Hiteles hírek egész Magyarországról

szabadhirek.hu

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2023-03-22 18:42:47

Eltévedt két miskolci nő a Bükkben, segítséget hívtak

A rendőrségre telefonáltak este 19 óra után, hogy annyira eltévedtek, hogy segítség nélkül már képtelenek kitalálni az erdőből Felsőtárkánynál. Egy 43 éves miskolci nő telefonált segítségért 2023. március 19-én 19 óra után a rendőrségre és elmondta, hogy barátnőjével túrázni indultak, de időközben rájuk sötétedett és Felsőtárkány közelében az erdőben eltévedtek. A bejelentést követően az Egri Rendőrkapitányság járőrei azonnal a keresésükre indultak, majd a jó helyismeretüknek köszönhetően egy órán belül Felsőtárkány külterületén megtalálták az eltévedt túrázókat, akiknek az ijedtségen kívül nem esett bajuk – írták közösségi oldalukon a Heves megyei rendőrök.…

SZEGEDER.HU | Szegeder.hu | 2023-03-22 18:31:24

Szegeden épül a legtöbb lakás, a milliós négyzetméterárral Győrt is előzzük

A legkevesebb beruházás Hódmezővásárhelyen kezdődött, ahol mindössze egy négylakásos társasház kivitelezése van folyamatban. Bár éves szinten minden városban jelentősen emelkedett az újépítésű lakások ára, az előző negyedévhez képest pont a legdrágább városokban nem emeltek árat a fejlesztők.

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2023-03-22 18:28:24

A háziorvosokat két ügyeletre is kötelezik, az orvosi kamara pert indít

A kamara kéri, hogy a doktorok lássák el az ügyeleteket, amikre kötelezték őket, de közben a háttérben megkezdik a jogi lépéseket. A jogszabály szerint ugyanis ez már kötelességük, este tízig ügyelhetnek, aki pedig ellenszegül, akár ötmillió forintos büntetésre is számíthat. Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a járási tiszti főorvosok olyan leveleket küldtek ki a háziorvosoknak, amelyben a jogszabályban szereplő együttműködési kötelezettségükre hivatkozva arra szólítják fel őket, hogy vállaljanak havonta két alkalommal délután négytől este tízig ügyeletet. A Népszava értesülései szerint az ellenszegülőket 30 ezer forintól 5 millió forintig terjedő bírsággal és a működési engedélyük visszavonásával…



Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2023-03-22 18:13:41

Autója háznak csapódott és kigyulladt – ez mentette meg a kocsi tulajdonosának életét

Elsőre nagyon furcsának tűnik, de valóban így történt. A férfit ugyanis elrabolták és miután súlyosan bántalmazták, saját autójának csomagtartójában zárva próbálták elszállítani. A tettesek azonban balesetet szenvedtek, ez volt az áldozat óriási szerencséje. Seattle-ben ismeretlen tettesek elraboltak egy 63 éves férfit, brutálisan bántalmazták, berakták a saját autója csomagtartójába, majd az autó eddig ismeretlen okból egy ház sarkának rohant és kigyulladt. A férfi annak köszönheti az életét, hogy a becsapódástól kinyílt a csomagtartó és a környékbeliek meghallották, hogy valaki segítségért kiabál. A szemtanúk szerint a becsapódás után két ember kiugrott az…

Media1.hu
MEDIA1 | Gulyás Balázs | 2023-03-22 18:16:26

Panaszt tesz Bencsik András svábbogarazása miatt az újságíró-szövetség a médiahatóságnál

„A médiaszolgáltatónak az általa közzétett médiatartalomban tiszteletben kell tartania az emberi méltóságot – írja a 2010. évi sajtószabadságról szóló törvény. A Hír TV Sajtóklubjának legutóbbi adásában megsértették e szabályt” – kezdődik a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) az Országos Sajtószolgálathoz eljuttatott közleménye.

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2023-03-22 18:07:04

Döbbenetes: véletlenül a beteg másik térdébe tették a protézist a műtétnél

A kórházban a jobb térde helyett a balt operálták meg, a hibára csak akkor derült fény, amikor a páciens felébredt az altatásból. Az intézmény elnézést kért a hibáért, de érthető módon a megműtött férfi számára ez igencsak kevés. Nem csak a magyarországi egészségügyben történnek csodák. Egy beteg férfi 2019 májusában azért került a nyitrai kórház műtőasztalára, hogy a jobb térdízületét műízületre cseréljék. Ám az orvosok tévedésből a jobb lába helyett a balba ágyazták be a protézist. A beteg csak azután jött rá a tévedésre, hogy felébredt az altatásból – írja a Parameter. A kórház…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2023-03-22 17:59:04

A hétvégén újra nyílt nap a miskolci állategészségügyi telepen

Az intézmény következő nyílt napját 2023. március 25-én, szombaton, 10 és 14 óra között tartja a Fonoda u. 16. szám alatt. A menhely hagyományos, kéthetente esedékes programja ezúttal is várja az állatbarátokat és az érdeklődőket, hogy megismerhessék a gazdára váró kutyákat és macskákat. Amennyiben valaki a barátkozás vagy sétáltatás után úgy érzi, hogy felelősségteljes gazdája tudna lenni valamelyik állatnak, akkor a helyszínen lehetőség van elindítani az örökbefogadás folyamatát – írja a Minap. A látogatók adományokkal is segíthetnek a telepen tartott állatokon. Az ott dolgozók szívesen fogadnak a többi közt régi…


Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2023-03-22 17:49:29

Egy borsodi tűzoltó két és fél éves, beteg kisfiáért rendeznek jótékonysági eseményt

Egy tiszaújvárosi tűzoltó szerencsétlen sorsú kisfiúért motoros és biciklis felvonulást tartanak Miskolcon április 8-án. Egyben balesetmegelőzési célzattal is bír. A szervezők a nagybeteg Krisztián gyógykezeléséért, valamint a motoros és a kerékpáros balesetek megelőzéséért ülnek nyeregbe és várják a rendezvényre a csatlakozni szándékozókat. A megmozdulás célja egyfelől adománygyűjtés, másfelől pedig felhívás a biztonságos közlekedésre, a kölcsönös egymásra figyelésre. A tavasz beköszöntével ugyanis ugrásszerűen megnő a motorosok és a kerékpárosok száma az utakon, amely egyre több balesetveszélyes helyzetet teremthet a közlekedésben – írja a Minap. Ahogy a kölcsönös egymásra figyeléssel emberi életeket…

VESZPREMKUKAC.HU | Dallos Zsuzsa | 2023-03-22 17:44:21

VÍZ – Az ivóvíz a nyomor fokmérője

Már(?) vagy még(?) 7 év és lejár az ENSZ által kijelölt határidő, miszerint a Földön mindenkinek biztosítani kell a hozzáférést az egészséges ivóvízhez. A „fenntartható...








Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Czapkó Dorottya | 2023-03-22 16:22:54

“Elmúltak a boldog békeidők” – lakossági fórumot szerveznek az avasi pincesoron

A közelmúltban fogadóórát tartottak az avasi hegygazdák, ahol a pince- és ingatlantulajdonosok, a vendéglátóegységek üzletvezetői és a lakosság is elmondhatta problémáit az Avassal kapcsolatban. Úgy tűnik, hogy a gondokra nem született megoldás, most egy újabb fórumra készülnek a helyiek. A toborzó bejegyzés szerint több olyan visszajelzés érkezett az utóbbi félévben, hogy elszaporodtak a rongálások, lopások a környéken. “Már csak nosztalgiával gondolunk azokra az évekre amikor nyugodtan kint lehettünk, a pincesoron. Nem volt rongálás, ha kint hagytál valamit nem nyúltak hozzá, ott találtad, ahol hagytad. Vigyáztunk a környezetre, nem csak a…

Enyugat.hu
ENYUGAT.HU | Nyugat.hu | 2023-03-22 15:13:15

Este tízkor még minden negyedik ovis a tévét bámulja

A tévé egyre kevesebb gyereket ér el, de este tízkor még minden negyedik óvodás korú a képernyő előtt ül – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából 2022 őszén készült elemzésből.



DEBRECINER.HU

Zöld folyadék tör fel a csatornából a debreceni CATL gyárkapuja előtt a Mikepércsi Anyák videóján

A Debreceni Járási Ügyészség vette át a Kossuth 26. hanyag kezelési ügyét, a nyomozás folytatódik


EGRISZIN.HU

Eloszlatott feloszlatás

Az ötödik pecsét, amit hét lakat alatt kellene őrizni


ENYUGAT.HU

Menesztették Fodor Istvánt, a Szombathelyi Tankerületi Központ vezetőjét

Új kutat fúrnak a szentgotthárdi termálfürdőnél, elkezdődik a fürdő korszerűsítése


7300.HU

Új üzemeltetőt keresnek a Sikondai Pihenőparkba és a tóbüfébe

Ellopta komlói ismerőse bankkártyáját, majd többször is vásárolt vele


KAPOS-T

Szeretem, csütörtök: a Kaposvári Polgári Casino elnöke kiteszi az asztalra, amit nem akartunk látni…

Ezt végképp nem láttuk jönni: derült égből leesett nekünk egy Kaposvár-Dombóvár közti közútfejlesztés…


KECSUP.HU

MOL: A hazai repterek kerozinellátása stabil és zavartalan

A WHO igazgatója: 900-ra nőtt az ebola-gyanús esetek száma Kelet-Afrikában


MEDIA1

Felmondott Litauszky Balázs az RTL Híradónál

25 év után váratlanul kirúgták Bokor Klárát, a Kiskegyed főszerkesztőjét – kollégái sem értik, miért – a munkáltatója szerint ne


NYUGAT.HU

Kötelező műtét előtt a véradás? - Meglepő és örömteli az emberek segítőkészsége

Csapadékmentes, napos időnk lesz szombaton


SZEGEDER.HU

Kétszintes parkolóház és parkok épülnek Hódmezővásárhelyen 1,35 milliárdból

10 millióra bírságolta a BYD-t a kormányhivatal, a szennyezés viszont eltűnt, újra használható a talaj



TAGOK

Debreciner.hu

KecsUP.hu


VESZPREMKUKAC.HU

NYEREMÉNYJÁTÉK – A dzsungel könyve az arénában

NEKROLÓG – Meghalt Németh János, a közösségek kovásza