Hiteles hírek egész Magyarországról

szabadhirek.hu





Kecsup.hu
KECSUP.HU | Flekk Alex | 2023-09-12 11:00:41

Újra róhatják Szeged utcáit Ikarus trolibuszok

Budapesten már nem használt trolik jelenhetnek meg Szeged utcáin, ugyanis a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) gondolkodik régi Ikarus-trolik bérlésében. Erre azért lehet szükség, mert addig is ki szeretnék váltani az idősödő csuklós Škoda 15Tr-eket, amíg a gyártás előkészítés fázisában lévő SOR-trolik megérkeznek – a tervek szerint 2024 márciusában. Az SZKT szerint gazdaságosan már nem javítható a […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Hraskó István | 2023-09-12 10:50:25

„Üzleti angyalnak” nevezte magát az adócsaló, aki csapatával 321 cég eltüntetésében és vagyonának kimentésében segédkezett

Vádat emelt a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség egy tatabányai férfi ellen, aki tizenkét fős bűnszervezete élén adótartozást felhalmozó cégek fiktív átvételét és vagyonuk – főleg gépkocsik – eltüntetését szervezte. Összesen 42 személlyel szemben emelt vádat az ügyészség, míg további több mint háromszáz gyanúsított esetében az ügyészség megrovást, illetve feltételes ügyészi felfüggesztést alkalmazott. Dr. Négyessyné dr. Bodó […]


Borsod24.hu
BORSOD24.HU | borsod24.hu | 2023-09-12 10:28:20

Miért most indított egészpályás letámadást a Momentum az LMP ellen? – Vági Márton jegyzete

A Momentum különböző politikusai változatos Facebook-posztokban támadják az LMP – Magyarország Zöld Pártjának társelnökét, Ungár Pétert, az ügyben megszólalt a foci-szakértő Kele János, vagy éppen az a Hadházy Ákos aki korábbi mandátumát épp az LMP-nek köszönhette. De miért épp most állt bele az LMP-be a Momentum, akkor amikor amúgy az ország lakosságának jelentős részét megélhetési válság fenyegeti, az infláció száguld, egyre több migráns érkezik, a Fidesz pedig nyakló nélkül jelenti be az újabb és újabb – jellemzően – kínai akkumulátorgyár telepítését? Nyilvánvalóan egy ellenzéki pártnak ilyenkor ezzel kellene foglalkoznia, ezt…


Kecsup.hu
KECSUP.HU | KecsUP | 2023-09-12 10:03:37

Közel egy hónapja nincs közvilágítás a Homok utcában

Felháborodott posztot osztott meg Siposné Bodrozsán Alexandra ellenzéki önkormányzati képviselő. Mint írja, a körzetébe tartozó Homok utcában, közel egy hónapja nincs közvilágítás. Mellékelt egy tegnap esti fotót is, amin valóban nem látszódik semmi, csak a sötétség. A közvilágítás hiányáról bejelentést is tett. A szintén csatolt képernyőfotó szerint mintegy két hete, és ezek szerint azóta sem […]


Kecsup.hu
KECSUP.HU | Flekk Alex | 2023-09-12 10:00:11

Republikon: csökkent a Fidesz népszerűsége, az MSZP be se jutna önállóan a parlamentbe

A Republikon augusztus 16-23 között, 1000 fő telefonos megkérdezésével – nem, életkor, iskolai végzettség és településtípus szerint – készített reprezentatív kutatást az ország felnőtt lakosságára. Eredmény: a havi pártpreferencia felmérésben nagyon régen szerepelt ilyen rosszul a Fidesz Csökkent a Fidesz-KDNP támogatottsága, az ellenzéki oldalon a Momentum, a Mi Hazánk Mozgalom és a Magyar Kétfarkú Kutya […]



VESZPREMKUKAC.HU | Révész Erika | 2023-09-12 09:25:57

ÉDES VESZPRÉM – Adományért finomság

Hétfőtől, szeptember 11-étől két héten át minden délután kettőtől hatig, szombaton nyolc és 12 óra között várják a veszprémieket a Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalokért...



Kecsup.hu
KECSUP.HU | kecsUP | 2023-09-11 09:04:43

Milyen UV-C lámpák léteznek? – Válaszok profiktól!

Az UV-C, vagy más néven germicidlámpák használata manapság igen közkedvelt fertőtlenítési módszernek minősül. A legapróbb, láthatatlan mikrobákat is képesek rövid idő alatt megsemmisíteni hatékonyságuknak köszönhetően. Éppen ezért sem olyan meglepő, hogy a gyárakban, a feldolgozóüzemekben, a közösségi épületekben, sőt még az egészségügyben is nagy hasznukat veszik. Azonban nem sokat tudunk az egyes lámpák típusairól és […]

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Czapkó Dorottya | 2023-09-12 09:02:47

A sajószentpéteri lövöldözést követően az interneten üzent egymásnak a két család

Az országos sajtó is felfigyelt arra a nem mindennapi esetre, ami még pénteken történt Sajószentpéteren. Két társaság fényes nappal, a rendőrség szeme láttára támadt egymásra. A baseball ütőkkel és különböző eszközökkel felszerelkezett férfiak az autók között kergették egymást, amikor eldördült egy lövés. A Tények stábja úgy tudja, hogy egy pletyka miatt romlott meg több éve a Szinen és Szinpetriben élő családok viszonya, ezért amikor meglátták egymás autóját Sajószentpéteren, rögtön fenyegetőzni kezdtek. Eleinte kocsival üldözték egymást, az egyik család ekkor állt meg a rendőrségnél, hogy segítséget kérjen. Ők azt mondták a…

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Flekk Alex | 2023-09-12 09:00:08

A fideszes dékán kirúgott három tanárt, tízen most felmondtak a Metropolitan Egyetemen

Nincs garancia a munka szakmaiságára és autonómiájára, ezért felmondott a budapesti Metropol Egyetemen 10 újságírást oktató tanárja. Élő Anita, Ihász Ingrid, Marosi Gergely, Martin József, Pach Ferenc, Szabó Krisztián, Szalay Dániel, Jolsvai András, Réti Pál és Neizer Anita – ők mondtak most fel. Kovács Attila dékán az őszi félév kezdete előtt nem sokkal kirúgta a […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | kecsUP | 2023-09-10 08:15:44

Mire ügyeljünk az otthoni gondozás során?

A beteg gondozását a hozzátartozók, esetenként ápoló személyzet otthoni körülmények között végzi, amennyiben azt az állapota lehetővé teszi. Természetesen ennek alapfeltétele az is, hogy rendelkezzünk a megfelelő eszközökkel, felszerelésekkel, vagyis az optimális környezet biztosított legyen a gondozott számára.  Milyen otthonápolási eszközök elengedhetetlenek? Ilyenkor a legfontosabb cél, hogy segítsük a beteg testi-lelki jóllétét, a mielőbbi gyógyulását, […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | kecsUP | 2023-09-11 16:49:40

Fejezze ki egyéniségét egy Önhöz tökéletesen illő humidorral!

A szivarozás egy életstílus, amely egyfajta meditációnak is tekinthető, lehetőséget teremt a lelassulásra, a pillanatok megélésére, és mindemellett egyéniségünk kifejezésére is.  A szivarozás luxusát a kézzel sodort rudakon felül a füstölés élményéhez szükséges kellékek szolgáltatják, különösképpen a szivarok tárolására szolgáló humidorok, amelyek között az egyszerűtől a luxus kivitelűig minden típust megtalálhatunk. Ismerkedjen meg a szivarosok […]

Szegeder.hu
SZEGEDER.HU | Szegeder.hu | 2023-09-06 08:32:00

Milyen a tökéletes gyerekcipő? (X)

Az egészen kicsi gyerekeknél még nem túl egyszerű kiválasztani a legmegfelelőbb lábbelit, hiszen ők még nem tudják elmondani, hogy jó-e a méret, illetve kényelmes-e a felpróbált cipő. A nagyobbacskáknál pedig előfordul, hogy nem ilyen szempontok alapján döntenek, hanem kizárólag arra alapoznak, tetszik-e nekik vagy sem.

DEBRECINER.HU

Zöld folyadék tör fel a csatornából a debreceni CATL gyárkapuja előtt a Mikepércsi Anyák videóján

A Debreceni Járási Ügyészség vette át a Kossuth 26. hanyag kezelési ügyét, a nyomozás folytatódik


EGRISZIN.HU

Eloszlatott feloszlatás

Az ötödik pecsét, amit hét lakat alatt kellene őrizni


ENYUGAT.HU

Minden hatodik ember magyar állampolgár egy burgenlandi településen, de máshol is meglepően magas az arány

Menesztették Fodor Istvánt, a Szombathelyi Tankerületi Központ vezetőjét


7300.HU

Új üzemeltetőt keresnek a Sikondai Pihenőparkba és a tóbüfébe

Ellopta komlói ismerőse bankkártyáját, majd többször is vásárolt vele


KAPOS-T

Szeretem, csütörtök: a Kaposvári Polgári Casino elnöke kiteszi az asztalra, amit nem akartunk látni…

Ezt végképp nem láttuk jönni: derült égből leesett nekünk egy Kaposvár-Dombóvár közti közútfejlesztés…


KECSUP.HU

MOL: A hazai repterek kerozinellátása stabil és zavartalan

A WHO igazgatója: 900-ra nőtt az ebola-gyanús esetek száma Kelet-Afrikában


MEDIA1

Felmondott Litauszky Balázs az RTL Híradónál

25 év után váratlanul kirúgták Bokor Klárát, a Kiskegyed főszerkesztőjét – kollégái sem értik, miért – a munkáltatója szerint ne


NYUGAT.HU

16 évesen már a saját vérét is belekeveri a festékbe, és három láncra vert gyerekkel nyitotta meg a kiállítását Szombathelyen

Minden hatodik ember magyar állampolgár egy burgenlandi településen, de máshol is meglepően magas az arány


SZEGEDER.HU

Kétszintes parkolóház és parkok épülnek Hódmezővásárhelyen 1,35 milliárdból

10 millióra bírságolta a BYD-t a kormányhivatal, a szennyezés viszont eltűnt, újra használható a talaj



TAGOK

Debreciner.hu

KecsUP.hu


VESZPREMKUKAC.HU

NYEREMÉNYJÁTÉK – A dzsungel könyve az arénában

NEKROLÓG – Meghalt Németh János, a közösségek kovásza