Hiteles hírek egész Magyarországról

szabadhirek.hu







Debreciner.hu
DEBRECINER.HU | Koppányi Szabolcs | 2023-05-02 14:31:19

Nem repce az, hanem kányafűtől sárga a Vekeri-tó

A növénybiológus szerint jelenleg inkább mocsár, mint tó a Debrecen melletti Vekeri, amelynek vízfelülete messziről sárgállik – közelebb érve vadregényes, megkapó formáját csodálhatja meg, aki meglátogatja mostanában. Annak jártunk utána, hogy mégis miféle flóra borítja a vízfelületet. Egyúttal mire lehet számítani a közeljövőben az olykor teljesen kiszáradó, a debreceniek által évtizedek óta kedvelt, de gyakorta igencsak elhanyagolt, a gazdátlanság érzetét keltő kirándulóhely közeljövőjét illetően.

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Zavarkó Erik | 2023-05-02 14:13:52

Országos rekordot döntöttek a bekecsiek

A „Magyar rekordok gyűjteménye” című kiadvány – egyebek mellett – tartalmazza, hol készítették a legnagyobb kolbászt, a leghosszabb rétest, hol sütöttek a legtöbben szalonnát egy tűzön. Bekecs település ez utóbbit igyekezett beállítani, jó esetben megdönteni május első napján. Dombrádon 230-an ültek a parázs mellé annak idején, így hát nem kis kihívás előtt álltunk – árulta el Bodnár László, a település polgármestere. – Kilencven méter hosszú, egy méter széles, negyven centiméter magas tűzteret alakítottunk ki a focipályán. Ezt töltöttük fel faágakkal és félórával a sütést megelőzően gyújtottuk meg, hogy a nyársakra…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Zavarkó Erik | 2023-05-02 13:45:01

Égő lakásból mentettek ki egy idős asszonyt az encsi rendőrök

A járőrök egy kigyulladt szikszói lakásból mentették ki annak tulajdonosát. Telefonon érkezett bejelentés 2023. április 30-án 23 óra körül a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjába, hogy a szikszói Pázmány Péter úton lévő egyik családi ház nyílászáróin és tetőzetén keresztül sűrű füst ömlik ki. Az Encsi Rendőrkapitányság járőrei azonnal a helyszínre mentek, akik behatoltak az akkor már égő tetőszerkezetű épületbe és onnan épségben kimentették a 78 éves házigazdát. Az időközben kiérkező tűzoltók a tüzet eloltották, míg a mentőszolgálat munkatársai a kimentett asszonyt vizsgálták meg, aki – amint kiderült – nem szenvedett…


Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Zavarkó Erik | 2023-05-02 13:40:43

Mezítláb az autópályán – videó

A megyei autópálya szakaszokon a rendőrök folyamatosan ellenőrzik a forgalmat. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a biztonsági öv használatának hiánya ugyanolyan veszélyes, mint mezítláb vezetni. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Encsi Autópálya Alosztályának munkatársai a napokban végrehajtott akciójukban, elsősorban a biztonsági öv használatát ellenőrizték az M30-as autópálya arnóti szakaszán. Húszezer forint helyszínbírságot szabtak ki az egyenruhások azoknak a kamionsofőröknek, akik nem használták a biztonsági övet. Azoknak a vezetőknek is, akik ugyan „bekötötték” azt, de úgymond ráültek és az övet ellenőrzés idejére hátulról előre húzták. Ez veszélyes manőver! Az autópálya rendőrök miközben…



Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Zavarkó Erik | 2023-05-02 12:56:20

Rengeteg dolga van a mályi madármentőknek az áramütött gólyákkal

Korábban már írtunk a Mályi Madármentő Állomás munkatársainak szép, de nagyon nehéz hivatásáról. Különösen nehéz dolguk van tavasszal, amikor visszatérnek hazánkba a költöző madarak, közülük is a villanyoszlopok tetején fészkelő gólyákra leselkedik a legnagyobb veszély. A mályi madármentők Facebook oldalán megfigyelhetjük, hogy az elmúlt héten több helyről is hívták őket áramütött gólyákhoz. Múlt kedden Újfehértóra vonultak ki, ahol az egyik helyi lakos felfigyelt rá, hogy a házuk előtti villanyoszlopon lévő gólyafészekből hiányzik a költőpár egyik tagja, melyet valószínűleg áramütés ért. A szerencsétlenül járt állatot nem találták meg, úgyhogy azt a…

SZEGEDER.HU | Szegeder.hu | 2023-05-02 12:58:02

Lázár János lezárta a Modern Városok Programot, aminek része volt a harmadik híd is Szegeden

Lázár János bejelentette, hogy a 2015 őszén indított Modern Városok Program tulajdonképpen lezárul idén. Az építési és közlekedési miniszter szerint ugyanis eltelt hét év, és ami ennyi idő alatt sem tudott elindulni, annak már nem sok legitimitása lehet. Ettől függetlenül a kormány valószínűleg előáll majd valami új programmal, így nem kőbe vésett, hogy a projektektől el kell búcsúzni.



VESZPREMKUKAC.HU | Révész Erika | 2023-05-02 12:49:46

Törvényes, de nem erkölcsös

Az április végi közgyűlésen téma volt az EKF furcsa pályázati támogatása – ami az egyik képviselő szerint törvényes, de nem erkölcsös –, a Csererdőben működő...






DEBRECINER.HU

Zöld folyadék tör fel a csatornából a debreceni CATL gyárkapuja előtt a Mikepércsi Anyák videóján

A Debreceni Járási Ügyészség vette át a Kossuth 26. hanyag kezelési ügyét, a nyomozás folytatódik


EGRISZIN.HU

Eloszlatott feloszlatás

Az ötödik pecsét, amit hét lakat alatt kellene őrizni


ENYUGAT.HU

Menesztették Fodor Istvánt, a Szombathelyi Tankerületi Központ vezetőjét

Új kutat fúrnak a szentgotthárdi termálfürdőnél, elkezdődik a fürdő korszerűsítése


7300.HU

Új üzemeltetőt keresnek a Sikondai Pihenőparkba és a tóbüfébe

Ellopta komlói ismerőse bankkártyáját, majd többször is vásárolt vele


KAPOS-T

Szeretem, csütörtök: a Kaposvári Polgári Casino elnöke kiteszi az asztalra, amit nem akartunk látni…

Ezt végképp nem láttuk jönni: derült égből leesett nekünk egy Kaposvár-Dombóvár közti közútfejlesztés…


KECSUP.HU

MOL: A hazai repterek kerozinellátása stabil és zavartalan

A WHO igazgatója: 900-ra nőtt az ebola-gyanús esetek száma Kelet-Afrikában


MEDIA1

Felmondott Litauszky Balázs az RTL Híradónál

25 év után váratlanul kirúgták Bokor Klárát, a Kiskegyed főszerkesztőjét – kollégái sem értik, miért – a munkáltatója szerint ne


NYUGAT.HU

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Magyar Péter felmentette Rétvári Bencét


SZEGEDER.HU

Kétszintes parkolóház és parkok épülnek Hódmezővásárhelyen 1,35 milliárdból

10 millióra bírságolta a BYD-t a kormányhivatal, a szennyezés viszont eltűnt, újra használható a talaj



TAGOK

Debreciner.hu

KecsUP.hu


VESZPREMKUKAC.HU

NYEREMÉNYJÁTÉK – A dzsungel könyve az arénában

NEKROLÓG – Meghalt Németh János, a közösségek kovásza