Hiteles hírek egész Magyarországról

szabadhirek.hu




Kecsup.hu
KECSUP.HU | KecsUP | 2023-08-10 23:09:52

Szövetség: Sok sikert Dobos Józsefnek a NER-ben!

Az ellenzéki Szövetség közleményt adott ki azzal kapcsolatban, hogy Dobos József, meglepve Kecskemét közvéleményét, bejelentette szerdán, hogy kilép az MSZP-ből, amelynek kecskeméti elnöke volt, és a Kecsup kérdésére azt mondta, függetlenként szeretne indulni majd az önkormányzati választáson. A kilépés után az MSZP városi és megyei szervezete is felszólította, hogy adja vissza képviselői helyét, és minden […]


VESZPREMKUKAC.HU | Veszpremkukac | 2023-08-10 19:35:12

VESZPRÉMI VÁR – Sétáltunk, körülnéztünk

A felújított, eredeti stílusukban pompázó történelmi épületei és új funkciót betöltő helyszínei között sétáltunk egy borongós hétfői napon, hogy megnézzük, mennyire vonzza a látogatókat a...


Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2023-08-10 19:01:07

Csatlakoztatták a távhőrendszerre a Lévay Gimnáziumot

Ezzel ismét bővült a távhőszolgáltatásba bekapcsolt intézmények köre Miskolcon. Igazi szerepe ennek majd a hűvösebb időjárás beköszöntével lesz, így, hogy tavaly nyár óta tudjuk, hogy a Fidesz mennyire elszabadította az energiaárakat az egész országban. A gimnázium és annak diákotthon/kollégium épületeinek hőellátását biztosító földgáztüzelésű kazántelep kiváltásra került, és az új tornatermi, uszodai létesítmény pedig eleve megújuló energiából előállított távhőellátással létesült. Az épületek ellátása egy közös, új fogyasztói hőközponton keresztül valósul meg. A Lévay József Református Gimnázium a belvárosi rendszerre csatlakozott, ezzel – a környezetbarát fűtés és melegvíz-ellátás választása mellett – tovább…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2023-08-10 18:52:00

Kegyetlenül megugrottak a lakásárak a megyeszékhelyeken, Miskolc a középmezőnyben

A megyeszékhelyek közül Veszprémben a legdrágábbak a négyzetméterárak, de teljesen máshol kell keresnünk azt a várost, ahol a legnagyobb volt a drágulás mértéke az utóbbi tíz évben. Értékelhetjük a miskolci árakat, bár az sem alakult túl rózsásan. A legdrágább átlagos négyzetméter ár 646 ezer forint, a legolcsóbb pedig 192 ezer. A fővárosi lakáspiachoz hasonlóan folyamatos drágulás jellemezte a megyeszékhelyeket is az elmúlt tíz évben, de közöttük is egyre nagyobb eltérés látható – olvasható az OTP Ingatlanpont lapunkhoz eljuttatott közleményében. Tatabányán például 2012 és 2023 között közel 350 százalékos emelkedésről beszélhetünk. A…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2023-08-10 18:40:56

Közeledik a Szinva Örökség Napja

Bár az esemény csak szeptemberben lesz, nem árt kicsit hangolódni rá előre. Előtérben a lokálpatriotizmus. Éppen a hangolódási szándékkal hívta meg e heti vendégeit a Kilátó. A Miskolc Televízió közéleti magazinműsorában helyi művészek és politikusok a szeptemberben esedékes fesztivál programkínálata mellett a város patakjához fűződő személyes élményeikről is beszéltek. Bartha György önkormányzati képviselő hangsúlyozta, mekkora jelentőséggel is bír egy-egy ehhez hasonló programsorozat, mely alkalmat kerít arra, hogy a városlakókon kívül az idelátogatókkal is megismertethessük értékeinket és köztünk élő tehetségeinket. A Velünk a Város frakciójának tagja szimbolikus erejűnek tartja, amint a Szinva…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2023-08-10 17:25:23

Az Avas csúcsán zajlik az építkezés, újabb fázishoz értek, így állunk most

Ezen a héten az Avasi kilátó környékén dolgoznak, emiatt a korábban megszokottól eltérő útvonalon lehet megközelíteni a Horváth-tetőn lévő játszóteret és szabadidőparkot. Gőzerővel folyik a munka, jelen állás szerint a vállalt határidőt is tartani tudja a kivitelező. Három beruházási projekt indult az Avas fejlesztésének részeként idén márciustól több lépcsőben; az Avasi kilátó és a Horváth-tető felújítása, valamint az Avas-tető fejlesztése. A kivitelező tájékoztatása szerint a munkálatok mindhárom beruházásnál ütemtervnek megfelelően zajlanak, emberi számítás szerint a vállalt határidőket tartani tudják, az új vagy megújult attrakciókat a közönség év végén birtokba is…

Nyugat.hu
NYUGAT.HU | nyugat.hu | 2023-08-10 18:20:03

Eladó Torgyán József egykori villája

Az eredetileg 50 millióért vásárolt ingatlan kikiáltási ára jelenleg 950 millió forint, a politikus emléktáblájával együtt.

VESZPREMKUKAC.HU | Veszpremkukac | 2023-08-10 18:23:03

VÍZMŰHÁLÓZAT – Építkezés, felújítás, energiahatékonyság

A vízműhálózat felújításának részeként közel 2 km hosszan felújul a Veszprém Szabadságpuszta gravitációs szennyvízvezeték, továbbá az ivóvízhálózatokat célzó helyreállítások során a Tüzér utcában és a...

Media1.hu
MEDIA1 | Tarr Péter | 2023-08-10 17:49:53

Az RTL szerint is átvette a vezetést a TV2, de őszre fordulatot remélnek

Az RTL Csoport, az RTL Magyarország luxemburgi anyacégének legfrissebb pénzügyi beszámolójából több érdekes adat is kiderül a magyar televíziós piacról. Amellett, hogy kiderül belőle, hogy mennyivel nőtt az RTL+ és az RTL+ Active streamingszolgáltatás előfizetőtábora, a médiavállalat elismeri, hogy a TV2 átvette a vezetést az RTL-től, sőt azt is elárulták, mely műsoroknak tulajdonítható a versenytárs sikere. Ám mégis optimistának mutatkoznak a folytatást illetően, szerintük már az őszre sikerül majd visszaszerezni a vezető pozíciót.








Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2023-08-10 15:18:29

Az ünnepi hétvégén háromnapos programsorozat vár minket Encsen

A rendezvény szinte minden egyes programja ingyenes, péntektől vasárnapig remekül szórakozhatunk Encsen. Most már a részleteket is megismerhettük. Encs Város Önkormányzata és az Encsi Művelődési és Sportközpont, Könyvtár rendezvényeit ajánlják figyelmünkbe. A háromnapos, ünnepi hétvégével egybekötött rendezvény menetrendjét is közzétette az önkormányzat. Családi nap – Időpont: 2023. augusztus 18. (péntek) – Helyszín: Encs, Millenniumi park – Tervezett program:  14.00-18.00 óra: Mobil Mászófal 14.00-18.00 óra: Különleges kerékpárok 14.00-17.00 óra: Arcfestés 15.00-18.00 óra: Varázsló iskola 16.00 óra: Mesekocsi Színház: Az Állatok nyelvén tudó juhász mesejáték 17.00 óra: Élő Dinó show 19.00 óra:…



Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2023-08-10 15:08:02

Szombaton több helyen is aknajavítási munkálatokat végez a MIVÍZ, forgalomkorlátozásra számítsunk

Hosszabb menetidővel, sávlezárással járnak majd a Miskolcon végzendő munkálatok, de hosszú távon a mi érdekünket szolgálja. Elsősorban a Búza téren és a Szentpéteri kapunál legyünk óvatosabbak. A MIVÍZ Kft. ezúton tájékoztatja az autósokat, hogy a Búza téren és a Szentpéteri kapuban, a 26-os számú főközlekedési út átkelési szakaszán 2023. augusztus 12-én szombaton reggel 8 órától aknajavítási munkálatokat fog végezni az alábbi helyeken: –         A Búza téri templom után mintegy 100 méterrel, az Északi tehermentesítő út kereszteződésében, –         A Szentpéteri kapuban, befelé irányban, a TESCO parkoló mellett, a STOP SHOP bevásárlópark kijáratával szemben, –         A Szentpéteri kapuban, befelé irányban, a…

DEBRECINER.HU

Zöld folyadék tör fel a csatornából a debreceni CATL gyárkapuja előtt a Mikepércsi Anyák videóján

A Debreceni Járási Ügyészség vette át a Kossuth 26. hanyag kezelési ügyét, a nyomozás folytatódik


EGRISZIN.HU

Eloszlatott feloszlatás

Az ötödik pecsét, amit hét lakat alatt kellene őrizni


ENYUGAT.HU

Minden hatodik ember magyar állampolgár egy burgenlandi településen, de máshol is meglepően magas az arány

Menesztették Fodor Istvánt, a Szombathelyi Tankerületi Központ vezetőjét


7300.HU

Új üzemeltetőt keresnek a Sikondai Pihenőparkba és a tóbüfébe

Ellopta komlói ismerőse bankkártyáját, majd többször is vásárolt vele


KAPOS-T

Szeretem, csütörtök: a Kaposvári Polgári Casino elnöke kiteszi az asztalra, amit nem akartunk látni…

Ezt végképp nem láttuk jönni: derült égből leesett nekünk egy Kaposvár-Dombóvár közti közútfejlesztés…


KECSUP.HU

MOL: A hazai repterek kerozinellátása stabil és zavartalan

A WHO igazgatója: 900-ra nőtt az ebola-gyanús esetek száma Kelet-Afrikában


MEDIA1

Felmondott Litauszky Balázs az RTL Híradónál

25 év után váratlanul kirúgták Bokor Klárát, a Kiskegyed főszerkesztőjét – kollégái sem értik, miért – a munkáltatója szerint ne


NYUGAT.HU

16 évesen már a saját vérét is belekeveri a festékbe, és három láncra vert gyerekkel nyitotta meg a kiállítását Szombathelyen

Minden hatodik ember magyar állampolgár egy burgenlandi településen, de máshol is meglepően magas az arány


SZEGEDER.HU

Kétszintes parkolóház és parkok épülnek Hódmezővásárhelyen 1,35 milliárdból

10 millióra bírságolta a BYD-t a kormányhivatal, a szennyezés viszont eltűnt, újra használható a talaj



TAGOK

Debreciner.hu

KecsUP.hu


VESZPREMKUKAC.HU

ÜGYNÖKAKTÁK – Ígéret kipipálva, tanulság lesajnálva?

NYEREMÉNYJÁTÉK – A dzsungel könyve az arénában