Hiteles hírek egész Magyarországról

szabadhirek.hu

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Nagy László | 2023-12-10 13:56:13

Idegenbeli sikerrel tért vissza a győzelem útjára a DVTK

Két vereség után ezúttal a sereghajtó Kisvárda otthonában gyűjtötte be a három pontot a diósgyőri klub. Az NB1 16. fordulójában a tabellán utolsó helyen tanyázó Kisvárdára látogatott az előző két fordulóban vereséget szenvedő Diósgyőri VTK. Az első félidőben a DVTK szokás szerint próbálta aprólékosan felépített támadásokkal veszélyeztetni az ellenfél kapuját, míg a hazaiak elsősorban a pontrúgások utáni beadásokban bíztak – olvasható a dvtk.eu tudósításában. A sors mégis úgy hozta, a Bitok Stephen ellen elkövetett szabálytalanság miatt megítélt büntetőből szerzett vezetést a DVTK, az ítéletet Rudi Požeg Vancaš váltotta gólra. A…


Nyugat.hu
NYUGAT.HU | nyugat.hu | 2023-12-10 13:15:43

Gáza lakosságának fele éhezik

A Gáza övezetbe nem jutnak be a segélyek, vannak helyek, ahol tízből kilenc ember nem tud minden nap étkezni.


Szol24.hu
SZOL24.HU | Tóth András | 2023-12-10 12:45:49

Fűre állni tilos vagy ez most nem érdekes?

Füvön parkolni tilos, aki ezt például a szolnoki Tiszaligetben megtette, és rajtakapták a közteresek, súlyos büntetést mértek rá. Most meg mintha ez nem lenne érdekes. Látszatra fura ellentmondás feszül a szolnoki városháza tettei között. A közteresek akár mindenkit szénné büntetnek, ha a füves területre áll, miközben most füves területeket tipornak le a belvárosban különböző attrakciókkal. Egy szolnoki lakos tette fel a következő kérdést: “Nem tudom, hogy csak engem zavar egyedül, vagy más számára is irritáló az, hogy valamelyik “nagyokos” engedélyével falusi vurslit csináltak a belvárosból? Nekem a szórakozás legalja az ilyen mutatványos gagyihalmaz –…



Szol24.hu
SZOL24.HU | Nagy László | 2023-12-10 11:39:08

Így alakultak 2023-ban a haltepelítések a Tisza-tavon

A teljes idei halmennyiséget 8 telepítési helyszínen, 20 nap alatt engedték a Tisza-tóba. A 2023-as esztendő végéhez közeledve a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. a honlapjukon megjelent cikkben foglalta össze az idén megvalósult haltelepítéseket. Mint írják, a társaság évente 400 kg egynyaras compót, 400.000 db előnevelt csukaivadékot, 33.000 kg egynyaras, 10.000 kg kétnyaras és 10.000 kg háromnyaras pontyot helyez ki. A kihelyezések sora 200 kg egynyaras compóval indult április 12-én, melyet két nap múlva az első előnevelt csukaivadék-szállítmány – 100.000 db – követett. Még ebben a hónapban mindkét haltétel telepítése teljes egészében…



Szol24.hu
SZOL24.HU | szol24.hu | 2023-12-10 11:29:20

A vízóracsere költségei kapcsán kerültek vitába egy fegyverneki sorház lakói a szolgáltatóval

A problémát az okozza, hogy társasházakként kezeli a házakat a szolgáltató, ezért úgy vélik, a lakóknak kell állniuk a több tízezer forintos cseréket. A Szoljon.hu portál számolt be arról, hogy vita alakult ki a szolgáltató és a lakók között a fegyverneki Hársfa utcában, ahol a nyáron a vízvezetékrendszer felújítása kapcsán új vízórákat szereltek fel. “A TRV Zrt. négy lakásonként főmérőket helyezett ki házaknál, és azt mondták, hogy a mi mérőóráink mellékórák, ezért mi, lakók cseréljük ki a lejártakat a saját költségünkön” – magyarázta a helyzetet a lapnak a szóban forgó…


Veszpremkukac.hu
VESZPREMKUKAC.HU | Dallos Zsuzsa | 2023-12-10 11:12:51

PORTÉKA – Új helyen a kíváncsi vásárlók, reménykedő vásárosok

Veszprém legforgalmasabb gyalogos utcájáról költözött az EKF évében a karácsonyi vásár az ActiCitybe. Az új helyen a kíváncsi vásárlók, reménykedő vásárosok két napig találkozhattak egymással. A megyeszékhely lakói vérmérsékletüktől függően állapították meg, hogy advent első napjától a második vasárnap előtti szombatig még mindig üres a karácsonyi vásárok megszokott helye. A veszprémiek azt remélték, talán majd […]


Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Nagy László | 2023-12-10 10:49:25

Elgázolt egy embert a vonat Emődön

A szerelvényen nyolcvanan utaztak, akiket a mezőcsáti hivatásos tűzoltók kísértek vissza az állomásra. A Keleti pályaudvarról Miskolcon át Nyíregyházára 19:25-kor elindult Tokaj InterCity (IC 508) Emőd állomáson elgázolt egy embert – adta hírül szombat este a MÁVINFORM a hivatalos Facebook-oldalán. Mint írták, a helyszínelés miatt 120-180 perces késéssel indulhatott tovább a vonat. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a gázolás a Vasút utcai állomás előtt történt. A szerelvényen nyolcvanan utaztak, akiket a mezőcsáti hivatásos tűzoltók kísértek vissza az állomásra. A napokban nem ez volt az első vonat általi gázolás Borsod megyében: nemrég…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Nagy László | 2023-12-10 10:55:47

Gyilkosságba torkollott a vita és a családon belüli bántalmazás Nagycsécsen – frissítve!

Egy férfi bántalmazta nagycsécsi otthonukban élettársát, aki a helyszínen elhunyt. A rendőrök őrizetbe vették az elkövetőt. Halált okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy nagycsécsi férfival szemben – számolt be róla honlapján a rendőrség. A gyanúsított 2023. december 6-án az éjszakai órákban – egy vitát követően – nagycsécsi lakásukban bántalmazta élettársát, aki ennek következtében elhunyt. A férfi a tragédiáról másnap értesítette egy ismerősét, amelyet követően a nyomozók a gyanúsítottat a helyszínen elfogták, majd kihallgatását követően – melynek során a bűncselekmény elkövetését elismerte –…

Media1.hu
MEDIA1 | Szalay Dániel | 2023-12-10 10:22:48

A Fidesz propagandáját csempészték a főboszorkány horoszkópjába a nemzetstratégiai jelentőségű Bors című bulvárlapban

Úgy tűnik, megint csavartak egyet felfelé a propaganda szintjén, ugyanis a Bors című, Fidesz-közeli és egy rendelettel „nemzetstratégiai jelentőségűnek” minősített bulvárlapban már a horoszkóp segítségével is a kormányzó párt politikai retorikája köszön vissza és próbálják elhitetni az emberekkel, hogy míg Magyarországon minden szép és jó, addig Európa többi része miatt komoly rettegni valónk van.

KECSUP.HU | Falusi Norbert | 2023-12-10 10:22:58

A haknizó kormányinfluenszer, a megfélemlíthetetlen jogvédő és a megdézsmált lelkipásztorok

Miskolcon járt a kormánypárti megfanonos megmondó. A gyermekbántalmazás jelen van a mindennapjainkban. Első helyre rangsorolták a Soproni Egyetem hulladékkezelést bemutató pályázatát. A szombathelyi önkormányzat nem akarja eladni a gyerektábort, de nincs pénz a felújítására. Nem tudják megfélemlíteni a kormányplakátokat átragasztó pécsi jogvédőt. Sofőr- és járműhiány miatt ritkítják a trolivonalakat Szegeden. Újabb vasútvonalon ér véget a […]

Debreciner.hu
DEBRECINER.HU | Horváth Ferenc | 2023-12-10 10:00:18

A szem

Ha átjön rajta keresztül az érzés és eljut a szívünkig, no az a katarzis, amitől beindul a lélek és Isten közelében érezheti magát az is, aki soha nem mondott végig egy imát sem...


Veszpremkukac.hu
VESZPREMKUKAC.HU | Veszpremkukac | 2023-12-10 09:13:38

Mire figyeljünk, amikor kollagént vásárolunk?

Nem vitás, hogy a kollagén rendszeres fogyasztására nagy szükségünk van, ha egészségesek szeretnénk maradni. Ez ugyanis egy olyan fehérje, ami az egész testünkben megtalálható a bőrünktől kezdve az ízületeinken át a csontjainkig, és mindenhol kulcsfontosságú szerepet tölt be. A megfelelő mennyiséget étkezéssel nehezen lehet bejuttatni a szervezetünkbe, éppen ezért érdemes étrend-kiegészítőkhöz nyúlni. Ha azonban így […]



DEBRECINER.HU

Zöld folyadék tör fel a csatornából a debreceni CATL gyárkapuja előtt a Mikepércsi Anyák videóján

A Debreceni Járási Ügyészség vette át a Kossuth 26. hanyag kezelési ügyét, a nyomozás folytatódik


EGRISZIN.HU

Eloszlatott feloszlatás

Az ötödik pecsét, amit hét lakat alatt kellene őrizni


ENYUGAT.HU

Menesztették Fodor Istvánt, a Szombathelyi Tankerületi Központ vezetőjét

Új kutat fúrnak a szentgotthárdi termálfürdőnél, elkezdődik a fürdő korszerűsítése


7300.HU

Új üzemeltetőt keresnek a Sikondai Pihenőparkba és a tóbüfébe

Ellopta komlói ismerőse bankkártyáját, majd többször is vásárolt vele


KAPOS-T

Szeretem, csütörtök: a Kaposvári Polgári Casino elnöke kiteszi az asztalra, amit nem akartunk látni…

Ezt végképp nem láttuk jönni: derült égből leesett nekünk egy Kaposvár-Dombóvár közti közútfejlesztés…


KECSUP.HU

MOL: A hazai repterek kerozinellátása stabil és zavartalan

A WHO igazgatója: 900-ra nőtt az ebola-gyanús esetek száma Kelet-Afrikában


MEDIA1

Felmondott Litauszky Balázs az RTL Híradónál

25 év után váratlanul kirúgták Bokor Klárát, a Kiskegyed főszerkesztőjét – kollégái sem értik, miért – a munkáltatója szerint ne


NYUGAT.HU

Bajban az autóipar, Magyarországot is elérhetik a következmények

Kósa Tamás helyreigazítást kért a Nyugattól


SZEGEDER.HU

Kétszintes parkolóház és parkok épülnek Hódmezővásárhelyen 1,35 milliárdból

10 millióra bírságolta a BYD-t a kormányhivatal, a szennyezés viszont eltűnt, újra használható a talaj



TAGOK

Debreciner.hu

KecsUP.hu


VESZPREMKUKAC.HU

NYEREMÉNYJÁTÉK – A dzsungel könyve az arénában

NEKROLÓG – Meghalt Németh János, a közösségek kovásza