Hiteles hírek egész Magyarországról

szabadhirek.hu

Veszpremkukac.hu
VESZPREMKUKAC.HU | Dallos Zsuzsa | 2023-12-19 20:01:36

MÁV – Évszázados a lemaradás a sínek közt?

A MÁV-nak öt ellensége van: a négy évszak meg az utasok. Gonosz a vicc a Magyar Államvasutakról, de jellemzi az emberek tapasztalatát, akik az utóbbi időben félve szállnak vonatra, mikor és hogyan jutnak el céljukra. Úgy érzik, évszázados a lemaradás a sínek közt. Így ünnepek táján és a vizsgaidőszak kezdetén többen szállnak vonatra még […]

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2023-12-19 19:34:17

Körvonalazódik, mi lesz Miskolcon a számozott utcákkal

Az elmúlt hetekben kiírtak egy pályázatot, amin számos építész vett részt. A keddi napon pedig nagyvonalakban el is dőlt a terület sorsa, innentől indulhat is a megvalósítás. Eredményt hirdettek kedden a Számozott utcák területére kiírt ötletpályázatban – számolt be róla a Minap.hu. Ahogyan arról korábban lapunk is beszámolt, az építészeti pályázatot a Hodobay-program részeként hirdették meg. Az eredményhirdetésen elsőként Szopkó Tibor, Miskolc alpolgármestere köszöntötte a megjelent építészeket, akiknek méltatta munkáját, hiszen – mint mondta – rendkívül színvonalas pályamunkák születtek. Kiemelte, a kiírás fő célja az volt, hogy a városvezetés felmérje, tulajdonképpen…


Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2023-12-19 19:14:39

A kazincbarcikai önkormányzat ismét több mint 200 családnak tette szebbé a karácsonyt

Nemcsak ezekkel az egyszeri ajándékcsomagokkal mutatja családbarát arcát a barcikai városvezetés, hanem a 2024-es évre bevezetendő új támogatási formákkal is. Érdemes tisztában lenni a részletekkel. A részletekről Szitka Péter polgármester számolt be. “Idén is több mint 200 családnak tettük szebbé a karácsonyt. Önkormányzatunk minden évben segíti a nagycsaládosokat is. Nemcsak karácsonykor, de ilyenkor találkozunk személyesen. Ma is öröm volt, köszönöm! 2024-től újabb önkormányzati támogatási formákat vehetnek igénybe a gyermekes családok és az idősek!” Gyermek születésének támogatása Baba-mama csomag Tanulást ösztönző támogatás Nyári táborozási támogatás Egyszeri kiegészítő rezsi támogatás Részleteket az…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2023-12-19 19:03:14

Miskolc a legjobb ötben végzett a megyei jogú városok között az élhetőségi rangsorban

Eger vitte el a pálmát a kategóriában, de Miskolc is befért még a legjobb öt közé. Olyanokat előzünk meg, mint például Zalaegerszeg, Székesfehérvár, vagy éppen Nagykanizsa. A nemzetközi szakmai trendekhez igazodva idén is összeállította saját élhetőségi rangsorát az Otthon Centrum. A szakemberek a 20 ezer főnél népesebb városok életminőség szempontból lényeges mutatószámait vették alapul. A településeket az öt mutatóban elért maximális százalékos eredményeik alapján rangsorolták, az így elért helyezéseket egyértelműen visszaigazolta az adott településre jelenleg érvényes árszint is – írták keddi közleményükben, amit a Minap szemlézett. Az elmúlt évekhez hasonlóan…

Veszpremkukac.hu
VESZPREMKUKAC.HU | Révész Erika | 2023-12-19 18:48:53

EKF – Nagyon hittünk abban, hogy mi vagyunk a legjobbak

Porga Gyula polgármester tegnap esti karácsonyi fogadása az ActiCityben nem az EKF-év értékeléséről, inkább a köszönetről szólt. A fogadásra meghívták az EKF-projektben közreműködők egy részét és a projekthez csatlakozott települések polgármestereit. – Hét évvel ezelőtt volt egy álmom, és sikerült is csapatot találnom a megvalósításhoz – mondta. – Egy tízfős csapat másfél évig gondolkodott azon, […]

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2023-12-19 18:50:01

Rengeteg helyen ingyenesen parkolhatunk Miskolcon az ünnepi időszakban, de nem mindenhol

Érdemes ismerni a pontos részleteket, mert a felszíni parkolásnál is vannak kivételek, ahol bizony fizetni kell december 23. és január másodika között, a parkolóház és a Tiszai pályaudvar teljesen külön téma. Íme a részletek. A Miskolci Városháza tájékoztatta szerkesztőségünket az átlagosnál hosszabb téli szünet parkolási rendjéről a városban. Eszerint 2023. december 23. napjától 2024. január 02. 08:00 óráig a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. üzemeltetésében lévő felszíni fizetős várakozási területeken és a Régiposta utcai parkolóházban díjmentes a parkolás. Kivétel az alábbi területek:  A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. üzemeltetésében lévő felszíni fizetős…


Nyugat.hu
NYUGAT.HU | TM/Nyugat.hu | 2023-12-19 18:31:18

Friss jogsis fiatal tarolt le egy lámpaoszlopot Sében

A Torony felől Szombathely irányába tartó személyautó vezetője egy jobbra ívelő kanyar után elvesztette az uralmát a jármű irányítása felett. Az autó kitörte egy oszlop két lábát és vezetékekbe csavarodva állt meg.


Szol24.hu
SZOL24.HU | Tóth András | 2023-12-19 17:42:49

Az IdőHáz első éve

Az IdőHáz nevű karitatív magánkezdeményezést a Szolnokról származó DRÁVAI TAMÁS indította el 2003. májusában. Az országos hálózat célja, hogy szállást biztosítson többnyire ingyenesen krónikusan beteg felnőttek és gyerekek, valamint hozzátartozóik számára a szállásdonorok segítségével, akik felajánlják ingatlanukat néhány napra pihenés, gyógyulás és üdülés céljából. A folyamatos kutatómunka és szervezés eredményeként a szállásdonorok száma ma már eléri a 70-et, és ez folyamatosan növekszik. Az elmúlt 7-8 hónap alatt közel 160 beteg vagy hozzátartozó regisztrált az ország szinte minden területéről. Az első év végéig több mint 100 vendégéjszakát sikerült megszervezni, amiket a…


Szol24.hu
SZOL24.HU | Tóth Sándor | 2023-12-19 17:05:10

Így alakul majd a különleges ünnepi buszmenetrend Szolnokon a csütörtöki naptól

A számos ünnepnap és a téli szünet alaposan megkeveri a Volánbusz menetrendjét megyeszékhelyünkön. Ennek részleteit olvashatjuk. A Volánbusz Zrt közleményét Szolnok város hivatalos közösségi oldala tette közzé. Így alakul a buszközlekedés városunkban az átlagosnál hosszabbra nyúló téli szünetben. A karácsonyi, szilveszteri és újévi ünnepek alatt, valamint az alap- és középfokú tanintézmények téli szünete körüli napokon Szolnokon az alábbi közlekedési rend várható: 2023. december 21. csütörtök – munkanap, iskolai előadási nap 2023. december 22. péntek – tanszünetben munkanap 2023. december 23. -szombat – szabadnap 2023. december 24. vasárnap – munkaszüneti nap…

Szol24.hu
SZOL24.HU | Tóth Sándor | 2023-12-19 16:52:55

Kevés a parkolóhely Szolnokon? Próbálkozzunk csónakkal

Már korábban is rendre gond volt a sok közlekedési dugóval Szolnokon, de amióta a tömegközlekedés szolgáltatása ilyen szörnyen megbízhatatlanná vált, azóta csak még több autó járja a várost. De hol és hogyan parkoljunk? Ez is parkolóhely, csak éppen nem ajánlatos gumicsizma nélkül keresztülgyalogolni ezen az óceánon. Szolnok, 2023. Igaz, ahogy már megfogalmazták, Szolnok a vizek városa. Látjuk. András tette közkinccsé a helyi közösségi csoportban ezt a két csodás képet (fent és lent), ami mutatja a parkolási állapotokat megyeszékhelyünkön. Ez ugyebár nem egy hatalmas, kiadós esőzés után készült közvetlenül, csak a…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2023-12-19 16:35:11

Újjászervezték a polgárőrséget Ózdon

A polgármester pedig köszönetképpen elismerést adott át a hosszú munkáért a Városházán. Várják az új jelentkezőket is a csapatba. Janiczak Dávid polgármesteri elismerést adott át az újjászervezésért. Az érintett személyesen számolt be erről a közösségi médiában. “Két éves előkészítő munka ért révbe köszönhetően Varga Gábornak és Kozák Jánosnak, akik a rendőrséggel együttműködve újjászervezik a polgárőrséget. Vezetőváltás történt, az új elnök Varga Gábor, aki várja az új jelentkezőket is, már a város több pontjáról jelentkeztek érdeklődők. Az újjászervezésben nyújtott jelentős befektetett szervező munkáért a mai napon Polgármesteri Elismerésben részesítettem mindkettőjüket! Köszönöm…

KECSUP.HU | Bajáki Zsanett | 2023-12-19 16:16:42

Még egy öltést az apu kedvéért

Felesleges császározás, indokolatlan gátmetszés, tágulási rásegítés, kényszerfekvés, evés-ivás tilalom, hasba könyöklés, verbális szidalmazás…csak néhány példája azoknak a leggyakoribb terhes, vagy éppen szülő nőket ért traumáknak, amelyek a magyar egészségügyben mindennaposnak számítanak. A hivatalos definíció szerint szülészeti erőszaknak számít minden olyan beavatkozás és bánásmód, amely a terhes vagy szülő nő beleegyezése vagy tudta nélkül, illetve akarata […]






Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Czapkó Dorottya | 2023-12-19 14:43:58

Hegedűs Andrea: “Veres Pál tétlenül nézi, ahogyan a Fidesz kivérezteti Miskolcot”

A polgármester akaratából az önkormányzat összesen 640 millió forintot érő miskolci ingatlanokat ad teljesen ingyen egy Fideszes alapítványnak, mondja közösségi oldalára feltöltött videójában Hegedűs Andrea, a DK parlamenti képviselője. A politikus szerint újabb súlyos vagyonvesztéség érte Miskolcot azzal, hogy Veres novemberben “önként átadta a város víziközműcégét az Orbán-kormánynak”, most pedig azzal, hogy egy iskola épületeit adta oda egy olyan alapítványnak, ami több szálon kötődik Csöbör Katalin országgyűlési képviselőhöz. A közlemény szerint ez az alapítány az elmúlt években félmilliárd forintnyi közpénzből gazdálkodott, tehát nem szolgált rá a nagylelkű miskolci adományra. Mint…

Media1.hu
MEDIA1 | Szalay Dániel | 2023-12-19 14:32:44

Kiszáll a Magyar Állam a Yettel Magyarországból

A Magyar Állam értékesíti a Yettel Magyarországban meglévő részesedését. A távközlési óriásért járó pénzt a ferihegyi repülőtér megvásárlására fordítja a kormány.


DEBRECINER.HU

Zöld folyadék tör fel a csatornából a debreceni CATL gyárkapuja előtt a Mikepércsi Anyák videóján

A Debreceni Járási Ügyészség vette át a Kossuth 26. hanyag kezelési ügyét, a nyomozás folytatódik


EGRISZIN.HU

Eloszlatott feloszlatás

Az ötödik pecsét, amit hét lakat alatt kellene őrizni


ENYUGAT.HU

Menesztették Fodor Istvánt, a Szombathelyi Tankerületi Központ vezetőjét

Új kutat fúrnak a szentgotthárdi termálfürdőnél, elkezdődik a fürdő korszerűsítése


7300.HU

Új üzemeltetőt keresnek a Sikondai Pihenőparkba és a tóbüfébe

Ellopta komlói ismerőse bankkártyáját, majd többször is vásárolt vele


KAPOS-T

Szeretem, csütörtök: a Kaposvári Polgári Casino elnöke kiteszi az asztalra, amit nem akartunk látni…

Ezt végképp nem láttuk jönni: derült égből leesett nekünk egy Kaposvár-Dombóvár közti közútfejlesztés…


KECSUP.HU

MOL: A hazai repterek kerozinellátása stabil és zavartalan

A WHO igazgatója: 900-ra nőtt az ebola-gyanús esetek száma Kelet-Afrikában


MEDIA1

Felmondott Litauszky Balázs az RTL Híradónál

25 év után váratlanul kirúgták Bokor Klárát, a Kiskegyed főszerkesztőjét – kollégái sem értik, miért – a munkáltatója szerint ne


NYUGAT.HU

Bajban az autóipar, Magyarországot is elérhetik a következmények

Kósa Tamás helyreigazítást kért a Nyugattól


SZEGEDER.HU

Kétszintes parkolóház és parkok épülnek Hódmezővásárhelyen 1,35 milliárdból

10 millióra bírságolta a BYD-t a kormányhivatal, a szennyezés viszont eltűnt, újra használható a talaj



TAGOK

Debreciner.hu

KecsUP.hu


VESZPREMKUKAC.HU

NYEREMÉNYJÁTÉK – A dzsungel könyve az arénában

NEKROLÓG – Meghalt Németh János, a közösségek kovásza