Újabb négy évre, azaz 2028-ig szóló megállapodást kötött a MotoGP és a Network4 Media Group, így ezután is ezen médiavállalat televíziós csatornái és online platformja közvetíti majd a magyar nézőknek a népszerű motorverseny szériát.
A folyamatos drágulás, csúszások és a kezdeti gyerekbetegségek ellenére kimondható, hogy mára többnyire kiforrta magát a vasútvillamos-rendszer. Létrejöttével minőségében nagyot javult a két megyei jogú város, Szeged és Hódmezővásárhely közlekedési kapcsolata. Olyannyira, hogy Lázár János szerint egyenesen ikervárossá válik a két település tíz éven belül.
A kiemelt jelentőségű beruházásokról szóló törvény lehetővé teszi a nagyberuházásoknak, hogy titokban valósuljanak meg, megkerüljenek minden törvényt és korlátot, és gyakorlatilag a környéken élők tudta nélkül mehessenek végbe. Ez „a törvénytelenség törvénye” – fogalmazott Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese. A párt népszavazást kezdeményezett a kérdésben, amit most a Kúria átengedett – jelentette be Csárdi keddi […]
1873-tól napjainkig vezeti végig a látogatót az idén 150 éve működő Népszava című napilap címoldalain keresztül a Fuga Építészeti Központban november 29-én nyíló kiállítás. A történelem nagy viharait is túlélő lap az elmúlt másfél évszázad egy-egy fontos pillanatát idézi 20 tablón keresztül.
Ott vagyunk, ahol szükség van ránk. Megmutatjuk, ami fontos. Elmagyarázzuk, amit nem értesz. Az Enyugat.hu oldalát is a Nyugat Média és Világháló Egyesület készíti. Támogasd az Enyugat.hu-t!
Ahogy közeledik a hideg időszak, a bogarak, rovarok keresik a menedéket a zord időjárás elől, és próbálnak a meleg helyiségekbe behatolni. Ilyenkor a legtöbb esetben a poloskákkal fogunk találkozni, de ez nem csak a tél közeledtével jelenthet kellemetlenségeket. Tavasszal, nyáron érkezni fognak a szúnyogok. A megoldás könnyedén elérhető Az RS Ablak árnyékolástechnika szolgáltatásán belül arra […]
A mesterséges intelligencia (AI) eszközei, a chatbotok vagy a képgenerátorok számos munkakörben segíthetnek, de ahhoz, hogy például a ChatGPT olyan válaszokat adjon, amik ténylegesen hozzájárulnak a teljesítményjavuláshoz, meg kell tanulni jól promptolni őket. Mi az a promt? Az a parancs, amit megadunk az adott AI-eszköznek. ChatGPT esetén ez lehet egy kérdés vagy egy utasítás, a […]
Rövid távon nem okoz jelentősebb drágulást a csok plusz Balogh László ingatlanpiaci szakértő szerint, mivel alapvetően egy visszafizetendő kedvezményes hitelről van szó, amit az eladók sokkal kevésbé tudnak beárazni, mint egy vissza nem térítendő támogatást.
Amint arról korábban már hírt adtunk, új szoborgyűjteménnyel gyarapodott Veszprém. A 20. századi portrék címet viselő szabadtéri kiállítást tegnap avatták fel. Nagy Sándor, a 2017-ben elhunyt, Munkácsy-díjas szobrászművész alkotásait egy magángyűjteményből vásárolta meg a város. A fejszobrok mindegyike egy-egy kőbe faragott portré az elődeinkről. Érdemes elsétálni előttük, közelről is szemügyre venni a vonásaikat, felfedezni bennük […]
A kutatócsoport elsőként jellemzett részletesen egy zöldalgában található foszfáttranszporter-fehérjét, amely hozzájárulhat a mikroalgák jövőbeli biotechnológiai alkalmazásához.
A Telekom Veszprém férfi-kézilabdacsapata egy hónappal ezelőtt Barcelonában történelmi sikert aratott. Sok évtizedes párharcukban először nyertek a katalán fővárosban, ráadásul öt góllal, 36-41-re. A csoport csúcsrangadója csütörtökön este lesz a Veszprém Arénában. Barcelona visszavágna. Bármikor egymás ellen játszott a két gigász, számos kuriózum lengte körül a sportág legnagyobb ünnepét. Egyszer Krisztina spanyol hercegnő is […]
A férfinek soha nem volt vezetői engedélye, de vezetni szeretett, így vett magának egy hamisítványt. Nem is bukott le vele, amíg le nem adta a kreálmányt egy kormányhivatalban.
“Kétezer-huszonhárom őszét írjuk, pár hónap múlva lesznek az európai parlamenti választások.” A könyv bevezetője egészen tárgyilagos nyugalommal tájékoztat a magyar jelenről, majd alig egy bekezdés alatt képes beváltani az igénytelen borító ígérte parodisztikus káoszt. A Magyar Hang gondozásában és Vir Mihály tábornok álneve alatt megjelent Nernia krónikái nagyon igyekszik vicceskedve tálalni a kritikát, az eredmény […]