Hiteles hírek egész Magyarországról

szabadhirek.hu

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Zavarkó Erik | 2023-04-24 10:26:56

A miskolciak többsége szerint jobb lenne, ha kitiltanák az autókat a belvárosból

A Miskolci Részvételi Program keretében a miskolci önkormányzat és a közreműködő civilek immár harmadik alkalommal rendezték meg a Városi Estet a polgármesteri hivatal Dísztermében szombaton. Korábban már tartottak ilyen rendezvényt, akkor az egykori Diósgyőri Várfürdő, majd a Népkert lehetőségeit vitatták meg, a mostani téma pedig a megyeszékhely közlekedése volt. Az érdeklődőket és az előadókat először Varga Andrea köszöntötte. Miskolc alpolgármestere felidézte, hogy 2021-ben fogadta el a közgyűlés a város részvételi koncepcióját, amivel a városvezetés elkötelezte magát, hogy széleskörű lakossági egyeztetés alapján hoznak meg a városfejlesztés szempontjából fontos stratégiai döntéseket, amelyek a jövőben…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Nagy László | 2023-04-24 10:12:17

A legyesbényei temetőben esett össze és élesztettek újra egy 70 éves férfit

A légzése teljesen összeomlott, a vele lévő fia kezdte meg az újraélesztését, amíg a mentősök kiértek. A fiával látogatta meg a legyesbényei temetőben nyugvó rokonokat az a 70 év körüli férfi, akihez a mentők gyors segítségét tegnap – számolt be az esetről az Országos Mentőszolgálat a hivatalos Facebook-oldalán. Mint írják, a férfi teljesen elgyengült, mire felért a domb tetején levő sírhoz, majd összeesett. Fia azonnal értesítette a mentőket, majd megvizsgálta édesapját, aki ekkor még lélegzett. Mentésirányító bajtársunk azonnal riasztotta a legközelebbi mentőegységet, miközben vonalban maradt a bejelentővel és folyamatosan újravizsgáltatta…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Nagy László | 2023-04-24 10:18:22

Már előrendelhető a HONOR Magic5 Pro okostelefon – most ajándék HONOR Pad 8 tablet jár hozzá

Már előrendelhető a HONOR legújabb csúcskategóriás telefonja, a HONOR Magic5 Pro az eMag kínálatában, aki pedig él a lehetőséggel, az ajándékba egy HONOR Pad 8 tabletet kap, ami 12”-es, 2K HONOR FullView kijelzőjével és nyolc erőteljes hangszórójával magával ragadó képi világot és hangot kínál. A bámulatba ejtő HONOR Magic5 Pro okostelefon kifejlesztését pedig komplex és különleges kutatási-fejlesztési folyamatok előzték meg. A technológiai fejlődés rohanó világában fontos szem előtt tartani az innovációk mögötti emberi tényezőket. A HONOR tudja, hogy nem csak a lehetőségek határait feszegető termékeket kell létrehozni, hanem olyanokat, amik…


Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Nagy László | 2023-04-24 10:05:50

Három borsodi település az ország legnéptelenebbjei között

Kiemelkedik Borsod a legkisebb lélekszámú települések toplistáján: az éllovas helységben kevesebb mint tíz fő lakik jelenleg. Érdekes összeállítást közölt a HelloVidek.hu a KSH népszámlálási adatai alapján Magyarország legparányibb településeiről. Mint az a cikkükből kiderül, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében találhatók Zala mellett a legkevesebb lélekszámmal rendelkező helységek: konkrétan az első ötben három település is borsodi. A magyar vidék legkisebb lélekszámú települése 2022-ben Debréte volt, mindössze 7 lakosával. Ez a törpefalu az Észak- magyarországi középhegységben, Miskolctól közúton kb. 60 kilométerre északra, a szlovák határtól 6 kilométerre fekszik. Zsáktelepülés, csak a 2614-es útból Viszló és…


Kecsup.hu
KECSUP.HU | Flekk Alex | 2023-04-24 10:00:23

Kiemelt készültség lesz Budapesten a pápalátogatás miatt

Kiemelt készültségben lesz a TEK, a rendőrség és a titkosszolgálatok a pápalátogatás alatt, emiatt: a pápalátogatás valamennyi helyszínén, az oda vezető utak mentén valamennyi csatornahálózatot átvizsgálják vagy már át is vizsgálták robbanóanyag, fegyverek után kutatva; a Fővárosi Csatornázási Művek a csatornafedeleket lehegeszti, egyes csatornaszakaszokat a föld alatt is lezár, a lezárt pontokat pedig a hatóságok […]

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Czapkó Dorottya | 2023-04-24 09:52:52

Egyre többen vannak az idegenhonos kártevők a magyar mezőgazdaságban

Amikor idegenhonos kártevőkről hallunk, a többség a 2013-ban hazánkban megjelent ázsiai márványpoloskára asszociál, ami azonban csak a jéghegy csúcsa. Az 1940-es évek óta a hazai gazdálkodóknak kultúrától függően 5-13 új idegenhonos kártevővel kellett szembenéznie. Az Újvilág felfedezését követően folyamatos, de az utóbbi években exponenciális növekvő számú az idegen fajok betelepedése az új élőhelyekre. Ez globális probléma, ami komoly kockázat a kontinens egész mezőgazdaságának.  Az emberi tevékenység (pl. iparszerű termelés, urbanizáció) és az éghajlatváltozás együtt jelentős hatással vannak a kártevők életterének átalakulására, eltolódására.Hazánkban a regisztrált növényevő kártevők közel 15%-a adventív faj,…


Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Nagy László | 2023-04-24 09:35:31

Illedelmes bolti tolvaj: előbb megkérdezte, van-e pénz a kasszában, csak utána szólt, hogy ez rablás

A jelek szerint nem akart a semmiért balhét csapni a kazincbarcikai dohányboltba betévedő rabló. A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy huszonéves férfi ellen rablás bűntette miatt, aki a vádban foglaltak szerint bement a dohányboltba, megkérdezte az eladónőt, hogy tud-e visszaadni, majd, hogy van-e pénz a kasszában. Ezután közölte, hogy ez egy rablótámadás. A fellépése az eladónőben komoly félelmet keltett. A férfi a pult mögé benyúlva, elvette a dohánytermékeket és az alkoholos italokat. A vádirat szerint a vádlott 2022 decemberének végén, a déli órákban bement egy kazincbarcikai dohányboltba. Először megkérdezte…


Kecsup.hu
KECSUP.HU | Flekk Alex | 2023-04-24 09:00:25

Idén is kihirdették a Laposföld-díj nyertesét

A Szkeptikus Társaság idén is kihirdette a Laposföld-díj nyertesét, aki Bagdy Emőke lett. A társaság harmadik éve osztja ki az elismerést olyan személyeknek és szervezeteknek, akiknek az adott évben mutatott munkássága össztársadalmi szempontból, a tudományba vetett bizalom és a tényeken alapuló gondolkodás tekintetében a legkárosabb. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológuson kívül döntős volt még Bogár László […]


7300.HU | S.Bence | 2023-04-24 08:46:42

Hazánkban is látszott a sarki fény

Vasárnap éjszaka szabad szemmel is látni lehetett a sarki fényt hazánkban. A gyönyörű, nálunk szokatlannak számító jelenséget többen is megörökítették. A felvételek szerint először rózsaszín, majd zöldes árnyalatokban pompázott az égbolt. További felvételek az időkép oldalán.



Kecsup.hu
KECSUP.HU | Flekk Alex | 2023-04-24 08:00:38

Már diploma előtt is jelentkezhetnek az egyetemi hallgatók gyorstalpaló diplomataképző programra

A Neptun (a felsőoktatási intézmények tanulmányi, pénzügyi adminisztrációs szoftvere) segítségével küldött toborzó levelet Lengyel Miklós külügyminisztériumi helyettes államtitkár. A levél arról szól, hogy a Magyar Diplomáciai Akadémia pályázatot hirdet a diplomáciai pálya iránt érdeklődőknek Diplomataképző Programjára, amelyet a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakmai együttműködésének keretében valósít meg. A Telex egyik olvasója […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Hraskó István | 2023-04-24 08:07:58

Tanársztrájk: a Kodály Iskola pedagógusainak egy része is csatlakozott

Bács-Kiskun megyéből tizenöt iskola körülbelül száz pedagógusa jelezte, hogy részt vesz az április 24-ei hétfői sztrájkban, amelyet a szakszervezetek a tervezett közoktatási státusztörvény ellen hirdettek meg. Kecskeméten előzetesen információink szerint három vagy négy iskolában csatlakozik a tanárok, tanítók egy része a sztrájkhoz, az egyik a Kodály Iskola. Baján van olyan iskola, ahol szinte az egész […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Glosszár Olivér | 2023-04-24 07:55:18

Ilyennek láttuk Jászberényi Sándor estjét – fotókkal

Békésebb időben Jászberényi Sándorral novelláiról és tárcáiról beszélgettünk volna, az irodalom és az újságírás határterületén mozgó írásokról, könyvötletekről, alkotásról, a művészet mai szerepéről, emlékezetes kalandokról, a már maga mögött hagyott veszélyes kiszállásokról, és nem az elmúlt hetekben átéltekről, ahol az életét kockáztatta munkája közben. De ez nem egy békés időszak, a politika nem csak szavakban, […]





DEBRECINER.HU

Zöld folyadék tör fel a csatornából a debreceni CATL gyárkapuja előtt a Mikepércsi Anyák videóján

A Debreceni Járási Ügyészség vette át a Kossuth 26. hanyag kezelési ügyét, a nyomozás folytatódik


EGRISZIN.HU

Eloszlatott feloszlatás

Az ötödik pecsét, amit hét lakat alatt kellene őrizni


ENYUGAT.HU

Menesztették Fodor Istvánt, a Szombathelyi Tankerületi Központ vezetőjét

Új kutat fúrnak a szentgotthárdi termálfürdőnél, elkezdődik a fürdő korszerűsítése


7300.HU

Új üzemeltetőt keresnek a Sikondai Pihenőparkba és a tóbüfébe

Ellopta komlói ismerőse bankkártyáját, majd többször is vásárolt vele


KAPOS-T

Szeretem, csütörtök: a Kaposvári Polgári Casino elnöke kiteszi az asztalra, amit nem akartunk látni…

Ezt végképp nem láttuk jönni: derült égből leesett nekünk egy Kaposvár-Dombóvár közti közútfejlesztés…


KECSUP.HU

MOL: A hazai repterek kerozinellátása stabil és zavartalan

A WHO igazgatója: 900-ra nőtt az ebola-gyanús esetek száma Kelet-Afrikában


MEDIA1

Felmondott Litauszky Balázs az RTL Híradónál

25 év után váratlanul kirúgták Bokor Klárát, a Kiskegyed főszerkesztőjét – kollégái sem értik, miért – a munkáltatója szerint ne


NYUGAT.HU

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Magyar Péter felmentette Rétvári Bencét


SZEGEDER.HU

Kétszintes parkolóház és parkok épülnek Hódmezővásárhelyen 1,35 milliárdból

10 millióra bírságolta a BYD-t a kormányhivatal, a szennyezés viszont eltűnt, újra használható a talaj



TAGOK

Debreciner.hu

KecsUP.hu


VESZPREMKUKAC.HU

NYEREMÉNYJÁTÉK – A dzsungel könyve az arénában

NEKROLÓG – Meghalt Németh János, a közösségek kovásza