BORSOD24.HU
|
Tóth Sándor
| 2023-10-25 19:10:38
Olyan helyekre juthatunk most be, ahová normális esetben sehogy nem menne. A Kenderföldi Biomassza kazánház, a Tatár utcai Fűtőmű és a Kuala Kft. telephelyén található Hőközpont is vár minket, ahol betekintést engednek a kulisszák mögé a szakemberek. Bernáthné Barczi Judit a MIHŐ Kft. koordinációs és kommunikációs főmunkatársa elmondta, október 27-én negyedik alkalommal rendezik meg az egyre népszerűbb Erőművek éjszakája elnevezésű programot Miskolcon, egybekötve a Távhőszolgáltatás napjával. Országszerte mintegy hetven helyszínen várják az érdeklődőket, ebből három városunkban is megtekinthető lesz ezen a napon. Az érdeklődők bepillantást nyerhetnek az erőművek, fűtőművek, hulladékhasznosítók és…