Hiteles hírek egész Magyarországról

szabadhirek.hu

Media1.hu
MEDIA1 | Szalay Dániel | 2023-08-01 08:39:07

Egyetlen Telex-részvényt sem kapott Munk Veronika, a hírportál volt alapító-főszerkesztője – a 4 tulajdonosnak többletjogai lesz

Munk Veronika, a Telex első, nemrégiben távozó főszerkesztője egy most megjelent interjúban beszélt arról, hogy egyetlen pillanatra sem volt tulajdonosa a lapnak, nem jutott hozzá egyetlen részvényhez sem. Igaz, ezzel nincs egyedül, hiszen azt is mondta, tudomása szerint mindössze 4 tulajdonosa volt még az utóbbi időben is az újságnak és ha meg is valósul a dolgozói program, valójában az eddigi tulajdonosoknak kiváltságai lesznek a szerkesztőséggel szemben.

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Czapkó Dorottya | 2023-08-01 08:34:57

Tegnap a tiszaújvárosiak is elbúcsúztak a vasúti közlekedéstől

Hétfő este kigördült az utolsó személyszállító vonat a tiszaújvárosi állomásról. Marad a nosztalgia és a buszos közlekedés, akárcsak a kilenc másik augusztus elsejével bezárt vonalon. Mint ismeretes a MÁV augusztus 1-től tíz vasútvonalon, köztük két borsodi mellékvonalon is megszünteti a vasúti közlekedést: a Tiszaújváros – Nyékládháza – Miskolc Tiszai pályaudvar vonalon, illetve az Abaújszántó és Hidasnémeti között is vonatok helyett buszok járnak majd. A MÁV-Start Zrt. és a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium a döntését jármű- és személyzethiánnyal indokolta, de a kihasználatlanság is felmerült korábban. A bezárásra ítélt…


Kecsup.hu
KECSUP.HU | Flekk Alex | 2023-08-01 08:00:16

Béremelést kaptak az egészségügyi szakdolgozók, van azonban olyan, aki jóval kevesebbet vihet haza

A veszprémi Csolnoky Ferenc kórház egyik dolgozója emelt bért kap júliustól, mégis 60 ezer forinttal kevesebbet visz haza, mert az intézmény megszüntette a korábban neki járó illetménykiegészítést. A szakszervezetek szerint ez jogszabályellenes, és nem egyedi esetről van szó. A kormány hosszú vita után úgy döntött, hogy júliustól 18 százalékkal megemeli az egészségügyi szakdolgozók alapbérét, köztük az […]




Enyugat.hu
ENYUGAT.HU | N. M. | 2023-08-01 06:53:23

Jogászok támadták meg a somfalvi, határt lezáró rendeletet

Az osztrák alkotmánybíróságnál normakontrollt kért, az Európai Bizottságnál panaszt, az OLAF-nál bejelentést tett és még kártérítési pert is indított az Ágfalva és Somfalva között kialakult helyzet miatt két jogász. Videóban is elmondják érveiket.

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Flekk Alex | 2023-08-01 07:00:54

Gulyás Gergely szerint még kellene az országba harminc vagy negyven Mészáros Lőrinc

Nem várt kritikát kapott Gulyás Gergely a Magyar Református Egyház Csillagpont Fesztiválján, a zánkai ifjúsági táborban múlt csütörtökön: Nem Krisztust képviseli, hanem pont annak mond ellent a kormány politikája. Egy 25 éves ózdi református férfi kérte számon a Miniszterelnökséget vezető minisztert, az oktatás és az egészségügy helyzete mellett Mészáros Lőrinc meggazdagodásáról is. „Az elmúlt 33 […]

Enyugat.hu
ENYUGAT.HU | Nyugat.hu/MTI | 2023-08-01 06:23:58

Nem indul jól az augusztus a forintnak

Gyengült kedd reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti árfolyamához képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint júliust árfolyamcsökkenéssel fejezte be.

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2023-08-01 06:23:08

Rengeteg utat felújít a kormány, de a 24 nagy projektben egy borsodi hely sem található

A következő három évre óriási útfelújításba kezd a kormány, huszonnégy komolyabb útfelújítási projekt kezdődik meg hamarosan, de Borsodnak sajnos ebből sem jutott semmi. Vajon annyira jók a B-A-Z megyei utak, hogy itt nincs szükség felújításra? Útépítésekbe kezd a kormány, a Magyar Közlöny hétfői számában közzétett rendelet szerint a beruházásokra a következő három évben 47,5 milliárd forintot, majd 2025 és 2027 között 35 milliárdot költenének. Miközben a Lázár János vezette építési és beruházási minisztérium júniusig 270 állami beruházást függesztett fel, most „kiemelt társadalmi, politikai, gazdaságfejlesztési” jelentőségre hivatkozva beindít 24 útfejlesztési projektet. A Magyar Közlönyben megjelent…





Debreciner.hu
DEBRECINER.HU | pzs | 2023-07-31 23:02:22

Gorenje-szindróma

Megalázzuk magunkat? Vagy valamiféle ősi túlélési ösztön munkál bennünk? Esetleg éppen átverjük a ránk telepedő hatalmat, okosban jól becsapjuk a vezért meg a rendszerét? Mindenre van elfogadható indokunk? Mindenre? Két kiló cukornál kezdődik?

7300.HU | 7300 | 2023-07-31 20:12:34

A Fidesz visszaadta, a Fidesz elvette – elment az utolsó személyvonat Komlóról

Komló – Hétfőn este kigördült az utolsó személyvonat a komlói vasútállomásról. A kis piros szerelvény ezzel már másodszorra búcsúzott az utazóktól. Nagyjából 100 fő gyűlt össze hétfő este, hogy elbúcsúzzanak az utolsó Komlóról induló személyvonattól. Az esemény rövid beszédekkel kezdődött, melyekben a Komlói Vasútbarátok Köre és a Pannonvasút Egyesület képviselői elmondták, nem kívánnak politizálni, viszont […]



DEBRECINER.HU

Zöld folyadék tör fel a csatornából a debreceni CATL gyárkapuja előtt a Mikepércsi Anyák videóján

A Debreceni Járási Ügyészség vette át a Kossuth 26. hanyag kezelési ügyét, a nyomozás folytatódik


EGRISZIN.HU

Eloszlatott feloszlatás

Az ötödik pecsét, amit hét lakat alatt kellene őrizni


ENYUGAT.HU

Minden hatodik ember magyar állampolgár egy burgenlandi településen, de máshol is meglepően magas az arány

Menesztették Fodor Istvánt, a Szombathelyi Tankerületi Központ vezetőjét


7300.HU

Új üzemeltetőt keresnek a Sikondai Pihenőparkba és a tóbüfébe

Ellopta komlói ismerőse bankkártyáját, majd többször is vásárolt vele


KAPOS-T

Szeretem, csütörtök: a Kaposvári Polgári Casino elnöke kiteszi az asztalra, amit nem akartunk látni…

Ezt végképp nem láttuk jönni: derült égből leesett nekünk egy Kaposvár-Dombóvár közti közútfejlesztés…


KECSUP.HU

MOL: A hazai repterek kerozinellátása stabil és zavartalan

A WHO igazgatója: 900-ra nőtt az ebola-gyanús esetek száma Kelet-Afrikában


MEDIA1

Felmondott Litauszky Balázs az RTL Híradónál

25 év után váratlanul kirúgták Bokor Klárát, a Kiskegyed főszerkesztőjét – kollégái sem értik, miért – a munkáltatója szerint ne


NYUGAT.HU

Ami az egyiknek lom, a másiknak kincs: megtelt élettel a szombathelyi ingyenpiac

Ismét Babaruha börze lesz a Herényiek házában


SZEGEDER.HU

Kétszintes parkolóház és parkok épülnek Hódmezővásárhelyen 1,35 milliárdból

10 millióra bírságolta a BYD-t a kormányhivatal, a szennyezés viszont eltűnt, újra használható a talaj



TAGOK

Debreciner.hu

KecsUP.hu


VESZPREMKUKAC.HU

ÜGYNÖKAKTÁK – Ígéret kipipálva, tanulság lesajnálva?

NYEREMÉNYJÁTÉK – A dzsungel könyve az arénában