Hiteles hírek egész Magyarországról

szabadhirek.hu


SZABADPECS.HU | Babos Attila | 2023-03-16 19:12:42

Hoppál Péter felmentéséről kérdeztük Pécsett Csák János kultúráért felelős minisztert

Két nap alatt két miniszter is Pécsre látogatott. Azt követően, hogy Lázár János közlekedési miniszter volt a főszónoka a Fidesz március 15-ei pécsi különünnepének, Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter is feltűnt a városban. Sőt vele akkor futottunk össze, amikor éppen Hoppál Pétertől, korábbi államtitkárától köszönt el nem messze onnan, ahol a forradalom évfordulóján […]

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2023-03-16 19:13:00

Zárul a vasgyári társadalmi integrációt segítő program

Ebben a hónapban befejeződik, a Vasgyár területén több ezer fő vett részt közösségi, foglalkoztatást, társadalmi felzárkóztatást segítő programokban.  A programokat, valamint a folyamatos szociális munkát a fő kedvezményezett, Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, és konzorciumi partnere, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület és a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény (MESZEGYI) közösen valósította meg. A projektben 158 fő számára egyéni fejlesztési terv is készült. A projekt célja volt, hogy elősegítse a TOP-6.7.1-MI1-15-2016-00001 azonosító számú „Miskolc város leromlott városi területeinek rehabilitációja – Vasgyári program” című projekt megvalósítását a felújított bérlakásokba történő…


Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2023-03-16 19:08:23

Hihetetlenül aranyos pici mókusokat mentettek a mályiak – videó

Lassacskán nyílik a szemük az apró jövevényeknek és már cumiból is etethetőek. Megédesíthetik az egész napunkat ezek a képsorok. Az egyesület saját közösségi oldalán számolt be az eseményről. “ Nyílik a szemük a kis mókusoknak  Szépen cseperednek a napokban mentett kis mókusok. Ma reggelre az egyik kis mókuskának elkezdett kinyílni a szeme, így már tudjuk a korukat is.  Három hetesek és most már elfogadták a cumit is. Hamarosan lesz itt futkározás össze-vissza.  Ha támogatni kívánja munkánkat, és a kis betegek gyógyulását és életmentését, akkor ezt adója ????%-ával Ön is megteheti. Mályi Természetvédelmi…


SZEGEDER.HU | Szegeder.hu | 2023-03-16 18:20:17

A Hídivásárt is átvette a városi rendezvényszervező, a sajtóból értesülhettek erről a korábbi vállalkozók

Miután eddig magáncégek szervezték a Hídivásárt, és többször előfordult, hogy a Szeged Napja Ünnepségsorozat további programjait szervező Szegedi Városkép és Piac Kft. szerint, hogy ezen vállalkozások nem tartották be a szerződésben vállaltakat, így a városi rendezvényszervező ezt is kénytelen tőlük elvenni.

Kapost.hu
KAPOS-T | kapost_admin | 2023-03-16 18:14:07

Újabb hálószaggató öngól a városházi propagandagépezettől: a közgyűlési jegyzőkönyvben cenzúrázták Szita Károly nagymonológját!

Többfrontos hamisítás, hazudozás „tanulmány-ügyben” Az önkormányzati ülések jegyzőkönyveit mindig érdekes összehasonlítani az élő vagy rögzített közgyűlési videókkal, miután többnyire durva cenzúrán mennek át. Az pedig időigényes munka – már persze az adott IQ-szinten – így általában röpke húsz napot vesz igénybe, míg a városháza honlapjára felkerült a februári közgyűlésen elhangzottakat rögzítő példány, amelyben többek köztContinue reading →








Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Zavarkó Erik | 2023-03-16 17:34:09

Jó reggelt Miskolc! Pénteki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk Pénteken fátyolfelhős-napos időre készülhetünk, csapadék sehol sem várható. Nyugaton, északnyugaton élénk, erős lökések kísérhetik a déli-délkeleti szelet. A fagyos reggelt követően délutánra 8 és 13 fok közé melegszik a levegő. Ma őket ünnepeljük Névnap Gertrúd, Patrik, Jozefa, Jozefin, Jozefina, József, Nóna, Páris, Patrícius, Petur, Petúr, Trudi. A Gertrúd név eredete és jelentése: Germán eredetű női név, jelentése: dárda + erő, más feltevések szerint a második elem jelentése varázslónő, vagy bizalmas, kedves. A Gertrúd név jellemzése: Az illető folyamatosan ellenkezik, fenntartásaival küzd. Ennek köszönhetően azonban képes létrehozni életében a…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Zavarkó Erik | 2023-03-16 17:28:49

Miskolc régen – DVTK retró

Mai visszatekintésünkben a DVTK évszázados történelméből ragadtunk ki néhány momentumot. A vasgyári lakótelepen néhány lelkes, futballszerető fiatal megunta, hogy állandóan lezavarják őket a legelőkről, ezért úgy döntöttek, hogy hivatalos formában szervezik meccseiket. Így született 1910. február 6-án a DVTK, azonban az első hivatalos mérkőzésre még pár hónapot várniuk kellett. A Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Köre első hivatalos kezdőcsapata 1910. május 1-én. A klub az első hivatalos mérkőzését a Miskolci Sportegyesület (MSE) csapata ellen játszotta a vasgyár mellett emelkedő kerekdomb alatti réten, mely 2-1-es DVTK győzelemmel zárult. Valószínűleg akkoriban még nem volt tisztázva…


Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2023-03-16 16:21:40

Érvénytelen lehet az egész Vodafone-üzlet, mert véletlenül kibukott egy fontos információ

Az MSZP mindent megtesz, hogy megismerhessük a kormány hatalmas Vodafone-bizniszét, amit alig néhány hónapja bonyolított le a Vodafone megvásárlásával. A hatalmas titkolózás közben azonban véletlenül kicsúszott valami az ellenoldal jogi képviselőjétől, ami az egész üzletet semmissé teheti, olyan súlyos szabálytalanságra utal. Bár Magyarországon mindent meg lehet tenni, ha a megfelelő oldalt támogatója az ember. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője közérdekű adatigényléssel kikérte a Vodafone megvásárlásáról szóló szerződést és a hozzá kapcsolódó, a cég átvilágítását rögzítő iratokat. A magyar állam a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. nevű cégén keresztül vásárolta meg január…

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Glosszár Olivér | 2023-03-16 16:24:32

Egy éves a Kecskeméti Erdőpark

Lehet-e egy erdőnek születésnapja? Valószínűleg nagyon ritkán szoktak ilyen ünnepet tartani, hiszen általában nem tudni, pontosan mikor kezdődött el egy erdő kialakulása, mikor kerültek a magok a földbe – válaszolja meg a kérdést a Zöld Küldetés Egyesület. A Kecskeméti Erdőpark viszont ebből a szempontból is különleges: sok tervezés és gondos előkészítés után az előre régen […]

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2023-03-16 16:12:16

Mint a filmben: nőgyógyászként és ügyvédként is dolgozott a férfi, csak egyik sem volt

Hivatalosan semmi köze sem az egészségügyhöz, sem a joghoz a most lekapcsolt pécsi férfinek. Pedig huzamos ideig sikerült kiadnia magát nőgyógyásznak és ügyvédnek is, de végzettsége persze sehol. Leonardo di Caprio is csettintene egyet a történet hallatán. A Pécsi Járási Ügyészség kuruzslás és csalás bűntette miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki hol nőgyógyásznak, hol ügyvédnek adta ki magát – derül ki at ügyészség közleményéből. A férfi 2021 őszén a kozmetikusának adta ki magát először nőgyógyásznak. Amikor a nő abban az évben decemberben munka közben rosszul lett, a férfi felajánlotta…



Enyugat.hu
ENYUGAT.HU | Nyugat.hu | 2023-03-16 15:21:51

Szép lassan elkezd lopakodni az igazi tavasz

Fokozatos melegedés várható mostantól, a következő hét elején pedig több helyen érheti el a csúcshőmérséklet a 20 fokot. Az éjszakák a héten még fagyosak lesznek.

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2023-03-16 16:03:02

Nem történt semmi? Visszavonta beismerő vallomását a nevelőanya, aki halálra verhette kétéves kisfiát

Mivel a kisgyermek halálát okozó bántalmazásnak semmilyen “független” szemtanúja nem volt, nem is lesz olyan egyszerű a bizonyítás, ha a hölgy esetleg hirtelen egy olyan verzióhoz fog ragaszkodni, hogy hozzá sem nyúlt a kisfiúhoz. Letartóztatásban marad az a nő, aki ellen büntetőeljárás indult március elején, miután a nála elhelyezett kétéves gyerek életét vesztette. Az első hírek még arról szóltak, hogy a kisfiú leesett a lépcsőn, de nem sokkal később kiderült, a nő bántalmazta a gyereket, mert az „szófogadatlan” volt. A Debreceni Járásbíróság még akkor döntött úgy, hogy az elsőfokú bíróságnak a…

DEBRECINER.HU

Zöld folyadék tör fel a csatornából a debreceni CATL gyárkapuja előtt a Mikepércsi Anyák videóján

A Debreceni Járási Ügyészség vette át a Kossuth 26. hanyag kezelési ügyét, a nyomozás folytatódik


EGRISZIN.HU

Eloszlatott feloszlatás

Az ötödik pecsét, amit hét lakat alatt kellene őrizni


ENYUGAT.HU

Menesztették Fodor Istvánt, a Szombathelyi Tankerületi Központ vezetőjét

Új kutat fúrnak a szentgotthárdi termálfürdőnél, elkezdődik a fürdő korszerűsítése


7300.HU

Új üzemeltetőt keresnek a Sikondai Pihenőparkba és a tóbüfébe

Ellopta komlói ismerőse bankkártyáját, majd többször is vásárolt vele


KAPOS-T

Szeretem, csütörtök: a Kaposvári Polgári Casino elnöke kiteszi az asztalra, amit nem akartunk látni…

Ezt végképp nem láttuk jönni: derült égből leesett nekünk egy Kaposvár-Dombóvár közti közútfejlesztés…


KECSUP.HU

MOL: A hazai repterek kerozinellátása stabil és zavartalan

A WHO igazgatója: 900-ra nőtt az ebola-gyanús esetek száma Kelet-Afrikában


MEDIA1

Felmondott Litauszky Balázs az RTL Híradónál

25 év után váratlanul kirúgták Bokor Klárát, a Kiskegyed főszerkesztőjét – kollégái sem értik, miért – a munkáltatója szerint ne


NYUGAT.HU

Bajban az autóipar, Magyarországot is elérhetik a következmények

Kósa Tamás helyreigazítást kért a Nyugattól


SZEGEDER.HU

Kétszintes parkolóház és parkok épülnek Hódmezővásárhelyen 1,35 milliárdból

10 millióra bírságolta a BYD-t a kormányhivatal, a szennyezés viszont eltűnt, újra használható a talaj



TAGOK

Debreciner.hu

KecsUP.hu


VESZPREMKUKAC.HU

NYEREMÉNYJÁTÉK – A dzsungel könyve az arénában

NEKROLÓG – Meghalt Németh János, a közösségek kovásza