Bár némi várakozást követően, de a helyére került a műkertvárosi pump track pályán a több százezer forintba kerülő kerékpárszerviz-állomás. A fejlesztés megvalósítására azután került sor, hogy korábban az MKKP kecskeméti szervezete kézhez kapott az önkormányzattól egy árajánlatot, melyben a műkertvárosi pump track pálya fejlesztésének minden tétele szerepel. Kiderült, hogy a városvezetés az összesen 39,6 + […]
Idén is csatlakoztak Nagyváradon a nemzetközi kezdeményezéshez, amelynek célja a családon belüli erőszak és a nők elleni erőszak elleni tudatosság növelése. A világnap ma, november 25-én van.
Csütörtökön ülésezik a kecskeméti közgyűlés, és a napirendi pontok között tárgyalják a jövő évi költségvetési tervezetet is. A büdzsé még változhat, ahogy eddig is, hiszen minden évben történt némi módosítás év közben. Megnéztük, mit tervez az önkormányzat 2026-ban – mely év az országgyűlési választások miatt kiemelten fontos lesz. Bár a helyi és az országos politika […]
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Itt vagyunk, ahol szükséged van ránk és figyelünk a problémáidra.
A rendeletmódosítás indoklása szerint az elektromos közlekedési eszközök használata gyorsan terjed Szegeden, azonban a jelenlegi jogszabályok nem tartalmaznak rájuk vonatkozó előírásokat.
Botka László szerint a vállalat érkezése „újabb visszaigazolása, hogy városunk a nagyipari beruházások mellett a tudásalapú gazdaságban is az ország élvonalában van”.
Különleges örömhírt osztott meg a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház: idén már harmadik alkalommal született hármasiker Kecskeméten. Milinszki-Lehoczki Lili és férje Milinszki Mátyás három egészséges, gyönyörű kislánnyal térhetett haza a napokban. „2025. október 30-án, éppen a 4. házassági évfordulónkon, világra jöttek hármas ikreink: Róza, Dorka és Johanna. Szavakkal leírhatatlan érzés, hogy pont ezen a különleges napon válhattunk […]
Dr. Gáspár Levente és dr. Lakatos Antal jutott tovább a Tisza Párt jelöltállításának második fordulójába a Veszprém megyei egyes körzetben. A jelöltek egyikére november 25‑e és 27‑e között lehet szavazni. A november 23-a és 24-e között megtartott első körös választáson három jelöltre szavazhattak a regisztráltak. A Veszprém 01. OEVK három jelölt jelöltjének egyike, Nagy Zoltán […]
A városnak elővásárlási joga lenne ugyan, de nem az ingatlan visszavásárlása az elsődleges érdekük, hanem az, hogy a vevő mielőbb felújítsa a patinás épületet.
Hódi Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom kecskeméti vezetője többek között arról kért tájékoztatást Barta Dórától, a Hírös Agóra ügyvezetőjétől, hogy 2022 óta (a jogszerűtlen kinevezése óta) hány munkatárs mondott fel, illetve hányat küldtek el az Agórából, ők mennyi ideig dolgoztak az intézménynél és mi volt a távozás indoka? Kérte mindezt azért, mert, ahogyan arról a […]
Baranya – Sásd és Vásárosdombó között fogtak el egy gyorshajtót a rendőrök, aki a megengedett 90 km/h helyett 160 km/h-val száguldott. A rendőrség közleménye szerint a Volkswagen Golf sofőrjét 140 ezer forintra bírságolták, és 6 büntetőpontot is kapott. /címlapkép: Baranya Vármegyei Rendőrség/