyét, a nyomozás folytatódik


EGRISZIN.HU

Eloszlatott feloszlatás

Az ötödik pecsét, amit hét lakat alatt kellene őrizni


ENYUGAT.HU

Menesztették Fodor Istvánt, a Szombathelyi Tankerületi Központ vezetőjét

Új kutat fúrnak a szentgotthárdi termálfürdőnél, elkezdődik a fürdő korszerűsítése


7300.HU

Új üzemeltetőt keresnek a Sikondai Pihenőparkba és a tóbüfébe

Ellopta komlói ismerőse bankkártyáját, majd többször is vásárolt vele


KAPOS-T

Szeretem, csütörtök: a Kaposvári Polgári Casino elnöke kiteszi az asztalra, amit nem akartunk látni…

Ezt végképp nem láttuk jönni: derült égből leesett nekünk egy Kaposvár-Dombóvár közti közútfejlesztés…


KECSUP.HU

MOL: A hazai repterek kerozinellátása stabil és zavartalan

A WHO igazgatója: 900-ra nőtt az ebola-gyanús esetek száma Kelet-Afrikában


MEDIA1

Felmondott Litauszky Balázs az RTL Híradónál

25 év után váratlanul kirúgták Bokor Klárát, a Kiskegyed főszerkesztőjét – kollégái sem értik, miért – a munkáltatója szerint ne


NYUGAT.HU

Bajban az autóipar, Magyarországot is elérhetik a következmények

Kósa Tamás helyreigazítást kért a Nyugattól


SZEGEDER.HU

Kétszintes parkolóház és parkok épülnek Hódmezővásárhelyen 1,35 milliárdból

10 millióra bírságolta a BYD-t a kormányhivatal, a szennyezés viszont eltűnt, újra használható a talaj



TAGOK

Debreciner.hu

KecsUP.hu


VESZPREMKUKAC.HU

NYEREMÉNYJÁTÉK – A dzsungel könyve az arénában

NEKROLÓG – Meghalt Németh János, a közösségek kovásza