Hiteles hírek egész Magyarországról

szabadhirek.hu

SZEGEDER.HU | Szegeder.hu | 2023-04-06 07:23:38

Lefújták az első vásárhelyi LMBTQ-bulit, a szervezők szerint a város erre még nem áll készen

Zártkörű LMBTQ-bulit akartak rendezni az egyik hódmezővásárhelyi szórakozóhelyen, ami kisebb felháborodást váltott ki a városban. Tiltakozott a Mi Hazánk helyi szervezete, az önkormányzatot vádolták, hogy teret enged az LMBTQ-lobbinak. A bulit végül lemondták, a főszervező szerint Vásárhely egyelőre még nem alkalmas egy ilyen esemény elfogadására.

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Nagy László | 2023-04-06 07:20:09

Néhány héten belül elkészül a Miskolc–Felsőzsolca kerékpárút

A munka az ütemtervnek megfelelően halad, így várhatóan április végén már birtokba is vehetik a bringások a szakaszt. Mi is többször írtunk már róla, hogy tavaly novemberben kezdődött meg a Miskolcot Felsőzsolcával összekötő kerékpárút kivitelezése. Az új szakasz több mint egy kilométer hosszú lesz, az XXL áruháztól a József Attila utca melletti, jelenleg kihasználatlan járda nyomvonalán halad majd, a meglévő aszfaltcsíkot azonban átépítik, kiszélesítik, így osztott pályán járdaként és kerékpárútként is funkcionál majd. Az útvonal az M30-as autópálya felhajtója előtt jobbra, Felsőzsolca felé fog kanyarodni, ahonnan egy teljesen új szakaszt…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Nagy László | 2023-04-06 07:08:30

Egy ütéssel okozott életveszélyes sérülést és maradandó fogyatékosságot a miskolci férfi

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki a nem jogerős elsőfokú ítéletben megállapított tényállás szerint egy miskolci élelmiszerboltban, ittas állapotban került konfliktusba a sértettel 2020 novemberében. Az üzletben tettlegességre nem került sor: a vádlott provokatív magatartását a sértett igyekezett higgadtan elhárítani és többször megkérte, hogy távozzon. A boltból mindketten hazamentek, azonban a vádlottat nem hagyták nyugodni a történtek, ezért megérkezése után rögtön visszaindult. Az utcán összetalálkozott a sértettel, akit minden előzmény nélkül egy alkalommal, közepes erővel, ököllel arcon ütött. A sértett ettől elesett, a feje a…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Czapkó Dorottya | 2023-04-06 07:13:19

Krízishelyzetben lévő családoknak nyújtanak menedéket Ózdon

Családok átmeneti otthona lesz az Ózdon található Alkotmány Úti Óvoda épületéből. Ennek érdekében már körülbelül két éve folynak a tárgyalások a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió képviselőivel. Az Alkotmány Úti Óvodában a kicsik már nem sokáig tölthetik mindennapjaikat. A hamarosan elkészülő Kazinczy Ferenc úti egység váltja majd fel ezt a létesítményt, így megüresedik, de csak egy rövid időre. A város vezetése ugyanis tárgyalásokat folytatott a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió képviselőivel, akik szeretnék megvásárolni az épületet. „Ehhez előzetes lépésként meg kellett tennünk azt, hogy az egri érsektől szívességet kérjünk, hogy ne vegye…


Kecsup.hu
KECSUP.HU | Flekk Alex | 2023-04-06 07:00:11

Meghosszabbított nyitvatartás lesz húsvétkor a bácsalmási közúti határátkelőhelyen

A húsvéti ünnepi időszakban, csütörtöktől április 17-ig meghosszabbított nyitvatartással, reggel 7 órától éjfélig fogadja az utazókat a bácsalmási közúti határátkelőhely – közölte a Bács-Kiskun vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu-n. A vármegye többi határátkelőhelye a már megszokott rendben tart nyitva, a bácsszentgyörgyi 7 és 19 óra között, míg a hercegszántói és a tompai folyamatosan működik. A […]

Media1.hu
MEDIA1 | Fekő Ádám | 2023-04-06 06:54:31

Megint főszerkesztőt váltott a Totalcar

Az autós kiadvány legrégebbi arcai közé tartozó Iván Róbert mindössze néhány hónapig dolgozott főszerkesztőként, most kikerült a neve a stáblistából, ahogy egy ismert szakújságíró is elhagyta a lapot. Nagyon sok a jövés-menés alapnál.

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Czapkó Dorottya | 2023-04-06 06:49:07

Harry Potter varázspálcájával gyógyítják a mentők a rémült gyerekeket

Egy Közép- dunántúli esetkocsi okozott hatalmas meglepetést az Országos Operatív Ellenőrzési Csoport bajtársainak, amikor egy szúrópróbaszerű szemle során különleges eszközt találtak az egyik táskában, olvasható az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán. Az életmentők a sérült gyermekek megnyugtatása céljából ugyanis mágikus erővel egészítették ki felszerelésüket. A Harry Potter filmekből jól ismert varázspálcát állítólag maga Dumbledore professzor jutatta el a mentőkhöz, akik azóta valóban több kis beteg arcára tudtak vele mosolyt varázsolni. Ugyan nem tartozik a rendszeresített felszereléshez, az Operatív Főosztály vezetője engedélyezte a bodzapálca további használatát, írja a mentőszolgálat. Ha szeretne tájékozott és jól…

VESZPREMKUKAC.HU | Veszpremkukac | 2023-04-06 06:21:12

A többség a kormányt hibáztatja a válság miatt

Hiába költenek milliárdokat agymosásra, a magyar társadalom döntő többsége mégis tudja, hogy súlyos válság van, és ezért a kormány elhibázott gazdaságpolitikája a felelős. Annak ellenére...




Nyugat.hu
NYUGAT.HU | (X) | 2023-04-06 05:20:12

Elindult a lomtalanítás Szombathelyen

A SZOMHULL Nonprofit Kft. és alvállalkozója, a SZOVA Nonprofit Zrt. idén is meghirdeti a lomtalanítást április, május, június, július és szeptember hónapban, a tavalyi évhez hasonlóan idén is a város egyes részein úgynevezett bejelentéses rendszerben, házhoz menő módon végzi el a lomtalanítást, áll a kft. közleményében.


Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Nagy László | 2023-04-06 03:54:45

Ismét meghosszabbítanák fél évvel a háborús veszélyhelyzetet

Már a Parlament előtt a javaslat. Így is több mint 2500 napja van érvényben valamilyen veszélyhelyzet hazánkban. Benyújtotta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azt a törvényjavaslatot, ami újabb 180 nappal meghosszabbítaná az orosz-ukrán háború miatt 2022-ben bevezetett veszélyhelyzetet – írja az RTL.hu. Az indoklás szerint a különleges jogrend fenntartására azért van szükség, mert “a Magyarország szomszédságában zajló háború miatt kialakult humanitárius katasztrófa kezeléséhez és a nemzetközi gazdasági változások következményeinek kivédéséhez hazánknak továbbra is biztosítania kell a hatékony, gyors nemzeti válaszok kialakításának lehetőségét.” A veszélyhelyzet elrendelése természetesen a rendeleti kormányzás folytatását is jelenti,…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Nagy László | 2023-04-06 03:49:02

Kamion és személyautó is égett Borsodban

Több jármű is kigyulladt szerdán Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében. Sérülés egyik esetben sem történt. Bükkábrányban egy munkagépet szállító kamion motortere gyulladt ki – tájékoztatott a megyei Katasztrófavédelem. Mint írják, a mezőkövesdi hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt a sofőr egy porral oltóval elfojtotta a lángokat, az egységek pedig visszahűtötték a motorteret és áramtalanították a járművet. A tűz nem terjedt át a vezetőfülkére, sem a szállítmányra. Sátoraljaújhelyen egy személygépkocsi gyulladt ki, az utasok épségben el tudták hagyni az autót. A helyi hivatásos tűzoltók egy háztartási gázpalackot eltávolítottak a csomagtartóból és egy gyorsbeavatkozó sugárral eloltották a…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Nagy László | 2023-04-06 03:42:22

Hiába jön a húsvét, jelentős havazás várható a napokban Borsodban

Az előrejelzések szerint akár több mint öt centiméter hó is hullhat csütörtök délutántól kezdve. Az Országos Meteorológiai Szolgálat legfrissebb előrejelzései alapján csütörtök délutántól elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegyében várható a tavaszi időszak ellenére jelentősebb havazás – írja közleményében a Magyar Közút, amely az érintett térségekben a szükséges hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat el fogja látni, de a sofőröktől extra figyelmet kérnek, mert az autósok döntő többsége már lecserélte a téli gumikat nyárira. A legfrissebb előrejelzési modellek alapján a tavaszi iskolai szünet első napján, csütörtök délutántól Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegyék…



SZABADPECS.HU | Babos Attila | 2023-04-05 19:06:01

Merevlemezek tűntek el a Karmelitából, értékes adatok vesztek el, de no para: a gyanúsított hozott helyettük csilivili vadiúj le

Leírjuk a szókapcsolatot, abszurditása ellenére is: a Fidesz-sajtó ünnepel most Pécsett, illetve egy pécsi ügy miatt. Mégha nem jogerősen is, de egyelőre felmentették Vári Attila kétszeres olimpiai bajnok volt vízilabdázót egy feltételezett sikkasztás miatt, pótmagánvádra indult büntetőperben. És ennek valóban örülni kell! Merthogy a Lőrincek és Pisták korában a franc ott eszi azt az hibádzó […]




DEBRECINER.HU

Zöld folyadék tör fel a csatornából a debreceni CATL gyárkapuja előtt a Mikepércsi Anyák videóján

A Debreceni Járási Ügyészség vette át a Kossuth 26. hanyag kezelési ügyét, a nyomozás folytatódik


EGRISZIN.HU

Eloszlatott feloszlatás

Az ötödik pecsét, amit hét lakat alatt kellene őrizni


ENYUGAT.HU

Menesztették Fodor Istvánt, a Szombathelyi Tankerületi Központ vezetőjét

Új kutat fúrnak a szentgotthárdi termálfürdőnél, elkezdődik a fürdő korszerűsítése


7300.HU

Új üzemeltetőt keresnek a Sikondai Pihenőparkba és a tóbüfébe

Ellopta komlói ismerőse bankkártyáját, majd többször is vásárolt vele


KAPOS-T

Szeretem, csütörtök: a Kaposvári Polgári Casino elnöke kiteszi az asztalra, amit nem akartunk látni…

Ezt végképp nem láttuk jönni: derült égből leesett nekünk egy Kaposvár-Dombóvár közti közútfejlesztés…


KECSUP.HU

MOL: A hazai repterek kerozinellátása stabil és zavartalan

A WHO igazgatója: 900-ra nőtt az ebola-gyanús esetek száma Kelet-Afrikában


MEDIA1

Felmondott Litauszky Balázs az RTL Híradónál

25 év után váratlanul kirúgták Bokor Klárát, a Kiskegyed főszerkesztőjét – kollégái sem értik, miért – a munkáltatója szerint ne


NYUGAT.HU

Fának ütközött egy furgon Sajtoskál és Bükfürdő között

Elhárították a hibát, már nincsenek megfigyeltek a hálózati emberek között az ügynökkeresőben


SZEGEDER.HU

Kétszintes parkolóház és parkok épülnek Hódmezővásárhelyen 1,35 milliárdból

10 millióra bírságolta a BYD-t a kormányhivatal, a szennyezés viszont eltűnt, újra használható a talaj



TAGOK

Debreciner.hu

KecsUP.hu


VESZPREMKUKAC.HU

NYEREMÉNYJÁTÉK – A dzsungel könyve az arénában

NEKROLÓG – Meghalt Németh János, a közösségek kovásza