Hiteles hírek egész Magyarországról

szabadhirek.hu



Kecsup.hu
KECSUP.HU | Glosszár Olivér | 2023-07-09 07:47:34

Ma 33, holnap 34-35 fok lehet Kecskeméten

Ma napos, száraz időre számíthatunk, csak néhol kóborolhatnak majd gomolyfelhők az égen, de alapvetően mérsékelt lesz a légmozgás. Eső sehol sem várható. Délután 30-35 fok közötti csúcsértékekre van kilátás. Hétfőn délután északnyugat felől erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés, a Dunántúlon és északon már helyenként zápor, zivatar is kialakulhat. A nyugati-északnyugati szél többfelé élénk, helyenként erős lehet. 32-37 […]

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Nagy László | 2023-07-09 07:29:48

Ráhúzta a kormányt a másik autóra, majd a visszapillantó tükrét is leverte a miskolci férfi

Közúti veszélyeztetés bűntett, illetve garázdaság és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 24 éves helyi férfival szemben. Az elkövető 2021. december 7-én 19 óra után Miskolcon, a Zsolcai kapuban a belváros irányába úgy közlekedett, hogy szándékosan rákormányozta autóját a külső forgalmi sávban haladó kocsira, majd elé vágott és megállásra kényszerítette a sofőrt – írja a police.hu. Az autók súrlódásszerűen összeütköztek, megálltak és a férfi kiugrott a járműből, majd megütötte a másik fél ajtajának üvegét és leverte a visszapillantó tükrét is. A rendőrségre érkezett bejelentést,…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Nagy László | 2023-07-09 07:19:43

Ungár Péter: Vannak, akik buzik. Essünk túl rajta, engedjük el

A homoszexualitását nyíltan vállaló LMP-s a bejegyzésében arról is írt, hogy “az emberek vagy férfiak, vagy nők, nembináris emberek nem léteznek”. „Most van a Pride-hónap, ezért a szokásos kultúrharcos tematika a tetőfokára hág. Ez a kultúrharc a budapesti Pride felvonulás idején lesz majd a magyar nyilvánosság egyik fő ügye, itt kínálkozik majd a lehetősége mindenkinek, hogy ízlés, családi háttér és baráti kör alapján besorolhassa magát vagy az egyedüli valódi nyugati értelemben vett jóembernek, vagy az egyedüli bátor fősodorellenes „régenmindenjobbvolt” forradalmárnak” – fogalmazott minapi Facebook-posztjában a melegségét nyíltan vállaló Ungár Péter.…


Kecsup.hu
KECSUP.HU | Glosszár Olivér | 2023-07-09 06:59:15

A magas kiadásaik miatt a cégeknek kevesebb diákmunkásra van szükségük

Évente körülbelül kétszázezer diák dolgozik Magyarországon, viszont idén kevesebb diákmunkásra van szükségük a cégeknek a magas kiadásaik miatt. A diákok túlnyomó része, 140-150 ezren iskolaszövetkezeteken keresztül vállal munkát – írja a napi.hu. A tavalyi évhez képest mintegy öt százalékkal kevesebb diákmunkásra van szükség, ezért már arra is volt példa, hogy a diákok egyszerűen bekopognak a cégekhez, […]


Debreciner.hu
DEBRECINER.HU | pzs | 2023-07-09 06:34:35

Nem lesz ellenzéki összefogás Debrecenben az önkormányzati választásokon – Lehet-e változás 2024-ben a város vezetésében?

Bár az akkugyárak Debrecenbe telepítése – amit a kormány határozott el a helyi fideszesek teljeskörű támogatásával, s amivel szemben lakossági tiltakozás bontakozott ki - olyan lehetőséget kínál az ellenzéknek, ami 25 éven át nem adatott meg nekik ebben a városban, kérdéses, hogy tudnak-e élni vele.

Nyugat.hu
NYUGAT.HU | nyugat.hu | 2023-07-09 05:37:04

A háború első ötszáz napja

Ukrajna veszteségei tetemesek: 6 millió polgára hagyta el az országot, 9 ezer civil halottja és 16 ezer civil sebesültje van és területe 20 százalékát elvesztette az éppen 500 napja tomboló háborúban.




Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Nagy László | 2023-07-09 04:38:56

Hétfőn újra nosztalgia villamosokkal utazhatunk

Július 10-én ünnepli az MVK a miskolci villamosközlekedés 126. évfordulóját. A cég tájékoztatása szerint ez alkalomból kigördül a remízből a piros „bécsi” (SGP) és a sárga Tátra villamos is. Ezeknek a szerelvényeknek a közlekedtetésével azokra szeretne emlékezni Miskolc közlekedési vállalata, akik 1897. július 10-én lehetővé tették és elindították a villamosközlekedést Miskolcon. Szűk két hónapja egyébként szintén lehetett nosztalgia villamosokkal utazni Miskolcon. Nosztalgia villamosok közlekedése július 10-én: Tatra (KT8D5) villamos az 1-es villamosvonalon közlekedik a Tiszai pályaudvar és Felső-Majláth között az alábbiak szerint: 100-as pályaszámú (FVV) villamos az alábbi időpontokban közlekedik a…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Nagy László | 2023-07-09 04:42:10

Elvitték az ötös lottó főnyereményét, valaki 1,7 milliárd forinttal gazdagodott

Egyetlen szerencsés lottózó találta el mind az öt számot. Kilenc hét halmozódás után volt telitalálatos szelvény az ötös lottón, méghozzá egy, így a szerencsés nyertesnek 1,7 milliárdos főnyeremény ütötte a markát – írja a Telex. Majdnem kereken egy éve amúgy pontosan ugyanez volt a helyzet. Egy játékos kapja meg a Joker-nyereményt is, amely 170 millió forint. A 27. héten megtartott ötös lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki: 4 (négy)17 (tizenhét)55 (ötvenöt)67 (hatvanhét)89 (nyolcvankilenc) Nyeremények: 5 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 1 724 177 660 forint;4 találatos szelvény 48 darab, nyereményük egyenként 950 325 forint;3…



Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Nagy László | 2023-07-09 04:31:30

Árokba hajtott egy autó Prügy és Szerencs között

A baleset helyszínére mentőhelikopter is érkezett. Árokba hajtott és a tetejére borult egy személyautó a Prügy és Szerencs közötti útszakaszon – tájékoztatott szombaton a Katasztrófavédelem. A rövid közlemény szerint a balesethez a szerencsi hivatásos tűzoltók érkeztek ki, akik a mentőkkel közösen kiemelték az autó egyik utasát. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett.



DEBRECINER.HU

Zöld folyadék tör fel a csatornából a debreceni CATL gyárkapuja előtt a Mikepércsi Anyák videóján

A Debreceni Járási Ügyészség vette át a Kossuth 26. hanyag kezelési ügyét, a nyomozás folytatódik


EGRISZIN.HU

Eloszlatott feloszlatás

Az ötödik pecsét, amit hét lakat alatt kellene őrizni


ENYUGAT.HU

Minden hatodik ember magyar állampolgár egy burgenlandi településen, de máshol is meglepően magas az arány

Menesztették Fodor Istvánt, a Szombathelyi Tankerületi Központ vezetőjét


7300.HU

Új üzemeltetőt keresnek a Sikondai Pihenőparkba és a tóbüfébe

Ellopta komlói ismerőse bankkártyáját, majd többször is vásárolt vele


KAPOS-T

Szeretem, csütörtök: a Kaposvári Polgári Casino elnöke kiteszi az asztalra, amit nem akartunk látni…

Ezt végképp nem láttuk jönni: derült égből leesett nekünk egy Kaposvár-Dombóvár közti közútfejlesztés…


KECSUP.HU

MOL: A hazai repterek kerozinellátása stabil és zavartalan

A WHO igazgatója: 900-ra nőtt az ebola-gyanús esetek száma Kelet-Afrikában


MEDIA1

Felmondott Litauszky Balázs az RTL Híradónál

25 év után váratlanul kirúgták Bokor Klárát, a Kiskegyed főszerkesztőjét – kollégái sem értik, miért – a munkáltatója szerint ne


NYUGAT.HU

16 évesen már a saját vérét is belekeveri a festékbe, és három láncra vert gyerekkel nyitotta meg a kiállítását Szombathelyen

Minden hatodik ember magyar állampolgár egy burgenlandi településen, de máshol is meglepően magas az arány


SZEGEDER.HU

Kétszintes parkolóház és parkok épülnek Hódmezővásárhelyen 1,35 milliárdból

10 millióra bírságolta a BYD-t a kormányhivatal, a szennyezés viszont eltűnt, újra használható a talaj



TAGOK

Debreciner.hu

KecsUP.hu


VESZPREMKUKAC.HU

ÜGYNÖKAKTÁK – Ígéret kipipálva, tanulság lesajnálva?

NYEREMÉNYJÁTÉK – A dzsungel könyve az arénában