BORSOD24.HU
|
borsod24.hu
| 2023-08-05 16:08:29
„Azért fejleszt az Avalon városszerte, hogy Miskolc egy olyan élhető településsé váljon, ahová szívesen jönnek nagy beruházók” – többek között erről beszélt Tóth Róbert, az Avalon Center Kft. ügyvezetője a június végén megrendezett Hodobay-konferencián, melynek éppen a cég Zsigmondy utcai irodaháza adott otthont. Tóth Róbert ezt követően az Avalon eddigi és tervezett fejlesztéseiről beszélt, mint mondta, eddigi projektjeik feltették Miskolcot egy olyan térképre, ahová minden város vágyik, és nagy terveik vannak, melyeknek küszöbön áll a megvalósítása. – Egy városba érkező befektetőnek arra van szüksége, hogy az idetelepülő vezetői, topmenedzserei megfelelő iskolába…