Hiteles hírek egész Magyarországról

szabadhirek.hu

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Glosszár Olivér | 2023-06-08 10:05:39

Felfüggesztették az Izsáki út négysávosításának a 2. ütemét, a Lánchíd iskola sem újul meg

Az Építési és Közlekedési Minisztérium összesen 270 beruházást függesztett fel tavaly május óta, válaszolta Lázár János miniszter Vadai Ágnes DK-ás képviselő írásbeli kérdésére. A listán több leállított kecskeméti beruházás is szerepel, köztük az Izsáki út négysávosításának 2. üteme, ami a Vízmű utca – Könyves Kálmán körút – Izsáki út kereszteződésétől, (a volt Hullám Vendéglőtől) az […]


Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Nagy László | 2023-06-08 09:40:33

Miskolc is csatlakozik vasárnap a Nemzetközi Jóga Naphoz

Délután ingyenes programokkal várják a Népkertbe kilátogatókat. Az ENSZ Közgyűlése 2014. december 11-én, 177 támogató ország egyhangú szavazatával június 21-ét a jóga világnapjává (Nemzetközi Jóga Nap) nyilvánította. Azóta ezt a napot a világ egyik legnagyobb szabású, egészséget és jó közérzetet szolgáló rendezvényeként tartják számon. Világszerte rengeteg eseményt rendeznek ezen a napon, hogy bemutassák a jóga hagyományát, amely felkerült az UNESCO szellemi világörökségeinek listájára is. Miskolc is csatlakozik e programsorozathoz, hiszen 2023. június 11-én jóganapot rendeznek a Népkertben az Indiai Nagykövetség Kulturális Központjának közreműködésével – adta hírül közleményében a polgármesteri hivatal.…



Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Czapkó Dorottya | 2023-06-08 09:09:25

A kilencvenéves Marika néni nem visel bolti darabot, maga varrja a ruháit

Bujda Sándorné Marika nénit a Szinyei Merse Pál utcai lakásában köszöntötte a miskolci önkormányzat 90. születésnapján. Marika néni saját készítésű süteménnyel köszönte meg a látogatást, és kérdésre rögtön mesélni kezdte élete történetét. Mint kiderült, 1988-ban történt nyugdíjazásáig varrással foglalkozott egy háziipari szövetkezetnél. – A mai napig magam készítem el a ruháimat – mutatja az éppen viselt darabot a Minap munkatársának. – Nem is tudom, mikor vettem utoljára boltban ruhát. Arra viszont emlékszem, hogy az elsőt 14 éves koromban varrtam, a bérmálkozásomra készült el az a darab. Sose felejtem, gyönyörű ruha…

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Flekk Alex | 2023-06-08 09:00:17

235 ezer forintot kap, aki helyettesíti a Magyar Posta egyes szolgáltatásait a kistelepüléseken

Az internet, az email, az elektronikus csatornák korában egyre kevesebben élnek a hagyományos papírlevelek és képeslapok küldésével. A csomagküldésre is számtalan lehetőség van, ez pedig oda vezetett, hogy rengeteg helyi postafiókot zártak be az utóbbi években. Már több mint 2300, kétezer főnél alacsonyabb lélekszámú településen nincs postahivatal Magyarországon. A posta új partneri programot hirdetett a […]

VESZPREMKUKAC.HU | Dallos Zsuzsa | 2023-06-08 08:53:46

STÁTUSZTÖRVÉNY – Az éj leple alatt

Elméletileg az év végéig még megjöhet a pénz Brüsszelből, aminek egy részét a pedagógusok béremelésére fordíthatnának. Miközben az ország vezetői erre várakoznak kedden éjjel a...



Media1.hu
MEDIA1 | Szalay Dániel | 2023-06-08 08:13:24

A Médiatanács az Apple TV+, az Epic Drama és Körmend FM tartalmait vizsgálta

A helytelen korhatár-besoroláson túl a korhatár-minősítés sem volt jól látható helyen feltüntetve az Apple TV+ műsorkínálatot tartalmazó felületén – állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület bejelentés nyomán egy Agatha Christie-sorozatepizódot is vizsgált az Epic Drama csatornán, továbbá bírságot szabott ki a Körmend FM szolgáltatójára a szerződéses vállalások nem megfelelő teljesítése miatt.

Enyugat.hu
ENYUGAT.HU | enyugat.hu | 2023-06-08 08:04:51

Bolgár Mekk Elek az M1-esen

Egy bolgár férfi hasonló „szakértelemmel” vágott lyukat egy busz oldalába, mint az ismert magyar bábfilmben, a Mekk Elekben szereplő „ezermester”. A beavatkozás nem hiba kijavítására irányult, hanem a karosszériatuninggal egy üreget alakított ki csempészáruk számára – közölte a NAV.

További írások a témában:

NYUGAT.HU Egy bolgár Mekk Eleket csípett el a NAV az M1-esen


Kecsup.hu
KECSUP.HU | Flekk Alex | 2023-06-08 08:00:24

Zászló a bajai városházán – van, aki le akarja tépetni

Olyan zászló került ki a Grassalkovich-kastélyra, vagyis a bajai városháza épületére, ami megosztja a helyi közvéleményt. Illetlenségnek hívják a felbőszült kormánypártiak, de van olyan is, aki a Mi Hazánktól várja a letépését. Néhány komment a jelenséghez: Nem a szivárványos lobogóról, és nem is az ukrán zászlóról van szó. Kiss László bajai ellenzéki politikus felvilágosította a […]

Nyugat.hu
NYUGAT.HU | Nyugat.hu | 2023-06-08 07:48:29

Késsel támadt alvó kislányára az anya

Minősített emberölés kísérlete miatt emeltek vádat egy nővel szemben, aki éjszaka, ittas állapotban egy konyhakéssel alvó gyermekére támadt - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.


Kecsup.hu
KECSUP.HU | KecsUP | 2023-06-08 07:46:09

Újra van Kecskemétnek Rubik kockája

Nem sokáig maradt Kecskemét Rubik kocka nélkül. Nem olyan régen írtuk meg, hogy a Termostar Kft. a legújabb projektje miatt lebontani kényszerült azt a betontömböt, amely az irodaházzal szemben volt. Ezt a kecskeméti kétfarkú kutyák színezték olyanná korábban, mintha Rubik kocka lenne. Sokan sajnálták, hogy szétverték, ezért a párt szimpatizánsai kiválasztottak egy új kockát. Tegnapra […]



Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Czapkó Dorottya | 2023-06-08 07:00:41

Nem írt igazat a miskolci önkormányzatról a Boon, mondta ki a bíróság

A nem jogerős ítélet sérelemdíj és perköltség megfizetésére kötelezi a Mediaworks kiadót, mivel a Boon és az Észak-Magyarország több cikkében is valótlanságokat állított. Ötből öt sajtó-helyreigazítási ügyben megalapozottnak találta Miskolc MJV Önkormányzatának a Mediaworks Hungary Zrt. miskolci médiumainak – Észak-Magyarország, Borsod Online – cikkeiben megfogalmazott valótlanságok miatt benyújtott keresetét a Miskolci Törvényszék, egy esetben az elsőfokú döntést a Debreceni Ítélőtábla megváltoztatta. A valótlannak bizonyult állításokkal okozott személyiségi jogsértések miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság – mérlegelést követően – ügyenként egy-egy millió forint sérelemdíjat látott arányosnak az okozott sérelemre való tekintettel, ezen…

DEBRECINER.HU

Zöld folyadék tör fel a csatornából a debreceni CATL gyárkapuja előtt a Mikepércsi Anyák videóján

A Debreceni Járási Ügyészség vette át a Kossuth 26. hanyag kezelési ügyét, a nyomozás folytatódik


EGRISZIN.HU

Eloszlatott feloszlatás

Az ötödik pecsét, amit hét lakat alatt kellene őrizni


ENYUGAT.HU

Menesztették Fodor Istvánt, a Szombathelyi Tankerületi Központ vezetőjét

Új kutat fúrnak a szentgotthárdi termálfürdőnél, elkezdődik a fürdő korszerűsítése


7300.HU

Új üzemeltetőt keresnek a Sikondai Pihenőparkba és a tóbüfébe

Ellopta komlói ismerőse bankkártyáját, majd többször is vásárolt vele


KAPOS-T

Szeretem, csütörtök: a Kaposvári Polgári Casino elnöke kiteszi az asztalra, amit nem akartunk látni…

Ezt végképp nem láttuk jönni: derült égből leesett nekünk egy Kaposvár-Dombóvár közti közútfejlesztés…


KECSUP.HU

MOL: A hazai repterek kerozinellátása stabil és zavartalan

A WHO igazgatója: 900-ra nőtt az ebola-gyanús esetek száma Kelet-Afrikában


MEDIA1

Felmondott Litauszky Balázs az RTL Híradónál

25 év után váratlanul kirúgták Bokor Klárát, a Kiskegyed főszerkesztőjét – kollégái sem értik, miért – a munkáltatója szerint ne


NYUGAT.HU

Heti száz kilométer, hóban, fagyban, szakadó esőben – így lett maratonfutó Martonné Kiss Ágota

Most Ön is megnézheti a szombathelyi Művészeti Szakgimnázium volt diákjainak legjobb alkotásait


SZEGEDER.HU

Kétszintes parkolóház és parkok épülnek Hódmezővásárhelyen 1,35 milliárdból

10 millióra bírságolta a BYD-t a kormányhivatal, a szennyezés viszont eltűnt, újra használható a talaj



TAGOK

Debreciner.hu

KecsUP.hu


VESZPREMKUKAC.HU

NYEREMÉNYJÁTÉK – A dzsungel könyve az arénában

NEKROLÓG – Meghalt Németh János, a közösségek kovásza